Szívélyes meghívás kellemes orrhangon

Amiből már elegem van, s valahányszor megcsörren. azon morfondírozok, hogy kiiktatom a vezetékes telefonomat. Aki megtartotta a régi számát a lakásban, arra gondolva, hogy mégis jó, ha megvan, mert az egyedüli mindig elérhető biztos pont (például ha külföldi rokonok keresnek), az ki van téve annak, hogy havonta szívélyesen meginvitálják valamilyen karitatívnak álcázott ingyenes vizsgálatra, és egyúttal valamilyen különleges, egyedülálló hatású csodaszer (nem gyógyszer) bemutatójára. Ez mindig olyan, mint egy játék. Már elmentem néhányra, s el is játszottam a jó vevőt, aztán késztetést éreztem, hogy leírjam a történteket, hadd derüljenek mások is saját naivságukon. Szóval mindenik bemutatóra vagy vizsgálatra személyre szóló meghívót kapsz, először telefonon egyeztetnek veled, majd ezt követően küldenek meghívót a párodnak is (ha van). Ilyenkor cseng a fix telefon, és egy fölöttébb udvarias, mű hanghordozású nőszemély közli veled, hogy mekkora szerencse ért, meghívnak egy ilyen meg ilyen témájú termékbemutatóra, amit valamilyen híres külországi orvos neve fémjelez, és ezzel egyidejűleg ingyenes egészségügyi feltárást is végeznek rajtad. A minap, mikor az udvarias műorrhang beénekelte az első mondatokat a vonalba (mielőtt a dátumot közölte volna), jeleztem, hogy köszönöm, de nem leszek itthon. Szóval letettem, mert ha mondjuk udvariasabban akarok kibújni az ingyenes feltárás alól, akkor még 10 percembe telik a győzködést is végighallgatni. Az igazság az, hogy túl vagyok már azon, hogy hülyének nézzenek. Túl vagyok az eredeti gyapjú ágyneműn, a mágneses matracon, amit évekkel ezelőtt megvásároltam a meggyőző duma eredményeképpen, mint a többiek, a jobb alvás reményében (hogy aszongya, alig volt már pár darab raktáron, utána meg a kóborló cigányok úton-útfélen dobták utánad negyedáron), úgyszintén a csodálatos hatású táplálék-kiegészítőkön, a méregdrága, de szintén nagy hatású mosogatórongyokon és tisztítószereken, amelyeket a régi-régi vásárokon úgy reklámoztak, viccesen, hogy „egyet húzunk jobbra, egyet húzunk balra, s máris kivette a nadrágot a foltból”. Szóval, viccen kívül, ezek aztán valóban kitisztítják a zsebedből a pénzt. Ám a szívélyes, orrhangú, udvarias telefonmeghívásnak még mindig megvan a hatása, mert az ilyen rendezvényeken rendszerint megtelik egy-egy elit vendéglő, ahol több esetben ingyenvacsorát is felajánlanak a termékbemutató után. Persze vannak jó és hatásos termékeket forgalmazók is, de én már nem bízom egyikben sem. Ilyenkor mindig megjelenik előttem egy évekkel ezelőtti esemény kellős közepén az egyik vitéz előadó, és elröhögöm magam, ha rá gondolok, mert olyan szóbősége és szósebessége volt, mint egy megáradt folyónak, úgy pörgött a nyelve, hogy az öt darab terméket, beleértve a mágneses matracot, a víztisztítót és még három csodaszert (ami százféle bajra szuper hatású) egy óra alatt bemutatta, kidomborítva, képekkel illusztrálva, számadatokkal alátámasztva ezek számos előnyét és az egészségre gyakorolt pozitív hatását. Alakra is olyan volt, mint Kermit, a szimpatikus bemondó béka, Miss Piggy malackisasszony gavallérja a negyven évvel ezelőtti rajzfilmben. Időmegtakarítás céljából ez a fickó akkor is folyamatosan mondott és bólogatott hozzá, amikor vette a levegőt, és akkor is, amikor fújta ki. Közben párszor próbára tette az öregek memóriáját, kérdezte a hallgatóságot, hogy: – Na milyen hatásokat mondtunk az előbb bemutatott terméknél? – Na, tegye már föl a kezét, aki megjegyezte, mert aki nem jegyezte meg, az nem kap ám vacsorát! Hehehe… Aztán folytatta az előbbi ütemben, és a fehér fejek föltették a kezüket (a levegőbe, persze, oda „tették föl”), és kiült az arcukra a remény, hogy ettől arrafelé megváltozik az életük, és makkegészségesek lesznek, és mire a megrendelt vacsorát kihozták, Kermit úr (ejtsd Körmit) már mindenkit szívélyesen tegezett, nemre és korra való tekintet nélkül, sőt már diszkréten udvarolt is pár hiszékeny mamának, de ekkorra már a fehér fejű hallgatóság nagy része le is szerződte a nyugdíja felét valamilyen csodaszerre. Én azonban mindezek előtt kilestem a pillanatot, amikor a legsebesebben folyt a szöveg, és még az ingyenvacsora előtt kiosontam a teremből. Ezt megúsztam! Ezután évekig nem tudtak kifogni rajtam a műhangok a vezetéken. De mit ad a Jóisten, a szívem egy idő óta furcsán kezdett viselkedni, csak úgy, minden ok nélkül be-beremegett, a vérnyomásom is ingadozni kezdett, és latolgatni kezdtem, hogy pár hónapba telik, amíg eljutok egy szakrendelőbe, hát elmentem erre a szintén ingyenes szívvizsgálatra, ugyanoda. Ezt szeretném most leírni. Szóval Magduskával, aki szintén nyugdíjas tanár, s akinek szintén furcsán dobogott a szíve időjárás-változáskor, elmentünk egy kütyüvizsgálatra, amely abból állt, hogy ráteszed a kezedet egy kis kerek kütyüre, ami leméri a pulzusodat s még ki tudja mit, és az elmondottak szerint betáplálják egy rendszerbe, ahonnan aztán egy óra múlva jön a kielemzett diagnózis. Szóval az előadás most is úgy kezdődött, mint a többi, a házaspár, amely tartotta, bemutatkozott (a keresztnevüket mondták, csak mert így a trendi), „a Feri” meg „az Irén”, foglalkozásuknál fogva az Irén egészségügyi káder, a Feri meg ügynök. Tudtunkra adták, hogy kettesével, szépen sorban, mint az iskolások, néma csendben kell jelentkezni a kis kütyükézrátételre, órákat levenni, mobiltelefonokat kikapcsolni, mert ha egy is megszólal, összeomlik a rendszer, és akkor nem kapjuk meg szíveink válaszát. Itt az egyik szemfüles kolléganőm, valamelyik iskolából, észbe kapott, és udvarias bocsánatkérések közepette előadta, hogy ő újságíró, és három mobil van nála, úgyhogy bármikor megszólalhat valamelyik, és hogy össze ne omoljon a rendszer, ő inkább szerényen távozik. És távozott, szerencséjére. Amíg az Irén kütyüzött, a Feri nyom(asztot)ta a szakszöveget. Valahogy nekem így első látásra nem volt a leghitelesebb az egészséges életmódról szóló dumája, a karcsú pocakját tekintve, de ezt csak én gondoltam. – Tulajdonképpen ez a vizsgálat nem is ingyenes, egy nemes cég fedezi a költségeit, mondta büszkén. – Na melyikőtök itt az orvos? – kérdezte, és körülnézett. Aztán, hogy egyikünk se „tette föl a kezét”, szapulni kezdte az orvosokat (ha kell, ha nem, beszedetnek egy csomó bigyót veletek, aztán kirándulnak a pénzetekből stb.). Utána bemutatott ő is pár terméket, vízszűrőt, melynek induló ára 70.000 Ft volt, aztán egy ne-gyedóra alatt a felére csökkent, de ha a matracot is hozzávetted, akkor akár negyedáron is megszűrhetted otthon a csapvizedet. Mikor folytatni akarta a második termék bemutatását, egy 86 éves öregúr is bejött a képbe a túlsó sorból, aki közölte, hogy az egyik fülére süket, és kérte, hogy őt kütyüzzék meg soron kívül, mert úgysem hallja az előadást. Erre a Feri kissé emelt hangon rászólt, hogy bátyám, üljön le, mire az öregúr le is ült, abban a reményben, hogy kérését elfogadták. Aztán valakinek csak megszólalt a felakasztott kabátja zsebében egy telefon, de olyan hangon, hogy egy kommunista időkbeli szirénának is becsületére vált volna, s dacára annak, hogy beleremegett a terem, csodák csodája, a rendszer nem omlott össze, csak az Irén lett egy árnyalattal pirosabb, gondolom, a méregtől, vagy a szégyentől a füllentés miatt, de nem szólt, kütyüzött tovább. Már a harmadik terméket kínálgatta a Feri, mikor az öregúr ismét felállt, ugyanazzal a kéréssel. De ekkor már elszabadult a pokol a kütyü mellett is. –Te Feri, dobd már ki ezt a rohadt öreget, minden előadáson bezavar ide, így nem lehet dolgozni! Mire a Feri kidobta a „bátyámat”, az öregúr pedig, úgy láttam, nem sértődött meg, sőt élvezte a kabarét, mert az ajtóból még visszafordult, és katonásan szalutált nekünk. Arra persze nem gondoltak, hogy őt is rendszeresen meginvitálja az udvarias hanglejtésű, kellemes orrhang az ingyenes feltárásra. És utána még kétszer is megszólalt egy-egy mobilka valamelyik felakasztott kabát zsebében, de a rendszer megbírta ezeket is, és nem omlott össze, szerencsénkre, úgyhogy az előadás végére kezünkbe kaptuk szívünk szavát egy tenyérnyi papírkán, kis pluszokkal és mínuszokkal jelölve, hogy mekkora verőtérfogattal működik, mennyi az oxigénhasználata, és hogy ez hogyan hasznosul a kamrák és pitvarok között. Ekkor már eldőlt az is, hogy a Feri mekkora üzleti sikerrel járt, szeme csak azok felé fordult, akik potenciális vevőnek bizonyultak (és volt is pár biztató jel erre), másokra már nem pazarolta az időt. De megmaradt bennem egy fürge mozdulata, amikor az egyik résztvevő komolyabban kezdett érdeklődni a vízszűrő szavatossági idejéről, s ő az üzlet reményében leült melléje, és részletesen magyarázni kezdett. Az illető meg is köszönte szépen, de közölte, hogy nincs annyi pénze, no ekkor jött be a fürge mozdulat, amit nem tudok elfelejteni, ahogy „a Feri” fölugrott, mintha rajzszögre ült volna, és villámgyorsan irányt változtatott, egy másik asztal felé, amely biztatóbb jeleket sugárzott a sikeres eladásra. Mi pedig Magduskával, a pluszokat és mínuszokat értékelve, arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lehet nagy baj a szívünkkel.

Bogdán Emese