A szerelem fázisai: az idealizálástól a démonizálásig

Egy katolikus pap, aki másodpercenként megnevetteti közönségét – Pál Ferenc jellegzetes, humoristára valló előadásmódjára sokan voltak kíváncsiak, zsúfolásig telt múlt héten a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme. A Pál Feriként ismert magyarországi előadó a Nyitott Akadémia sorozat legutóbbi meghívottjaként látogatott Marosvásárhelyre, és a szerelem bonyolult útvesztőibe kalauzolta közönségét, a mindennapi életből merített példákkal illusztrálta, hogyan jutunk el társunk idealizálásától addig, hogy kizárólag a rossz tulajdonságaira fókuszáljunk. 

Még mielőtt közönsége fejében megfogalmazódott volna a kérdés, hogy mit tudhat egy katolikus pap a szerelemről, Pál Feri elárulta, egy éve volt felszentelt pap, amikor azt vette észre, hogy a hozzá forduló hívek nagy része nem hitbeli, hanem párkapcsolati kérdésekben vár tőle tanácsot. Ezért kezdett elmélyülni a társkapcsolatok bonyolult témájában. 

– A mi kultúránkban a társas kapcsolat szerelemmel szokott elindulni, viszont ez nem mindenütt van így. Például egy ismerősöm az Egyesült Államokból jött haza repülővel, és útközben egy indiai fiatalemberrel beszélgetett. Mindketten nősülni készültek, és szóba kerültek a menyasszonyok. Kiderült, hogy az indiai férfi csak képen látta azt a nőt, akivel rövidesen összeköti az életét. Ismerősöm elképedve kérdezte: hogy leszel képes szeretni őt egy életen át, ha nem is ismered? Hát lesz rá ötven évem – hangzott a válasz. 

A hormonális bumm

Amikor szerelmesek leszünk, élettani, hormonális változásokon megyünk keresztül, bizonyos hormonok százszoros mennyiségben termelődnek. Mondhatjuk, hogy a hormonális változások hatalmas bummja zajlik bennünk. Van, akinél ez az állapot fél évig, másoknál egy-két, de legtöbb két és fél évig tart. A személyiségünk befolyásolja, hogy miként vagyunk szerelmesek, aki például nem szereti kiengedni a dolgok irányítását a kezéből, nem tudja csak úgy átadni magát az érzéseknek, azoknál általában rövidebb ideig tart a fellángolás. Az élettani rész mellett érzelmi, lélektani változások is bekövetkeznek. A lélektan mesterei a következőket írják le: az énhatárok megnyílnak, átjárhatóvá válnak, elkezdem beengedni a társamat a személyiségembe, nem akarom, hogy én meg te legyen, csakis mi. Elkezdünk közös belső világot építeni, részt akarok venni a múltadban, mindent akarok tudni rólad. Ekkor jellemző a „lila köd”, a „rózsaszín szemüveg”, azaz csak a pozitív dolgokat látjuk a másikban, készítünk róla egy idealizált képet, amiből a negatív jellemvonásokat természetesen kihagyjuk. Pál Ferenc találóan párhuzamot vont a csecsemő- és gyerekkor valamint a szerelmes állapot között, ugyanis gyerekként idealizáljuk a szüleinket, hiszünk nekik, mivel az biztonságot ad; ha apa azt mondja, nem kell félni a sötétben, megnyugszik a gyerek. A szerelmes ember úgy érzi, ha a társ vele van, másra nincs is szüksége. Ugyanez a helyzet a csecsemővel is, kizárólag az anyjára van szüksége, hogy biztonságban érezze magát. Egy szerelmes férfi szerepét magára öltve az előadó be is bizonyította, hogyan változik meg a hangja is a szerelmes embernek, amikor az imádott személlyel beszél. Elkezdünk gügyögni, akárcsak az anya a csecsemővel, beceneveken szólítjuk egymást, ami csak a kettőnk titka. 

A bummot a puff követi

A népszerű előadó szerint a hormonális bummot a puff követi, amikor elkezdjük másképp látni a másikat. – Két-három év múlva az énhatárok kezdenek bezáródni, a hormonok már nem támogatják ezt a nagy MI-t, újra te és én leszünk. Sokan ilyenkor bepánikolnak, holott ez egy természetes folyamat. Ha a hormonális szintet vesszük alapul, a szerelem mulandó, viszont a lélektani változások maradandóak, ezért valójában a szerelem mulandó és örök, azaz ahogy mondani szokás, átalakul szeretetté, másképp kezdjük szeretni a társunkat. A kutatásokból az derül ki, hogy akik között létrejött a hormonális bumm, az később a nehézségekben kapaszkodót ad ezek rendezésében. 

Megfontolt vagy szöszmötöl?

A hormonális puff idején az elvárások felerősödnek, gyakori, hogy a szeretet címén elvárjuk a másiktól, hogy kitalálja a gondolatainkat, és ha ezt nem teszi meg, csalódottság lesz úrrá rajtunk. Bizonyára sok hölgy magára ismert Pál Ferenc humorosan előadott hétköznapi példájában. December 24-én reggel a családanya fejében valóságos rögbimeccs zajlik, sütni, főzni kell, ajándékot csomagolni, a férjének meg egy dolga van, a fenyőfát beállítani a talpba. Ahogy telik az idő, a férfi csak szöszmötöl, mire a nő egyre idegesebb, gondolja magában, annyi esze csak kell legyen, hogy eszébe jusson ez az egy dolog. Persze végül jókora veszekedés kerekedik a dologból, a helyére kerül a fa, de az már nem olyan. Akkor lett volna jó, ha nem kellett volna rászólni, hogy tegye a dolgát – elevenítette fel a feleség álláspontját az előadó. Gyakori, hogy a hormonális puff állapotában olyan elvárásaink lesznek a másikkal szemben, amire az valójában sosem volt képes. – A feleség panaszkodik a barátnőjének, hogy a férje szöszmötöl, tutyimutyi, és elcsodálkozik, amikor a barátnő szóvá teszi, hogy az esküvő előtt bizony figyelmeztette, hogy a férje lassú, mire ő szerelmesen kimagyarázta, hogy megfontolt és megbízható férfi, biztos csak irigységből akarják befeketíteni. Ez az idealizálás. A férfi semmit sem változott, mindig is ilyen volt. Ha összetörik a pozitív kép, létrejön a társ démonizált alakja, azaz felnagyítjuk a rosszat és figyelmen kívül hagyjuk a pozitív tulajdonságokat. Azt gondoljuk, most látjuk reálisan, és ilyenkor sok kapcsolat megy tönkre. Kölcsönös neurotikus allergia lesz úrrá rajtunk, allergiás leszek a házastársamra. De rá kell jönnünk, hogy ahogyan a macskaszőr sem akarja a vesztem, én vagyok rá allergiás, és nekem kell tenni valamit. 

Pozitív, negatív, majd reális kép

Az idealizálás és démonizálás után a harmadik fázis a társas kapcsolatban a realizálás, amikor képes vagyok a társamat reálisan látni, de erre akkor vagyok képes, ha magamat is reálisan látom. Amikor a társamat démonizálom, jellemző, hogy magamat idealizálom, kijelentem, hogy bennem semmi hiba nincs, elvárom, hogy csak a másik változzon, de ha a társam vár tőlem változást, még azért sem. De be kell látni, hogy a realizált képben van jó is és rossz is. Társkapcsolat csak vegyes van, nem lehet csak a jót kérni, „akkor vagyunk realitásban”, ha ezt el tudjuk fogadni. A társas kapcsolat alapja az elköteleződés. Idealizált állapotban az elkötelezettség nem a személynek szól, hanem az érzésnek, a szerelmes állapotnak, amikor a démonizált kép kialakul, akkor van lehetőség igent mondani a személyre. Jó példa erre egy Pál Ferenchez forduló férfinak a története, akinek a felesége autóbalesetet szenvedett és az agya olyan mértékben sérült, hogy teljesen más ember lett, a férje mégis kitartott mellette. Ez az eset, amikor a személyre mondunk igent – mutatott rá az előadó. Az elkötelezettség mellett a társas kapcsolat másik pillére az érzelmi összetartozás kifejezése, hiszen mit ér a szeretet, ha nem fejezem ki. Ez azt jelenti, hogy emberszámba veszem a másikat, átérzem a gondjait még akkor is, ha nem ugyanúgy látom a dolgokat, ahogyan ő. Ahogyan a gyereket sem nevetem ki, ha panaszkodik, hogy fél a kígyótól. Akkor tudunk elégedettek lenni a nehézségek és a másik zavaró tulajdonságai ellenére, ha a DE utáni részre is képesek vagyunk fókuszálni. Ha tudom, hogy számtalan dolog zavar vele kapcsolatban, de mégsem választanék soha mást gyerekeim anyjául, apjául – vonta le a végkövetkeztetést az előadó.