2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színházi ajándékok

Ajándék a nézőknek, ajándék a rászorulóknak – ezen mottó szellemiségében indít decemberi ajándékozási akciót mind a vásárhelyi Spectrum Színház, mind a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Ajándék a nézőknek, ajándék a rászorulóknak – ezen mottó szellemiségében indít decemberi ajándékozási akciót mind a vásárhelyi Spectrum Színház, mind a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A két intézmény közül a főtéri magánszínház ünnepi előadáscsomaggal – kedvezményes bérletekkel – várja azokat, akik színházi élményt kívánnak szeretteiknek ajándékozni, míg a Nemzeti, azon belül pedig a magyar társulat a rászoruló gyermekeket gondozó Szent Erzsébet Alapítvány javára szervez gyűjtést – mindkét akcióról közleményben számoltak be az adott színházi intézmény illetékesei. 
 
Ajándéklázban a Spectrum Színház
A decemberi ajándékláz a Spectrum Színház háza táján is érzékelhető, a színház Mikulás napjától kezdődően minden előadásán megajándékoz két nézőt azzal a lehetőséggel, hogy betekintsen a színház kulisszái mögé, ugyanakkor kedvezményes ajánlattal biztatja közönségének tagjait, hogy ajándékozzanak ők is színházi élményt karácsonyra.
Mindenkit érdekel, hogy mi van a színpad mögött, mi van a maszkon túl: másként látszik valami a közönség soraiból és másként a kulisszák mögül. A szerencsés érdeklődők most betekinthetnek ebbe: megnézhetik, hogyan és mikor kezd el készülődni a színész, gyakorolja-e még utolsó pillanatban a szöveget, hogyan zajlik a sminkelés, az öltözés, s akár meg is kérdezheti, izgul-e a főszereplő. De az előadás ideje alatt is más nézőpontból szemlélheti a darabot, izgalmas lehet például a gyors öltözés a szerepcserék alkalmával, amikor hátrarohan a színész egy korty vízért, vagy az is, hogy ki mit csinál, ha épp a szerepe miatt nem kell a színpadon lennie. A szerencsések ezt mind megtudhatják. S hogy kik lehetnek ezek? A december 6-i Harold Pinter A gondnok című előadáson mindenki, aki vállalná a kulisszák mögötti betekintést, egy sorszámot kap a jegye mellé, ezek közül sorsolják ki az előadás szünetében azt a két szerencsés nézőt, aki a következő, általa választott előadáson már a színfalak mögül nézheti végig az előadást és annak előkészületeit. Ezentúl minden előadáson lehetősége lesz két nézőnek erre.
A Spectrum Színház továbbá kedvezményes előadáscsomaggal várja azokat, akik színházi élménnyel lepnék meg szeretteiket. A színház négy előadását tartalmazza a kedvezményes karácsonyi csomag, amelyhez az akció keretében 32 lejért lehet hozzájutni. Ezért karácsony és szilveszter között meg lehet nézni Molière A nők iskolája, Gogol Egy őrült naplója, Harold Pinter A gondnok, valamint Matei Vişniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című előadásokat. Ekképpen a 15 lejes színházjegy a csomagban csak 8 lejbe kerül. Az ünnepi ajándékcsomagot megvásárolni a Spectrum Színház Rózsák tere 13. szám alatti székhelyén lehet hétköznaponként 10 és 12 óra között, ugyanebben az időszakban foglalni is lehet a 0744-301-875-ös telefonszámon.
 
Osszuk meg az ünnep örömét!
Az Osszuk meg az ünnep örömét! című kampány segítségével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – az előző évek hagyományát folytatva – idén is kellemesebbé kívánja tenni a rászoruló gyermekek karácsonyát. Ennek érdekében 2015-ben is gyűjtést szerveznek az intézményes kötelékben élő árva, félárva vagy elhagyott gyerekek támogatására. A Tompa Miklós Társulat ezúttal is a Szent Erzsébet Egyesületet kívánja segíteni, melynek családi típusú házaiban Marosvásárhelyen és Marossárpatakon Pál atya ferences szerzetes gondozásában mintegy negyven gyermek és ifjú él. Az adományozóktól örömmel fogadnak tartós élelmiszert (lisztet, cukrot, olajat, száraztésztát, konzervet, édességet), tisztálkodási szereket (szappant, fogkrémet, tusfürdőt, sampont, dezodort, testápolót) és tisztítószereket (mosóport, mosogatószert).
Az adományokat 2015. december 15-ig lehet elhelyezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál található gyűjtőládákba, ahonnan a Tompa Miklós Társulat „manói” és „koboldjai” a Szent Erzsébet Egyesület családi típusú házaiba karácsonyváró rendezvények alkalmával fogják eljuttatni az ajándékot. 
A színház vezetősége kéri a közönséget, hogy színházba menet vigyék magukkal adományaikat, és a Tompa Miklós Társulat révén kapcsolódjanak be az Osszuk meg az ünnep örömét! című kampányba.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató