2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A környezetvédelemre és a közlekedésre is odafigyelnek

Szerdán kezdõdik Marosvásárhely határában a Vibe fesztivál, amirõl már most kijelenthetõ, hogy Erdély legnagyobb ilyen magyar rendezvénye lesz. A tavaly mintegy 102.700 résztvevõt számlált az esemény, idén pedig további növekedéssel számolnak a szervezõk. A fesztivál területe kétszer akkora lesz, mint egy évvel korábban, a helyszín valamivel hátrébb lesz a Maros-parton, a Fociakadémia utáni területen. Ebbõl kifolyólag a szervezõk a közlekedésre is nagyobb hangsúlyt fektettek.

Fotó: Csép Róbert

– A legnagyobb újdonság az, hogy Marosvásárhely önkormányzata biztosít a fesztivál idejére négy járatot, amely folyamatosan, nappal és éjjel is közlekedik, ezt kiemelten köszönjük – mondta Rés Konrád Gergely, a Vibe fesztivál igazgatója. A buszoknak köszönhetõen Marosvásárhely minden pontjából el lehet majd jutni a Víkendig, ahonnan akár gyalogszerrel, akár más módon meg lehet közelíteni a fesztivál területét. A szervezõk figyeltek arra is, hogy nagyobb távolságot kell megtegyenek a fesztiválozók a Víkenedtõl a helyszínig, ezért lesznek kisvonatok, amelyek a strand és a fesztiválhelyszín között fogják szállítani az embereket, de biciklibérlésre is lesz lehetõség 5 lej ellenében.

Próbálnak minél jobban odafigyelni a környezetvédelemre, ennek érdekében újításokat hoznak be – mondta a Vibe fesztiváligazgató. Az egyik ilyen újdonság a biciklibérlés és a tömegközlekedés összehangolása az eseménnyel. A tavalyi újítás az volt, hogy bevezették a RePoharat, amelynek köszönhetõen jócskán lecsökkentették a szemét mennyiségét. – Õszintén meglepõdtünk, hogy ez a megoldás mennyire átalakította tavaly a fesztivált, sokkal kevesebb szemét volt, és mindenki odafigyelt, hogy mit kezd a poharakkal – emelte ki a fesztiváligazgató. A RePohár visszaváltható, a fesztiválra érkezõk vásároltak egy ilyent, és abba kérték a csapolt sört vagy a koktélt. Természetesen volt rá lehetõség, hogy a bárpultnál ingyenesen cseréljék a poharaikat. Ezeket a RePoharakat aztán egy speciális mosogatógéppel megtisztították, és visszakerültek a „körforgásba”. A fesztivál végén a résztvevõk dönthettek úgy, hogy visszaadják a poharukat, és visszakapják a pénzt, amit az elején érte adtak, vagy megtartják. RePoharat csak a fesztivál területén lehet igényelni.

Fotó: Nagy Tibor

A Vibe-on idén is lesz RePohár, emellett a rendezvény csatlakozott a RetuRo programhoz is. Ennek köszönhetõen a mûanyag palackokat és sörösdobozokat is le lehet majd adni, és az 50 banit visszakapják a résztvevõk, pont mint a gyûjtõpontokon, üzletekben, világított rá Rés Konrád Gergely.

A szervezõk a fesztiválkarszalag kiváltását is megszeretnék könnyíteni, hogy ne kelljen sokat várjanak a résztvevõk. A Shopping Cityben, illetve a BCR Bank központi épületében, Marosvásárhelyen ki lehet váltani a karszalagot. – Arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy váltsa ki, ezzel is csökkentve a bejutási idõt a fesztiválra – kérte az igazgató.

A Vibe idei kiadásán az is újításnak számít, hogy a Vibe Koli és a Fashion Corner, amely az elõzõ években a Víkendtelepen volt, és ingyenes volt a belépés, most a fesztivál területén lesz. Ugyanakkor a strand sem marad esemény nélkül, hiszen ott is lesz egy színpad, ahol az Epic Music Battle tehetségkutató nyertesei fognak fellépni. – Azért döntöttünk így, mert mindenképpen azt szerettük volna, hogy a strand valamilyen formában legyen összekapcsolva a fesztivállal, a résztvevõk továbbra is bemehetnek a Víkendre, és a már említett kisvonatok, kerékpárok is összekötik a két helyszínt. A fesztiváligazgató hozzátette, a nagy melegben amúgy is sokan mennek ki a strandra, így pedig az erdélyi tehetségeknek is jó helyszín, hogy megismerhesse õket a közönség. Nem mellesleg a Vibe-nak mindig is célja volt, hogy felkarolja a helyi tehetségeket. A Vibe fesztivál igazgatója nagyon bízik abban, hogy az eseményig megnyitják a medencéket, amelyeket június 25-én ideiglenesen lezártak.

A Vibe idén is számos programmal és több helyszínnel várja a fesztiválozókat, és ha minden jól alakul, a nappali órákban a Víkenden lesz lehetõség a medencékben hûsölni és közben hallgatni az erdélyi zenekarokat. De a fesztivál területén is számos érdekes program lesz, amelyek miatt nappal is érdemes lesz kilátogatni oda.

Fotó: Nagy Tibor


Fotó: Juhász Nándor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató