Százévesen is a kertben tölti a napjait

„Most is a kezem között van a munka”

Alig egy hónapja, szeptemberben elején ünnepelte 100. születésnapját a marosszentgyörgyi Bóni Julianna, Julika néni, ahogy mindenki ismeri. Alig hittünk a szemünknek, amikor a napokban, Marosszentgyörgyön járva meglátogattuk, és őt a kertben, az ágyások között lehajolva találtuk. Diót szedett, és lelkesen mutatta meg a salátaágyásokat, amit a napokban ültetett, illetve hogy milyen szépen megtisztította a zöldségeskertet a gaztól. Ráadásul a helyszínen derült ki, hogy Julika néni és fia, Bóni Adalbert, akivel a néni lakik, évek óta a Népújság hűséges olvasói.

Bóni Julianna néniről többször is hallottunk, és láthattuk is őt Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármesterének fotóin, hiszen a községvezető többször felköszöntötte, mint a község egyik legidősebb lakóját, tavasszal pedig vele együtt nyitotta meg a szépen felújított marosszentgyörgyi piacot, hiszen az idős asszony, ahogy a fia fogalmaz, „nagy piacra járó volt”. Alig több mint egy hónapja pedig, szeptember 2-án 100. születésnapja alkalmából virágcsokorral köszöntötte Sófalvi Szabolcs, és amint a fotókból kiderül, ő is a megszokott helyen, a kertben találta Julika nénit.

Amikor a napokban meglátogattuk, ugyanott találtuk, hátul, a takaros ház kertjében, lehajolva, a kötényébe gyűjtögette a diót. Miközben a félig tele kötényt mutatta, megjegyezte, általában tele szokott lenni zöldséggel, gyümölccsel, mikor mit kell éppen összeszedegetni.

1924. szeptember 2-án született – árulja el, majd nevetve hozzá is teszi: „Ugye milyen sok éve?” Julika néni meggyőződése, hogy a hosszú élet titka a sok munka. – Dolgozni kell! Én dolgoztam állandóan, látja, most is a kezem között van a munka – mutatja a kötényében összegyűjtött diót, valamint a kezét, amelyen látszik a munka nyoma. Nem számít, hogy a kerti teendőknél folyton hajolni kell, Julika néni sok fiatalt megszégyenítő módon hajladozik, gyomlál, ültet, ha kell, begyűjti a termést. Hozzáfűzi: öntözne is, de arra már nem futja az erejéből. – Mindig van munka, állandóan vagy kapa, vagy ásó volt a kezemben – mondja, miközben büszkén mutatja a szépen sorakozó salátaágyásokat, amelyeket ő ültetett az előző napokban, és azt is, hogy milyen szépen megtisztította a veteményest a burjántól, a kigyomlált zöldet pedig a tyúkoknak adta. Miközben a termést mutogatta, egy paradicsomba botlott, gyorsan lehajolt érte, felvette, kettétörte, és bedobta a tyúkoknak.

Amikor az egészségéről faggatom, kijelenti, ő bizony nem volt beteg soha. A lába sajnos fáj, előfordul, hogy éjszakánként erre ébred, van, amikor úgy érzi, alig van erő a lábában, de így is kimegy a kertbe. 

– Lassan, de haladok – jegyzi meg Julika néni, majd hozzáfűzi, bár a lába fáj, „belsőleg” rendben van, ezért nem szed gyógyszert, nem is kell – jelenti ki határozottan. 

Miután a kertet és a zöldségest megmutatta, az udvaron beszélgettünk tovább vele és a fiával, Bóni Adalberttel, akiről kiderült, hogy évek óta hűséges olasónk, lelkesen sorolja többek között a Színes Világban megjelent érdekességeket, amiket mindig szívesen olvas el a Népújság hasábjain. A hetvenes éveiben járó Adalbert, akit édesanyja Albikának szólít – és mint megtudtuk, ő az édesanyját Julikának szólítja –, cipész volt, a csizmák számítottak a specialitásának, sokáig tiszteknek készített lábbelit rendelésre, de színésznők, néptáncegyüttesek is fordultak hozzá, külföldi fellépéseken viselt csizmák dicsérték a keze munkáját.

Bóni Adalberttől tudjuk meg, hogy Julika néni Jedden született ötgyerekes családban, és mindössze tízéves volt, amikor meghalt az édesanyjuk. Marosszentgyörgyön élt egy nagynéni, ő viselte a gondját, így került a jelenlegi lakhelyére. Három gyereke lett, de az egyik néhány hetes korában elhunyt, így két fia, hat unokája és hét dédunokája van. Fiatalkorában Julika néni boltban, majd a kollektívben dolgozott, nagy gazdasága volt a családnak, és a munkából mindig alaposan kivette a részét. „Nagy piacra járó” volt, sokáig a marosvásárhelyi November 7. negyedbeli piacon kínálta az árut. Emellett lelkesen járt templomba, hiába vágták otthon a disznót vasárnap, nem számított a sok teendő, Julika néni a templomból nem hiányozhatott – elevenítette fel a régi emlékeket nevetve a fia.