2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 A Bányavirág és a Bányavakság hatalmas hazai és magyarországi sikere után a kortárs marosvásárhelyi szerző, Székely Csaba azonnal ismertté vált. Mindazonáltal nem e két dráma volt az első, amellyel a szerző a szakmai életben is elismertté vált


 A Bányavirág és a Bányavakság hatalmas hazai és magyarországi sikere után a kortárs marosvásárhelyi szerző, Székely Csaba azonnal ismertté vált. Mindazonáltal nem e két dráma volt az első, amellyel a szerző a szakmai életben is elismertté vált. 2009-ben komoly nemzetközi elismertséget szerzett az eredetileg angol nyelven írt Szeretik a banánt, elvtársak? (Do You Like Banana, Comrades?) című darabjával, amely a Brit Közszolgálati Rádió, a BBC által kiírt rádiójáték-pályázaton az év legjobb európai drámájának díját nyerte el, 2013-ban pedig a Brit Írószövetség (Society of Authors) Imison-díját is kiérdemelte.
 A monodráma főszereplője egy londoni szanatóriumban meséli el az 1989 előtti és utáni élményeit. Az előadás rendezője Sorin Militaru, a történet főhősét, Veres Róbertet Sebestyén Aba szólaltatja meg.
 A produkciót 2014-ben az év negyven legfontosabb előadása közé sorolta a 7óra7 színházi portál. 
 „Sebestyén Aba aprólékos gonddal építi fel ezt a felnőttként is gyereklelkű férfit a kapirgáló kézmozdulatoktól a hanghordozáson át a mimikáig. Ha valaki, ő aztán ismeri és érti Székely Csaba drámanyelvét, hiszen a Bányavirágból és a Bányavakságból is kiváló előadásokat rendezett. Így nem csoda, hogy jól érzi a dráma tragikumát és humorát, és ez a kettő ideális arányban ötvöződik játékában.” (Turbuly Lilla: Róbert szerint a világ, 7óra7)
 „A látszólag érzelemmentesen és szenvtelenül elmondott történetek mögül rendre elővillan a diktatúra igazi arca; az elfojtás, a represszió, a félelem természetrajza, a megszabadulás vágya, a felszabadító röhögés kényszere. (...) A Szeretik a banánt, elvtársak? előadójaként Sebestyén Aba megtalálta azt a kényes és szűk színészi mezsgyét, amelyen végighaladva a szöveg lebegő ambivalenciája, dupla fenekű beszédhelyzetei, fekete humora kibontható, értelmezhető. Elemi erejű, reflektált játékot látunk, egy kivételesen szenzibilis textus interpretációjaként Sebestyén Aba, aki érett színészetét számos előadásban (...) felvillantotta, ezúttal szinte végtelen érzelmi skálán játszik.” (Kovács Dezső: A diktatúra lélektana, Revizor online).
 Egy budapesti előadás-sorozat után a produkció – közkívánatra – újra megtekinthető Marosvásárhelyen is. Az előadásokra február 5-én (20.30 órától) és 18-án kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában. Helyfoglalás a 0736-350-686-os telefonszámon lehetséges.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató