2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Iskolaépítési kálvária Szászbogácson

Az idén átadták a községközponti épületet 

Tizenhat éves építkezési kálváriát zártak le szeptemberben, amikor átadták a bogácsi községközpontban levő általános iskola új épületét. Az alapokat 2008-ban ásták ki, ami úgy tűnt, csupán pár éves munkálat lesz, de igencsak elhúzódott. 

Az iskola évtizedekig egy, jóval a rendszerváltás előtt kivándorolt tehetős szász család házában működött, enyhén szólva nem megfelelő körülmények között. Míg más községekben sikerült felújítani vagy új iskolát építeni, addig évekig Szászbogács volt a  példa arra, hogy még mindig az udvarra járnak ki a diákok „dolgukat” végezni. 

Aztán végül 2008-ra elkészült a terv, és az ingatlan szomszédságában hozzáfogtak az új tanintézmény felhúzásához. A korábbi épületet lebontották, a helyén alakították ki az iskolaudvart. 


   Fotó: Nagy Tibor



Ioan Aldea polgármester röviden elmesélte az építkezés körüli bonyodalmakat. Amikor megkezdték a beruházást, a kivitelezést az Oktatási Minisztérium támogatta. A szükséges pénzt átutalták a főtanfelügyelőséghez,  ezen keresztül számolta el a kivitelező. Csakhogy megváltozott a rendszer, és 2009-ben már nem jutott el ezen az úton a pénz a szászbogácsi iskolát építő vállalkozóhoz, aki meghitelezte a munkálatokat, így az önkormányzat is hozzájárult ahhoz, hogy a cég csődbe menjen. (Sz.m.: Mint ismeretes, 2008-ban a gazdasági válság miatt sokan jutottak hasonló sorsra.) A munkálatok 2016-ig álltak, majd ebben az évben a helyi fejlesztési programon (PNDL) keresztül ismét támogatáshoz jutottak volna, így az időközben átszámolt, hátramaradt munkálatok befejezésére újabb vállalkozót fogadtak fel. Aztán ez a finanszírozás is elmaradt, és egy újabb cég ment csődbe. 2020-ban próbálkoztak újra, amikor ismét a Fejlesztésügyi Minisztériumon keresztül sikerült finanszírozást nyerni, és végül – nem kis rizikóval – egy harmadik cég fejezte be a munkálatokat. A polgármester kifejtette, hogy valahányszor leálltak a munkálatokkal, az elvégzett beruházások értékét, állapotát egy szakcég kellett felértékelje, hogy újabb pályázati kiírásra jelentkezzenek. Az első két alkalommal csupán két erre jogosult cég működött Maros megyében, és több hónapot veszítettek azzal, hogy várták a szakértőket. Közben az is benne volt a pakliban – mint oly sok más közberuházás esetén –, hogy a kivitelezést elnyerő céget a vesztes bepereli, megóvja a folyamatot, és az elbírálási időszakban leállnak a munkálatokkal. Közben megnőtt az építkezési anyagok költsége. Ezt valamennyivel kiegészítette a kormány, de közben megnőtt az órabér is, a munkálatok kezdetén 6,70 lej volt, a végén 18 lej, ami növelte az összköltséget. A Jóisten segítségével járhattak a végére – hangsúlyozta a polgármester. 

A községben 237 iskolás és 98 óvodás van; ami szomorú, hogy Sároson, ahol I-IV. magyar osztály van, annyira lecsökkent a létszám, hogy néhány éven belül felszámolhatják a helyi iskolát. S bár a község létszáma a népszámlálás adatai szerint nem csökkent, hanem 34-gyel nőtt, a lakosság kiöregedett, mivel amikor hozzáfogtak az építkezéshez, 378 iskolaköteles gyerek volt a községben, jelenleg 100-zal kevesebben vannak, és csökken a létszámuk. Ennek oka az elvándorlás, mondja a polgármester, majd hozzáteszi: a beruházás végül 6 millió lejbe került – hátramaradt még egy sportpálya kialakítása –, és ezzel korszerű oktatási intézményt adnak át a jövő nemzedéknek, a többi nem az önkormányzattól függ. 


Rendbe tették Magyarsáros központját 

Nemsokára hivatalosan is átveszik a Maros Megyei Tanács által finanszírozott, a Magyarsáros központján áthaladó 142-es megyei út korszerűsítési munkálatait, amelynek nemcsak az volt a célja, hogy a falu főutcáját rendbe tegyék,  ahol lehetőség volt, ott ki is szélesítették az utat. Így a falu központját is rendbe tették. Hátramaradtak még kisebb munkálatok, javítanivalók, amelyeket követően pár napon belül megtörténik az átvétel. A beruházás során új aszfaltszőnyeg került az útra, betonárkokat alakítottak ki, rendbe tették az átereszeket és a kapubejáratokat, kicserélték a szegletköveket. 


Fotók: Vajda György


Ezzel egy időben önerőből mind a községközpontban, mind Magyarsároson új játszótéri bútorzatot helyeztek ki, ahova térfigyelő kamerákat is szereltek. A játszótereket körbevették a polgármesteri hivatal saját műhelyében készült kerítéssel. Hátravan még a sárosi játszótér körüli tér elrendezése, de ezt is hamarosan befejezik. A játszótér 118.000 lejbe került. 





Az utolsó infrastruktúra-fejlesztési munkálatok 

Ioan Aldea, Bogács régi és új polgármestere büszkén mondja, hogy sikerült minden nagy infrastruktúra-fejlesztési munkálatot véghezvinnie a községben. Az utolsó beruházás folyamatban van. Két évvel ezelőtt az Anghel Saligny program keretében nyertek egy 7 millió lej értékű pályázatot, amelynek köszönhetően elkészülhet még 2,8 km utca aszfaltozása és összekötik Sárost Csókakút tanyával. A pályázat lehetővé tette a betonárkok, lefolyók és átereszek kialakítását is. A munkálatokat jövő év szeptemberig befejezik. Hozzátette, korábban felújították a kultúrotthonokat, az iskolát, van a községben ivóvíz- és lefolyóhálózat, így most már csak a karbantartásra kell összpontosítaniuk. 





Egészségügyi központ épül 

A bogácsi polgármesteri hivatal, miután hosszabb eljárást követően átvette a használaton kívüli, romos magyarsárosi „román óvoda” épületét, lebontották. Helyére korszerű egészségügyi központot építenek, amely háziorvosi, fogorvosi rendelőnek és gyógyszertárnak ad otthont. 

Balázs Attila alpolgármester szerint elkészültek ugyan a tervek, de a kivitelezést hátráltatta, hogy a fűtésrendszert hőszivattyús rendszerre kell módosítani. A korábbi terv kivitelezése 1,1 millió lejbe került volna, de az újabb építkezési követelmények miatt megugrik a költség, de így is ígéret van arra, hogy az önkormányzat önerőből húzza fel az épületet. 

A jelenlegi orvosi rendelő egy, az 1960-as években készült épületben van, amely nincs rossz állapotban, de már nem felel meg a korszerű elvárásoknak, így szükség van egy új, modern egészségügyi épületre. Ioan Aldea polgármester szerint az év végig elkészül a módosított terv, és meghirdethetik a pályázatot a kivitelező kiválasztására. Reméli, hogy jövő év végére átadhatják az új egészségügyi központot. 





A magyarsárosi unitárius egyházközség a „végeken”

Kisebbségben, különösen szórványban az egyházi szolgálat több kell legyen mint igehirdetés, hiszen vannak közösségek, ahol megtartó, összetartó erőként tekintenek az Úr szolgálójára. Ez így van Magyarsároson is, ahol a hívek nagy többsége unitárius. A Bogácshoz tartozó, többségében magyarok által lakott falu a végeken van, hiszen földrajzilag, etnikailag is beékelődik a románok és egykor szászok által lakott települések közé. 

Ezért ebben a közösségben jobban kötődnek az emberek az egyházhoz, köszönhetően olyan lelkipásztoroknak, akik összekovácsolták őket. És jó, hogy kialakult ez a hagyomány – állítja Molnár Attila unitárius lelkipásztor, aki 2022. február 1-jén került Magyarsárosra. Jenei Csabát váltotta, aki azóta Segesváron szolgál. A jelenlegi lelkész 22 évig Székelykálban, felesége szülőfalujában volt pap, ahova Iszló, Kisillye és Marosjára tartozott összesen 160 lélekkel. Pályázat útján foglalta el Magyarsároson a helyét, és mint mondta, „igencsak fel kellett kösse a gatyáját”, ugyanis ez nagy múltú egyházközség, és jóval nagyobb, 615-ös lélekszámú. 

A tiszteletes elmondta, elődei jól dolgoztak, és a munkájukat folytatva igyekszik, hogy minden korosztályt az érdeklődési körüknek megfelelően szólítsanak meg. Néhány éve felújították az 1912-ben épült templomot, az 1699-ben ácsolt műemlék haranglábat, így ilyen gondokkal nem kellett foglalkoznia. 

Ahogy átvette a szolgálatot, fontosnak tartotta folytatni a vakációs bibliahetet, amelyen idén júliusban 40 gyerek vett részt. Mózes tetteiről beszélgettek, de volt vetítés, énektanítás, bibliaitörténet-magyarázat, kirándulás is. A programvezetők mellett a gyülekezet tagjai is besegítettek a szervezésbe. Az idősebbeknek „zarándoklatot” szerveztek. Október 19-én ötvenen utaztak el az ezeréves határhoz, majd Oroszhegyre látogattak el. 

Iszlai László tanár kezdeményezésére beindult az egyházközség égisze alatt működő férfidalárda. Jelenleg a próbákon 10-15-en, fellépésekkor 25-en is vannak a kórusban. Tóth Katalin nyugdíjas tanítónő szorgos ténykedésének is köszönhetően működik a nőszövetség. 




– Három év szolgálati idő után elmondhatom, hogy Magyarsáros, bármennyire is a végeken van, jó gyülekezeti hely szorgalmas embe-rekkel, akik szeretik, tisztelik az egyházukat. Az istentiszteleten rendszeresen 60-70-en, ünnepeken 150-en is eljönnek a templomba. Ragaszkodnak a hagyományokhoz, újjáéledt a kántálás, az egyházi évbúcsúztató. Nagyon adakozó a közösség, úrvacsoraosztáskor, pünkösd alkalmával, hálaadáskor, karácsonykor komoly összegeket szoktak adományozni – mondta a lelkipásztor. 

A jövő évi tervek közül kiemelte, a gyülekezet „régi, dédelgetett álmát” szeretnék valóra váltani. Ez év végéig elkészül a gyülekezeti „szeretetotthon” terve és műszaki dokumentációja, ami 60.000 lejbe került. Ha sikerül minden engedélyt beszerezni, jövőben mind a román, mind a magyar kormánynál pályáznának a kivitelezésre. Amennyiben szerencsével járnak, már tavasszal hozzáfoghatnak a munkálatokhoz. A tervek szerint az épületben lesz egy 30-40 személy befogadására alkalmas nagyobb helyiség, egy kisebb gyülekezeti terem kis konyhával, mellékhelyiségekkel, és egy manzárd is, amelyet, ha az építkezés befejezése után közvetlenül nem is alakítanak át, de lehetőséget teremtenek arra, hogy itt vendégszobákat rendezzenek be. 

Ami az egyházi tevékenységet illeti, továbbra is a fiatal nemzedékre helyeznék a hangsúlyt. Nemrég megtartották az idősek vasárnapját, amelyen 88, 70. életévét betöltött személy vett részt. 

Számolnak azzal, hogy 10-15 év múlva legalább 100 személlyel apad a lélekszám. Ennek nemcsak az elhalálozások és a születések száma az oka, hanem az is, hogy a fiatalok Marosvásárhelyen, Kolozsváron végzik egyetemi tanulmányaikat, illetve tanulnak tovább, és általában ahol befejezik az iskolát, ott telepednek le, nem költöznek haza. Azért is sikeres a vakációs bibliahét, mert a sárosiakon kívül a nagyszülőknél nyaraló gyerekeknek is szól. A vallásórás fiataloknak is szerveznek kirándulásokat. November 2-án két napot Kolozsváron lesznek, és ezt a kezdeményezést is folytatják. 

Az idén az amerikai San Antonio testvérgyülekezetéből érkeztek vendégek, négy napot voltak együtt a sárosiakkal, szándékukban áll ezt a kapcsolatot is elmélyíteni.

Jó a viszonyuk a polgármesteri hivatallal, minden évben 10-15.000 lejes támogatást kaptak az egyházközség fenntartására, ezenkívül, ha munkagép vagy bármilyen más segítség kellett, szívesen adták – mondta a lelkipásztor. 

Kevesen tudják, hogy Magyarsároson született Bandi Dezső iparművész, művészeti író, népművelő, aki a templom udvarán álló, a világháborúban elesettek faragott emlékművét is készítette. Az ő nevét viseli a kis falumúzeum, amely előzetes bejelentkezéssel látogatható, továbbá igazi egyházi építészeti remekmű az 1699-től álló harangláb, amelyekért érdemes meglátogatni a falut, az unitárius templomot és környékét. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató