2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Piros és kék a kártyapaklik színe, a játékosok öltözéke. Mintha a norvég zászló tűnne velem szembe. A norvég nemzeti ünnep alkalmából összeállított képkollázst vetítette ki Mayer Tamás, a Gyulafehérvári Caritas önkéntes szeniorbridzs-oktatója a marosvásárhelyi Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjában, egy izgalmasnak ígérkező bridzsparti előtt.

A kártyajáték valóban érdekes volt. A szabályok értelmében négyen játszták, jokerek nélküli francia kártyával. Két-két, egymással szemben ülő személy alkotott egy párt, úgynevezett vonalat. A vonalak egymással versengtek, hogy megszerezzék a lehető legtöbb ütést a maximális tizenháromból. A teljes kártyapakli szétosztását a játékosok akár többmenetes licitálásának kellett volna követnie, hogy eldőlhessen, ki legyen közülük a felvevő, aki majd teljesíti a vonaluk utolsó licitjével vállalt ütésszámot. Itt azonban egyszerűen csak bejelentették kártyáik pontszámait a játékosok, és a legnagyobb pontszámmal rendelkező játékos lett a felvevő. Ezt követően a felvevő partnere, az asztal, leterítette lapjait maga elé, hogy mindhárom játékos láthassa azokat. Az asztal lapjai fölött is a felvevő rendelkezett, ő döntötte el, hogy az asztal melyik lapját tegye egy adott ütésbe. A felvevőnek sikerült teljesítenie a vállalást, így az ő vonaluk nyert. Amennyiben ez nem sikerült volna, az ellenfélé lett volna a győzelem. Amint egyik parti követte a másikat, a játékosok egyre lelkesebbekké váltak. Hangosan gondolkodtak, tanácsokat adtak egymásnak, megkérdőjelezték döntéseiket, figyeltek vagy figyelmetlenek voltak, és sokat nevettek.

Demenciamegelőzés

A bridzs szellemi sport. Intenzív koncentrálást, logikus gondolkodást, jó fejszámolási és stratégiaalkotási készséget, valamint a memória erőteljes használatát igényli.

– Egyívású társakkal űzött szórakoztató agytorna lévén, egyike azon foglalatosságoknak, amelyek a legjobban fékezik a demencia kialakulását, illetve súlyosbodását – nyilatkozta Mayer Tamás szeniorbridzs-oktató, akiben a Caritas munkatársai által tartott egyik Alzheimer Café eseményen ötlött fel annak gondolata, hogy bridzselni tanítsa a Teréz Anya Központot látogatókat. 

Mivel ez a fajta kártyajáték kiválóan megdolgoztatja az agyat, és tudományos kutatásokon alapuló tanulmányok bizonyítják demenciamegelőző, illetve -késleltető hatását, a Teréz Anya Központban is összeverődött egy kisebb bridzselő társaság.

Szórakozás

A péntekenként rendszeresen összejövő kártyázókat nemcsak az agytorna, hanem a jó társaság és a szórakozás lehetősége is vonzza. 

– Együtt lelheti benne örömét öreg és fiatal, nő és férfi. A lényeg, hogy emlékező- és fejszámolási képességük, illetve kombinációs készségük körülbelül egy szinten legyen – magyarázta Tamás.

Őmaga érettségi előtt álló gimnazistaként ismerkedett meg a játékkal Budapesten, Illés Gábor jóvoltából. – Gyerekkorom óta szeretem a kártyajátékokat tanulni, játszani, tanítani egyaránt. Gimnazista baráti köreimben az ulti és a tarokk voltak messze a legnépszerűbbek. Éjjel-nappal játszottunk. Például, amikor megtudtuk, hogy az egyik párhuzamos osztály tarokkosai egy hétvégén huszonnégy órán át „verték a blattot”, elhatároztuk, hogy mi majd jól rájuk verünk, és harminchat órán át fogunk játszani. Meg is tettük. Aztán, 1974 őszén kiköltöztem a középiskolás fiúkollégiumból legjobb barátomékhoz, Illésékhez, ahol el is kezdtünk játszani hármasban: Gábor és a két Tamás. Pár hét elteltével, amikor Gábor egyik kollégája is épp nálunk járt, és beszállt ultizni, felvetettem nekik, hogy akár elkezdhetnénk tarokkozni is, mert ahhoz épp négyen kellenek, és akkor nem kellene senkinek sem kimaradnia egyetlen partiból sem. Azon melegében bele is fogtam a tarokkoktatásba. Pár tarokktanparti után Gábor felvetette, hogy mi lenne, ha inkább ők tanítanának meg bennünket a bridzs alapjaira. Erről azért annyit már tudtunk, hogy a kártyajátékok királynője, úgyhogy örömmel el is fogadtuk ajánlatukat – mesélte Tamás, aki örömmel vezeti a meglévő bridzscsoportot, és szívesen lát újoncokat is a csapatban. 

Amennyiben fölkeltette érdeklődését ez a kártyajáték, szívesen látnak bárkit egy fergeteges bridzspartira a marosvásárhelyi Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjába, a Mărăşti utca 13. szám alá. Érdeklődni és jelentkezni Kacsó Katinkánál lehet a 0741-258-194-es telefonszámon hétköznapokon 7 és 15 óra között.

Orbán Júlia

Illusztráció


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató