Szigorúan magánvélemény a MOGYE-val kapcsolatban
Mint valamikor itt végzett orvos, jogosnak tartom felemelni szavamat a sajtóban a közvélemény előtt.
Mint valamikor itt végzett orvos, jogosnak tartom felemelni szavamat a sajtóban a közvélemény előtt.
Mi 1959-ben magyar nyelven végeztük az orvosi egyetemet nagy tekintélyű magyar és román professzorok (Barbu Zeno, Săbădeanu Vasile) és eminens orvosok tanítványaiként, akik ugyancsak magyarul oktattak. Nem tudtuk, ki az a Domnu Le Soven. Aztán elmentünk betegeket gyógyítani Moldovába és szerte az országba. Sőt, románul is tudtunk emberekkel értekezni. Ha ön (és nem te...), beteg, kénytelen egy marosvásárhelyi kórházba befeküdni, segítséget kérni, nem tudja bajait, fájdalmait elmondani, mert a fiatal „dumnu doctor” nem érti. Esetleg sértődötten megkérdi, miért nem tanult meg az állam nyelvén, mert itt él, és nem Budapesten.
Minket úgy oktattak, hogy a beteggel az anyanyelvén kell beszélni. Ezt is tettük, mivel az csak így tudja magát megértetni az orvosával. Új vásárhelyi, kezdő kollégáknak meg kellene ezt a szörnyű nyelvet – a betegek érdekében – tanulni. Mert mi itt akarunk továbbra is élni, ugyebár. Ugyan már, önök „egyetemi” tanárok, a gyűlölet mikrobáit szerteköpködő zsenik, egy orvosi egyetem oktatói. Hihetetlen és megrázó. Íme, Hipokratész bölcs fiai!
Jómagamat ott akartak tartani az 1964-ben épült korszerű suceavai kórházban, felajánlották, azt az osztályt válasszam, amelyiket akarom. Ez lényegében az egyetem elismerése volt. A Mátyás Mátyás, a Dóczy, Hermann, Miskolczy professzorok elismerése is. Hazavágytam. Azt mondták, rosszul teszed. Igazuk volt, ott tiszteltek. Itthon alám tettek. A nagypolitika már akkor „működött”, a jövőnk ki volt dolgozva.
Aztán jött 1990 márciusa. Naivan hittünk. És hová jutottunk? Politikusok azt rebesgetik, kitűnő a viszony a két ország között. Nocsak! Örök vakságra ítélt uraim! Velünk mindenki azt mer megtenni, amit csak akar. Ezt teszi a vágyott EU is! Biz ez tényleg kihagyhatatlan alkalom, tehát ütni kell! A saját sírunk megásásához segédkezünk, és hallgatunk. Jajgatunk, amihez ugyancsak jól értünk. A törvények és a vállalt kötelezettségek betartásának szigorúságát kell követelni, s nem adni lehetőséget a kibúvóra.
Orvosi egyetem, a tudományok szentszéke. Óriási kárt okoz a felbujtók falkája, a politikusokat újrahangolták ellenünk. Olyanokat, akiknek fogalmuk sincs, mit jelent Erdély–Transilvania–Siebenbürgen.
A valós történelmet nem ismerő, ide delegált harmadrendű, hiányos tudású „tudorok” sokasága az őslakosságot megillető jogokról magyarázkodik. Fogalmuk sincs, milyen magasan ragyogott az egyetem imázsa. Talán pont ez a baj oka. Erre a jogos tulajdonunkra is kezet téve akarják átnevelni lurkóikat, az új generációs, állítólagos orvosokat (vagy inkább vandálokat), gyógyszerészeket. Tanulván becses oktatóiktól sovinizmust és hiányos orvosi ismereteket. Ugyan mit lehet elvárni egyebet, ha ezt látják, ami látható?! Erre van szükséged, emberiség! Bunkó generációs doktorandusok neveldé-jére. A növendékek nem tudnak diagnosztikát, mert abban a magisztereik sem remekelnek. Minek azt megtanulni! Inkább tüntetni a másság ellen, ez emel fel, ifjú doktorom! Mire leszel jó? Nem szeretnék a kezedbe kerülni!
Mi megtettük a kötelességünket. Megtanultuk, hogy kell beteget vizsgálni és gyógyítani. Kimentünk a beteghez éjnek idején, nem érdekelt a nemzetisége, lehetett cigány, román, bármi. Professzoraink nem sovinizmusra tanítottak, mint most titeket, hanem emberségre, anatómiára, élettanra, belgyógyászatra, elmegyó-.gyászatra. Állunk rendelkezésre, még így, 80 évesen is!
Húzásukkal nem a magyarságot, hanem az orvosi sokszínűséget és ezen belül az emberi kultúrát támadják hátba, bebizonyítva értéktelenségüket.
Rövidlátásukkal saját magukat cáfolják, szégyenítik meg. Mi, akik magyarul tanultunk, román betegeinket is el tudtuk látni, mint bárki mást. Diákjaink meg nem voltak vandálok, nem randalíroztak. Nem szégyenítették meg az egyetemet, saját magukat, sem a professzoraikat. Ők egyetemisták voltak, leendő orvosok. Nem söpredék.
Mert meggyaláztak, nem tudok „fölnézni” többet émelygés nélkül erre a szép épületre, amit valaha őseink építettek.
Dr. Farkas József
