Száz évet tölt a marosvásárhelyi Kálvin idősotthon lakója

Molnár Szakács Anna időtükrében

Pár nap múlva, május 12-én, pénteken századik életévét tölti be Molnár – született Szakács – Anna. A szépkorú ünnepelt több mint három esztendeje a marosvásárhelyi Kálvin János református idősotthon lakója, ott beszélgettünk vele a jeles nap alkalmából.

1923-ban is éppen péntekre esett a nagy esemény, a radnóti Szakács család első gyermeke reggel 8 órakor látta meg a napvilágot – derül ki a találkozás első perceiben. Anna néni időtükre kristálytiszta, a benne felvillanó képek könnyen egymásba illeszthetők.

– Az öcsém utánam öt évvel érkezett, a húgom tízzel évvel később. Elég szép gyermekkorom volt, a szüleim nagyon jó emberek voltak, édesapám nem ivott, nem káromkodott. 17 évesen már besorozták katonának, megjárta az első világháborút. A másodikba is elvitték, gyalog jött aztán haza a határszélről. A kommunizmus idején többször volt nálunk házkutatás, a képeinket is leszedték a falról a hatalom emberei, azt mondták, fegyvert keresnek. Két hold földünk volt, amit egy orbói hívő ember dolgozott meg, de a néptanács elvette a gabonát, lisztet, mindent, úgy maradtunk karácsonyra, mint az ujjam. Otthon mégis jó életem volt, később jöttek a nagyobb nehézségek, amikor férjhez mentem. Jó ember volt a párom, rendes, becsületes, csak az akkori államhatalom megkeserítette az életünket. Falumbelit választottam, hogy ne kelljen Radnótról elköltözzem, mert nagyon szerettem édesanyámat, és nem akartam távol kerülni tőle.

– A későbbiekben is a faluban maradtak? – tudakoljuk.

– Amíg be nem költöztem ide. 28 évesen mentem férjhez, a párom 24 esztendős volt akkor. 53 évet éltünk le együtt. Gyermekünk nem született, de a húgom fiát és lányát úgy szerettem, mint a sajátjaimat. Ők itt is meg-meglátogatnak.

– Az elmúlt száz évből mire emlékszik vissza a legszívesebben? – fűzzük tovább a kérdések sorát.

– Ezt meg kell gondoljam – tétovázik egy pillanatra az idős asszony. – Kevés szép volt az életemben, de a gyermekkorom annak számít.

Anna néni pár éve még el tudta látni magát, most már a helyváltoztatáshoz is segítségre van szüksége. 

– Jó itt az otthonban – mondja, és az ágya mellett őrködő virágcsokorra néz, amit anyák napjára kapott.

Egészséget és örömteli pillanatokat kívánva köszönünk el az évszázadnyi történéseket őrző ünnepelttől. Ezúton kívánunk hasonló jókat az otthon másik, látogatásunk napján – május 8-án – éppen 92. esztendejét töltő lakójának, Szőke Laurának is, akinek születésnapjára Németországban élő lánya is hazaérkezett.