Szegény gazdagok
2024-11-04 16:00:00
- Kuszálik Péter
Mottó: „A szegényeket mindig érdekelte a gazdagodás útja és módja, de az ellenkező irányú folyamat senkit sem foglalkoztat; vajon miért?” (Ismeretlen)
Az október 22-én megjelent cikkemben a pénzről szóltam. De nem voltam elég következetes, ezért megkaptam az ilyenkor szokásos taslit: „Felpiszkálod az olvasó érdeklődését a pénzről szóló nótával, majd kijelented, hogy nem tudod, kit idéztél. Lapozd fel az internetet, és nézz utána…” – mondta Zotyó, és ismét igazat kellett adnom neki. Tehát: bocsánat! A Money című nótát a Pink Floyd csapata írta és adta elő, s – ahogy sejtettem – nem a pénzimádók himnusza. A Money videóklipje atyai pofonnal felérő társadalomkritikát tartalmaz, de – a műfaj szabályai szerint – a pénzről, dőzsölésről, harácsolásról meg kizsákmányolásról szóló nóta szép kis összeget hozott az együttesnek. Akkoriban (valami ötven esztendeje, ha jól sejtem) az Abba együttesnek is volt egy hasonló száma – Money, money, money –, amelynek a refrénjében többször visszaköszönt az It’s a rich man’s world (= ez a gazdagok világa) mondat, jelezve, hogy ők nem olyan utálni való burzsoák, mint a nótában kipellengérezett dúsgazdagok. Nem kell mondanom, hogy szép hasznot hozott nekik a ’pénzhez való kritikus hozzáállás’, de egyik együttes szövegíróját sem tudom elítélni. Tehetséges gyerekek, akik tudták, hogy miként lehet vagyont gyűjteni. Tőlem viszont nem láttak egy fityinget sem, mert effélékre nem költök, s aki megvette a kis- (vagy nagy)lemezüket, az biztosan nem bánja azt a pár dollárt, amit a zenészek kalapjába dobott: „ez a tiétek, költsétek bablevesre vagy kottamásolásra, amire épp szükséges”.
Fordult a világ, nálunk is kitört a vadkapitalizmus, a tömegeket megszállta a bírvágy, s a törvénykezés is kedvében jár a népnek azzal, hogy nem tiltja, hanem pártolja a nyerészkedést. A mammon hálójában vergődik a nép könnyen rászedhető része, s a pénz birtokában „új autóra, kaviárra és négycsillagos nyaralásra” költenek. E ’kincsek’ a Money szövegében szerepelnek, de a trió harmadik darabjának – Zalatnay Cini száma, az Ó, ha milliomos lennék – szövegírója is megcsillantja a vágyálmok néhány objektumát: Cadillac, gyémántgyűrű… Ám a nóta közepén már visszafogja magát, elvégre Kádár elvtárs (a kötelező példakép) közmondásosan puritán életet élt. Cini lebeszéli magát: „örökölni nem fogok, / rulettezni nem tudok, / gengszterfőnök nem leszek, / csak úgy tervezgetek”; majd bezárja az álmai ládikóját: „csak gond lenne a pénzzel, / hát félre az egésszel (…) ne sajnáld, / hogy nem vagyok milliomos”. Nyilvánvaló az utalás: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. (Mellékszál, hogy 1990 után Cinit is elkapta a bírvágy, nagy kölcsönöket vett föl, de nem tudta visszafizetni stb., emiatt pár évre börtönbe csukták. Ja, ha nem tartotta be a nyújtózkodásra vonatkozó intést…)
A féktelen gazdagodás első éveiben egy maradandó értékű példa tanúja voltam. Megírtam a Hosszú úton c. kötetemben; íme: „1993 környékén történt, hogy a Kriterion kolozsvári szerkesztőségében jártam Dávid Gyulánál, ahol az ottani újságkollekcióból jegyzeteltem. Idősebb, szemüveges bácsi javította a fénymásolót, amikor befejezte, kezet mosott és elköszönt. A kérdésre, hogy mennyivel tartoznak, így válaszolt: »Önökön kellett segítenem, hogy ne álljon a munka, s tudjanak haladni. Mára van ebédem és holnapra is; egy nap nem tudok két ebédet megenni. Csak az alkatrészt kell kifizetni, amennyibe nekem is került. A munkáért elegendő fizetség lesz a köszönet.« – A ritka pillanatok egyike, amikor földön járó angyalokat láthat az ember…” Így is lehet.
A magyar irodalom bővelkedik a ’szegény gazdagok’ és ’gazdag szegények’ kontrasztjában, nemde Jókai Mór is megírta az ezzel kapcsolatos példázatait. A téma sajátossága szerint a nélkülözésről, szegénységről, nyomorról szóló írások a jobbak (= szívszorítóbbak). A suliban (ötvenes-hatvanas évek) A hét krajcárt tanították, valamint József Attila gyermekkori versét: „De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni…” Ennél keményebb volt (nem is tanították annak idején a mimózalelkű gyermekeknek) Sánta Ferenc Sokan voltunk című novellája, valamint a Nincstelenek – Borbély Szilárd szókimondó és kegyetlen kötete –, amely a 2013-as esztendő legjobb könyve címet érdemelte ki.
Nagyon kedvelem Ladányi Miska (1934–1986) verseit, aki sajátos humorral dolgozza föl a gazdagodás-szegényedés kérdéskörét. Szociográfia c. versciklusának 8. darabja ma is érvényes: „A gazdasági kísérletek mindig érdeklik az embereket. / Emelkednek az árak, nem emelkednek? – találgatjuk. / Pedig a gazdasági kísérletek idején minden nagyon világos / (kivéve a gazdasági kísérleteket). // Ha a gazdasági kísérlet nem sikerül valami jól, / hát istenem – mondogatjuk –, az egész csak kísérlet. / Akad, ki megszedi magát, mások hoppon maradnak – / ezek nem értettek a kísérletezéshez. // Mert mindig voltak civilek, és lesznek szakemberek. / Egyiknél a só ára emelkedik, másiknál a reálbér, / aztán egy grafikonon a kettő metszi egymást. // (Vagyis a civilek / unni kezdik a szakembereket, / s elmetszik őket.)”
