2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színészhallgatók is a debreceni DESZKA Fesztiválon

  • 2016-02-26 11:48:34

Újdonságként egy külön programban színészhallgatók is bemutatkozhatnak a kortárs magyar drámákat felvonultató DESZKA Fesztiválon.

Újdonságként egy külön programban színészhallgatók is bemutatkozhatnak a kortárs magyar drámákat felvonultató DESZKA Fesztiválon, amelyet tizedik alkalommal rendez meg márciusban a 150. jubileumi évadát ünneplo debreceni Csokonai Nemzeti Színház.
Ráckevei Anna, a színház igazgatója a fesztiválról tartott keddi debreceni sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén a DESZKA felnőttprogramjában 17 előadást tartanak, a GÖRDESZKA programban 7 gyermek- és ifjúsági előadás lesz, és most először megrendezik az UGRÓDESZKA programot is, amelyben a budapesti, a kaposvári és a marosvásárhelyi egyetemek végzős színészosztályai mutatják be vizsgaelőadásaikat.
Az idei fesztiválra az egész Kárpát-medencéből válogattak előadásokat: a tizenhárom vidéki és tíz fővárosi produkció mellé a repertoárba négy erdélyi, illetve partiumi, és egy-egy felvidéki, valamint délvidéki előadás is bekerült – tette hozzá Ráckevei Anna.
Gemza Péter, a Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője elmondta, hogy 
több mint száz előadásból választották 
ki a fesztivál programját. Mint kiemel-
te, a meghívott darabok minden ed-diginél intenzívebben reagálnak jelen világunkra, a közéleti, társadalmi történésekre.
Több alkotás a menekültválság, a kivándorlás problematikájával foglalkozik, de láthatja majd a közönség az olaszliszkai tragédiát feldolgozó Borbély Szilárd-drámát vagy a Tar Sándor novelláiból készült, a reménytelen, kiúttalan világot, a rendszer-váltás veszteseinek életét bemutató, A te országod című előadást is. Debrecenbe érkezik Spiró György új darabja, a Helló, dr. Mengele! is, amelyet tavaly az évad legjobb magyar drámájának választott a Színházi Dramaturgok Céhe – hangsúlyozta Gemza Péter.
Kiemelte, hogy az idén is megtartják azokat a szakmai háttérbeszélgetéseket az alkotókkal, amelyek az elmúlt években a DESZKA Fesztivál „lelkévé” váltak.
Komolay Szabolcs (Fidesz–KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere felidézte, hogy a város egy évtizede „mélyen elköteleződött” a kortárs magyar dráma seregszemléje mellett, a DESZKA keretében több mint 200 előadást láthatott a közönség az elmúlt tíz évben.
Utalt arra, hogy szeretnék, ha a hamarosan elkészülő Latinovits színház „a Kárpát-medence kulturális bölcsője” lenne, aminek szerinte „jó előképe” a határon túli társulatok előadásait is bemutató DESZKA Fesztivál.
A X. DESZKA Fesztivál Máthé András Álomkergetok című színházifotó-kiállí-tásával nyílik meg március 18-án.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató