Szekeres István (1924–1999)

Kereken 100 éve, 1924. május 15-én született az akkor Mezőmadarashoz tartozó Feketén Szekeres István református lelkipásztor, egyházi író. A középiskolát a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte 1943-ban, az utolsó két évben alkalmankként már hirdette Isten Igéjét. Lelkészi oklevelet a kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett 1947-ben. Rövid ideig szolgált Kézdivásárhelyen, Erdőfülében, Köpecen, két évig segédlelkész volt Brassóban, majd egy évig Vajdaszentiványon. 

Mivel apját, id. Szekeres Istvánt 1943-ban meggyilkolták az akkor Dél-Erdélyben maradt Feketén, hogy özvegy édesanyjának támasza lehessen, 1951-ben megpályázta és elnyerte az akkor megüresedett mezőmadarasi református lelkészi állást. Mezőmadarason nemcsak lelkipásztori szolgálatot végzett, hanem a település fejlődését is előmozdította, ő volt a szorgalmazója a gázbevezetésnek és elnöke a „gázbizottságnak”, továbbá összegyűjtötte a település és környéke helyneveit. 23 év után, 1974-ben fájó szívvel, de gyermekei számára jobb tanulmányi körülmények biztosítása reményében Radnótra távozott, ahonnan 21 év múlva, 1995-ben, 71 éves korában vonult nyugdíjba. Feleségével, lánykori nevén Szilágyi Judittal (1939–2022) gyermekeik közelébe, Sepsiszentgyörgyre költöztek. Nyugdíjas éveiben helyettesített Sepsiszentgyörgyön a Vártemplomban és a szemerjai gyülekezetben, valamint a közeli Illyefalván. 1999. október 7-én hunyt el Sepsiszentgyörgyön. A szemerjai református temetőben nyugszik, két éve immár feleségével együtt. Emlékét Mezőmadarason is őrzik, 2007-ben a község posztumusz díszpolgárává avatták, a református templom kertjében monumentális kopjafát állítottak tiszteletére. Prédikációi, egyházi írásai a Református Szemlében, az Igehirdetőben és az Üzenetben jelentek meg. Önálló kötetei: Kiálts! (1991, Radnót, magánkiadás, prédikációk), Bízzál! (1996, Kolozsvár, REMS, prédikációk), Kálvin János és az Institutio (1999, Sepsiszentgyörgy, Szemerjai Református Egyházközség, tanulmányok). Jelmondata: „Bízzál az Úrban, és cselekedjél jót” (Zsolt. 37,3).

 Szekeres Attila István

 A pünkösd csodái

Alapige: Ap. csel: 2, 1–8. 

14–21. 37–41.

 Bibliaolvasás: I. Kor: 12, 1–11.

 A pünkösd szó ötvenediket jelent. Az ötvenedik nap az egyiptomi szolgaságból való szabadulás emlékére elkészített páska ünnepétől számított idő. Ez volt az aratás kezdetének ünnepe is, egybeesett a tízparancsolat Sínai-hegy alatti kihirdetésének napjával.

 A húsvéttól számított ötvenedik napot azért ünnepeljük, mert Jézus Krisztus azzal ajándékozta meg az anyaszentegyház népét, hogy elküldte a Szentlelket. Először a tanítványoknak, ugyanaznap háromezer embernek is, azóta sok millió hívő keresztyénnek.

 A szent Ige másodszor a tanítványok engedelmességéről beszél. Mielőtt mennybe ment volna, Jézus Krisztus meghagyta tanítványainak, hogy maradjanak együtt Jeruzsálemben, és úgy várják a Szentlélek kitöltését. És „mindnyájan egy akarattal együtt valának”.

 Milyen nagy ereje lett volna népünk, anyaszentegyházunk életében, ha a kereszténység felvétele óta minden jelentős ügyben, amely mérföldkövet jelentett népünknek és egyházunknak sorsában, egy akarattal együtt tudtunk volna lenni. Meggyőződésem, hogy akkor nem lenne lelkünk tele keserűséggel és szánk panasszal, mert sokan és erősek volnánk, s mindig tudnánk, hogy együvé tartozunk. Sajnos, az elmúlt ezerszáz esztendő ennek pont az ellenkezőjét mutatta meg. Sem úgy mint nép, sem úgy mint egyház nem tudtunk egységesek lenni.

 A szent Ige harmadszor a Szentlélek kitöltetéséről beszél. Ezt különböző jelek előzték meg. A „sebesen zúgó szélnek zendülése” arra volt jó, hogy felhívja a tanítványok figyelmét: rendkívüli dolog történik. A vihar hirtelen megjelenése mindegyikünk előtt ismerős jelenség. Ilyenkor akarva-akaratlan kénytelenek vagyunk odafigyelni, és kénytelenek vagyunk arra gondolni: mi lesz most? A természeti viharnak sajnos elég gyakran van átvitt értelmű jelentése is, amely megrázhatja az egyes ember és a közösség életét is.

 A másik jel a kettős tüzes nyelvek megjelenése volt. Szám szerint tizenkettő, ennyien voltak a tanítványok. Ekkorra a tanítványok Júdás helyett Mátyást választották, hogy a tizenkettes szám teljes legyen. Mindegyik tanítványra egy-egy kettős tüzes nyelv szállott – ez volt a Szentlélek kitöltetése.

 A szent Ige negyedszer a Szentlélek kitöltetésének csodáiról beszél. A tanítványok a Szentlélek kiáradása után nyomban megérezték, hogy megváltozik a belsőjük: változik a gondolkozásuk, az érzésviláguk és a cselekvési készségük. A nagypénteken gyáván menekülő tanítványok most bátraknak érezték magukat, és elhatározták, hogy a templomba mennek, ahol sok ezer ember pünkösdöt ünnepel. Ott elmondják a nap rendkívüli történetét. Jézus Krisztus ígérete szerint elküldte a Szentlelket, ők megittasultak a Szentlélektől, és átalakult az életük. Az Újszövetségben gyakran olvassuk ezt a gondolatot: az az ember, aki megittasul a Szentlélektől, annak átalakul az élete, s egyre inkább hasonlítani kezd a megváltó Jézus Krisztuséhoz. Erről az átalakulásról Pál apostol így tesz bizonyságot: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal. 2, 20) A régi Saulus helyett él az új Pál. Igen, azt akarja Isten, hogy mi is átalakuljunk új emberré, Krisztushoz hasonlóvá, Isten országára méltóvá.

 A Szentlélek kitöltetésének második csodája az volt, hogy a Szentlélek által megittasult tanítványok „kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniok”. Azért volt fontos, hogy a tanítványok tudjanak azoknak az embereknek a nyelvén beszélni, akik a Római Birodalom különböző tartományaiból gyűltek össze, hogy az emberek megértsék, és kövessék Isten akaratát.

 A Szentlélek kitöltetésének harmadik csodája az volt, hogy „a sokaság megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni”, álmélkodnak és csodálkoznak, „mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg”.

 A szent Ige ötödször Péter igehirdetéséről beszél. Péter mindenekelőtt a tanítványokat védi a csúfolódókkal szemben. „Nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van.” Akkoriban a napfelkeltétől számították az időt. Ez jelzi, hogy a történelem folyamán az anyaszentegyház életét és szolgálatát végig fogja kísérni a támadás és a védekezés.

 Péter továbbá a Szentlélek kitöltetését és az azt megelőző és követő csodákat igazolja Jóel próféciájával. (2, 28–32) Isten kiárasztja Szentlelkét „minden testre”, korra, társadalmi különbségre való tekintet nélkül. A hangsúly ebben a mondatban van: „Minden, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtarttatik”.

 Ezt az Ószövetségre támaszkodó bizonyságtételt követte a sokaság kérdése: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” Péter válasza négy gondolatot foglal magába. Az első: térjetek meg! Kálvin János ezt a mondatot így magyarázza: ti, akik eddig elfordultatok Istentől, forduljatok vissza hozzá. A visszafordulás feltételei a bűnös élet felismerése, a bűnbánat, a bűnvallás és a bűnbocsánat kérése. Mivel a bűnök elkövetése folyamatos, a bűnbánatnak is folyamatosnak kell lennie.

– Keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében – mondá továbbá Péter. A külső, vízzel való megkeresztelkedésről van szó. Mélyebb értelme az, amit a Róm. 6, 3–4-ben így olvasunk: Mi, „akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg. Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk”.

 Péter harmadik felívása: „Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!” Ezt a mondatot így is értelmezhetjük: ti, akik érzitek a gonosz emberek és társaságok fertőjét, hirtelen szakadjatok ki ezekből a közösségekből és ezeknek az embereknek a hatása alól. Ezért naponta imádkozni kell: „Szabadíts meg minket a gonosztól”. Tehát vigyázzunk magunkra, gyermekeinkre, a gyülekezet evangéliumi szellemére!

 Péter végül biztat: „Néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk”. Az ígéret mind számunkra, mind az utánunk következő nemzedékek számára biztató. Erre az ígéretre merjük rábízni magunkat és utódainkat! Péter nem beszélt feltételről, én azonban hozzáteszem: ha követői leszünk Jézus Krisztusnak.

 Péter beszédét figyelemmel hallgatta a pünkösdöt ünneplő sok ezer ember. Ebből a sokaságból háromezren örömest fogadták a Péter beszédét, kiszakadtak a sokaságból és megkeresztelkedtek. Ezzel megalakult az anyaszentegyház, és elindult a világot, népeit, annak tagjait meghódító útjára.

 Szekeres István