2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szentmártoni János maradt az elnök

  • 2016-12-16 13:38:20

Szentmártoni Jánost választotta újra elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.
Szentmártoni János író, költő egyedüli jelöltként indult a posztért, amelyet az előző két ciklusban is betöltött, a József Attila-díjas alkotó 2010 óta vezeti a Magyar Írószövetséget.
Az újra megválasztott elnök a tisztújító közgyűlés után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az elkövetkező időszakban a legfontosabb feladat a Magyar Írószövetség jövőképnek, szerepének a megfogalmazása lesz.  Szentmártoni elismerte, hogy egy kilencszáz fős szervezetben nem tetszhet mindenkinek az, ahogy a vezetőség végzi a munkáját, de ezzel számolnia kell mindenkinek, aki vezetői szerepet vállal.
Mint fogalmazott, eddig is igyekezett bizonyítani munkájával – szerkesztőként és írószövetségi elnökként egyaránt –, hogy nem árkokat ástak kollégáival, hanem éppen hogy hidakat építettek táborok, nemzedékek, vélemények között. Hozzátette: „így igyekszünk az elkövetkező három évben is ennek szellemében cselekedni, hogy azokat is szolgájuk, akik nem ránk szavaztak a mai nap folyamán”.
A tisztújító közgyűlésen a Magyar Írószövetség választmánya újra megválasztotta a hattagú elnökségbe Vasy Gézát, Erőss Kingát, Fekete Vincét, Mezey Katalint, Dobozi Esztert és Csender Leventét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató