2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Góbé Futam középfutamán délután 4 órától Zágon, Kézdivásárhely, Réty, Csíkcsicsó, Kecset, Szotyor, Csíkszenttamás, Kilyén lovasai versenyeztek a döntőbe jutásért.

Az első futamból Csók Vivien Jácinta és Márton Eszter jutott tovább a döntőbe. A második futamban Török Csaba sérülés miatt nem tudott részt venni, így helyette Sebestyén Roland futott Zágon település képviseletében, aki másodikként jutott tovább a döntőbe, a második futam nyertese Tamás Csaba, Kilyén lovasa volt Istefán Penge lován.

A döntők a Kishuszár Vágta 10-13-as korosztályának versenyével kezdődtek, ahol három lány, a Farkaslakát képviselő Ágoston Anna, a Nyárádszeredát képviselő Biró Hanna és a Csíkcsicsónak futó Elekes Boróka mérettetett volna meg, de Elekes Boróka Csuda nevű lova úgy döntött, nem vesz részt a versenyen. A lányok kitűnően, jó tempóban versenyeztek, de Ágoston Anna, a farkaslaki versenyző nagy fölénnyel nyerte a Kishuszár Vágta döntőjét Biró Hannával szemben. Ágoston Anna képviselheti Erdélyt a Nemzeti Vágtán.

A Kishuszár Vágta 14-17-es korosztályában Harasztkereket képviselve Kilyén Nóra, Csíkszenttamás részéről Biró Kamilla és a Farkaslakát képviselő Demény Magor versenyzett, ahol Demény Magor nyerte a futamot, második helyezett Kilyén Nóra, a harasztkeréki lovas, harmadikként Biró Kamilla, a Csíkszenttamást képviselő lovas ért célba. A Farkaslakát képviselő Demény Magor és Harasztkerék lovasa, Kilyén Nóra vesznek részt októberben a Nemzeti Vágtán.

Ezt követően került sor a Góbé Futam döntőjére. Kilyén részéről Tamás Csaba futott az Istefán Penge nevű lóval, Csíkszenttamás képviseletében Csók Vivien Jácinta az Alice Princess nevű lovon, Zágont Sebestyén Roland képviselte a Vihar nevű lóval, Kecset képviseletében Márton Eszter a Kónyaszép Havas John nevű lóval versenyzett. Az izgalom nagyon nagy volt, Tamás Csaba átvette a vezetést, második helyen futott Csók Vivien Jácinta. Az első kör megtétele után egy fél lóhosszal volt mögötte a csíkszenttamási versenyző.

Nagyon látványos teljesítményt láthattunk a harmadik körben, jobbról előzött Csók Vivien Jácinta, egy nagy hajrá után futott a célba. Vivien tökéletesen futott, különleges versenyzést láthattunk, megérdemelt volt a győzelme. Második helyen Tamás Csaba, a harmadikon Sebestyén Roland és a negyediken Márton Eszter értek célba.

A Székely Vágta döntője nagy izgalmakkal indult. Etéd képviseletében Kelemen Sándor Géza, Nagyernye képviseletében György Mátyás Zsolt, Sepsiszentgyörgy képviseletében Tamás Csaba, Nyárádszereda képviseletében Bartha Ferenc versenyeztek.

Nagyon nagy izgalomban indult a Székely Vágta döntője, ugyanis egy sikertelen startot követően Sepsiszentgyörgy lovasa kénytelen volt hátrányban indulni. A második, elfogadott rajtot követően Nyárádszereda lovasa élre tört, akit a második kör elején került el Tamás Csaba, Sepsiszentgyörgy lovasa. Nagyon jó idegzetű versenyző, hátranézett, és nagy nyugalomban szaladt be a célba Rover Gidran 34 Rozi nevű lován. Második helyen Bartha Ferenc, a nyárádszeredai lovas, harmadik helyen Nagyernye lovasa, negyedik helyen az etédi lovas futott be. A Sepsiszentgyörgyöt képviselő Tamás Csaba, a Nyárádszeredát képviselő Bartha Ferenc, a nagyernyei lovas, György Mátyás Zsolt és a negyedik helyen célba ért etédi lovas, Kelemen Sándor Géza lesznek azok a versenyzők, akik október első hétvégéjén Szilvásváradon megmérkőznek a Nemzeti Vágtán.

A díjátadót sajnos elverte az eső, ezért a közönség nem tudta átélni a különleges, megható pillanatokat. A 13. Székely Vágta díjátadójára a szervezői sátorban került sor.

Családias, baráti hangulatban vették át a díjakat, nyereményeket a kitűnően teljesítő versenyzők.

Duka Boróka,

a Székely Vágta kommunikációs felelőse



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató