A szeptemberi húzás nyertes nyugtái
A szeptemberi nyugtalottó-sorsoláson az augusztus 5-én kibocsátott 320 lejes összegű nyugták lettek a nyertesek.
Az ilyen nyugták birtokosai 30 napon belül jelentkezzenek a közpénzügyi igazgatóság területi kirendeltségeinél, ahol egyedi regisztrációs számot bocsátanak ki számukra. A nyugták hitelesítése után a nyereményre esélyes regisztrációs számok listáját a pénzügyminisztérium és az adóhatóság honlapján teszik közzé.
Ünnepi sorsolás lesz
Pénteken megjelent a Hivatalos Közlönyben az a pénzügyminisztériumi rendelet, amelynek értelmében december 27-én rendkívüli nyugtalottó-sorsolást tartanak, és három hónap pénztárszalagjai közül választják ki a nyerőt. A rendelet értelmében a szeptember elseje és november 30. között kibocsátott nyugták vesznek majd részt az ünnepi sorsoláson, a nyereményalap pedig ezúttal is egymillió lej lesz. A rendes havi húzásokon túl a 10/2015-ös kormányrendelet értelmében a hatóságoknak jogukban áll rendkívüli sorsolásokat is tartani, például hivatalos ünnepek alkalmával, illetve akkor is, ha a havi húzások során két egymást követő hónapban nincs nyertes, illetve más helyzetekben is, amelyekről a pénzügyminisztérium rendeletben határoz.
94 nyereményt fizettek ki
A pénzügyminisztérium 94 nyereményt fizetett ki a június 28-ai nyugtalottó-sorsoláson nyertesnek nyilvánított május 23-ai 135 lejes pénztárblokkokra. A száz nyertes nyugtából hatot végül érvénytelenítettek, mert az ellenőrzés során csalás gyanúja merült fel. A nyertesek listáját augusztus 6-án tették közzé a pénzügyminisztérium honlapján. A nyertesek fejenként 8496 lejes nyereményt vihettek haza, miután a nyereményből levonták a jövedelemadót. (m. s.)