A szász örökség (2.)

Folytatjuk barangolásunkat az egykori szász településeken. Szászrégen után olyan falvakba látogatunk el, amelyek erődtemplomaikról ismertek, és megcsodálhatjuk a szász közösség mentalitását is tükröző egykori lakóházakat és gazdasági épületeket, várakat. 

 

Szászkézd 

Szászkézden érdemes egy napot eltölteni. Miután megtekintettük a központban levő templom érdekességeit, érdemes felsétálni a falu felett jó állapotban megőrzött parasztvárba is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környékre, majd be lehet térni az Adept alapítvány által működtetett turisztikai irodába, ahol a Károly herceg által támogatott alapítvány jóvoltából a faluban létrejött feldolgozóüzem helyi termékeit (befőttek, dzsemek, méz stb.) is megkóstolhatjuk. Majd a várral szemben levő dombra is felgyalogolhatunk, a magasból szép képet készíthetünk a vár uralta településről. 

Szászkézd nevének második része a magyar Keszi törzsnévből való. A X. században székelyek laktak itt, akikről már 1161-ben is említést tettek. A székelyeket a 13. század elején a mai Kézdiszékre költöztették, amely korábbi településükről kapta a nevét. Helyükre szászok települnek. 1308–1310 között Kizd néven írják az oklevelek. 1345-ben Kezd, Kyzdy, 1459-ben Zaazkezd, 1460-ban Zazkizd formában fordul elő. Az első templomát bizonyító adat 1309-ből ismeretes, amikor György kézdi plébánost említik. Első említésétől fogva szász dékánátus székhelye volt, ez kiderül abból, hogy Berthold kézdi dékán a Benedek erdélyi püspök megválasztásának körülményeit kivizsgáló perben szerepelt. 1422-ben Péter Nicolaus a plébános, akinek V. Márton pápa teljes búcsút engedélyez. 1448-ban a kézdi plébános név nélkül szerepel. 1455-ben Bertalan presbiter, Georgius Zaz de Enyed a kézdi plébánia javadalma mellett más javadalmak elnyerését kéri a pápától. 1439-ben Bolognában tanul, 1448-ban Páduában. Ekkor már gyulafehérvári kanonok. 1337 és 1440 között a település az ún. Szászkézdszék székhelye is volt, királybíróval. A 15. század közepén a szék központját Kőhalomra helyezték át. 1419-ben városként („civitatis nostrae Zaazkyzd”, később oppidum) említik. Egy 1450-es dokumentumban a városi esküdtek tanácsáról írnak. 1479-ben szabadalomlevelet kapott a szászkézdi szűcsök céhe. 1467-ben Mátyás király itt adott ki egy oklevelet, s ez is jelzi, hogy Szászkézd milyen rangos település volt a középkorban. 1488-ban 209 gazdát, nyolc pásztort, hét szegényt, két malmot és egy iskolamestert írtak össze. 1508-ban már létezett a vargák, 1535-től a kovácsok céhe. A 17. század elejéről a kádárok és a fazekasok céhét is említik. 1570-ben ispotálya (kórháza) is volt. 1577-ben háromnapos országos vásár tartására kapott szabadalmat. 1663-ban I. Apafi Mihály országgyűlést is tartott a szászkézdi templomban. Segesvárral egyenrangú település volt, ezért évszázadokon keresztül versengett vele. A 15. század második felétől Segesvárszékhez csatolják. 1673-ban a szászkézdiek fellázadtak Segesvár ellen, amiért a város nem tartotta tiszteletben bíráskodási és bíróválasztási jogukat. Delegációjukat, amely bejelentette, hogy ezentúl saját magukat kívánják igazgatni, a segesvári szenátus börtönbe vetette. A konfliktus több évig tartott, végül 1677 decemberében katonaságot vezényeltek Szászkézdre, majd egy évvel később az országgyűlés megerősítette azt, hogy a település Segesvárszékhez tartozik. 1876-ban Nagy-Küküllő vármegyéhez csatolták. 1899 és 1913 között az egyik olyan erdélyi község volt, ahonnan a lakosság a legnagyobb arányban vándorolt ki Amerikába – szászok és románok egyaránt. 1883 óta a mai napig a komlótermesztés központja. Szász lakossága a kommunizmus alatt, majd azt követően vándorolt ki Németországba. 

 

A Szent István evangélikus (erőd)templom 

Szász evangélikus temploma 1493 és 1525 között épült egy, az 1100–1120 között emelt római székesegyház romjaira. Az építkezés idejéről több segélyről van adat: 1494-ben 50 forint, majd 1497-ben újabb segélyt kapnak a szebeni kerülettől és a kézdi széktől. 1492-ben a templomépítés idejére a lakosok felmentést kapnak a háborús terhek alól. Egy másik oklevél 1493-ban börtönt és vagyonelkobzást helyez kilátásba azok ellen, akik kivonják magukat az építkezés terhei, munkálatai alól. 1503-ban Poldner Johann plébános kérésére felmentést kapnak a katonaság alól, amiért vállalják az erődítés munkáját. 1507-ben a Szent Test Társulat kérésére búcsúengedélyt kap a templom. Ebből azt is megtudjuk, hogy Szent István tiszteletére volt felszentelve. 

Megépítésekor hajóját gótikus bordázat díszítette, bordái tíz oszlopra futottak. Ezek gyámkövein más-más faragás volt. Az oszlopokból csak kettő maradt meg. A záróköveket címerpajzsok díszítették, melyekből csak a szentély záródásánál levők őrződtek meg. 

1521-ben és 1525-ben a szászkézdiek újra segélyt kapnak a szebeni kerülettől 15 és 16 forint értékben. Ekkorra jutnak el a befejezéshez, sőt ebben az időben már az erődítési védemelet építése is elkezdődik, illetve az egész építkezés szem előtt tartja a védelem biztosítását. A védőfalakat a 19. században lerombolták. A templom nagyterme késő gótikus stílusú. A termet és a karzatot 22 tartóoszlop övezi. Barokk oltára 1735-ből, szószéke és szenteltvíztartója 1709-ből, míg orgonája 1788-ból való. Az épület nagyarányú bővítése és átépítése 1840–1878 között zajlott. Ekkor a szentély boltozatát egyszerű dongaboltozattal váltották fel, a hajó új gyámköveken új bordázott boltozatot kapott. A templom és a torony körüli védőfal meglétét részleges régészeti ásatások igazolták. Az ásatásokkor a templom udvarán több csontvázat is találtak. Feltételezik, hogy valamely nagyobb járványban elpusztultakat hantoltak el a templom köré, ahol a középkori szokás szerint temető állt. Tornyát a 15. században bástyának építették, később megerősítik, megemelték két emelettel, és a falán lőréseket képeztek ki, a két méter vastag falak mögött pedig védőfolyosót alakítottak ki. 1677-ben harangtoronnyá alakították át. 1714-ben és 1791-ben a tornyot pusztító tűzvész égette ki. A toronysisak 1830-ban nyerte el mai formáját. 1986-ban a földrengés súlyosan megrongálta, ezért látszik rajta a hosszanti repedés. A szentély külső falán kivehető egy csonka felirat: „Ihesus Vrist ? 1496?” 

 

A parasztvár

Az 536 m magasan álló, késő középkorban épült szászkézdi parasztvár romjaihoz a polgármesteri hivatal gondoskodásának köszönhetően ma már jól járható szerpentinút vezet, amelyen mintegy 30 perc alatt kényelmesen felérhetünk. A várat a 15. század első éveiben kezdték építeni. Először a falakat csak három torony (Kaputorony, Iskolatorony és Fejedelemtorony) őrizte, a 17. században ehhez még kettőt (Paptorony, Lőportorony) építettek. A Kaputornyot külső őrtoronnyal és egy építménnyel erősítették meg. Az Őrtonyot a Kaputoronnyal összekötő falhoz külső támpilléreket építettek. A felső szinten gyilokjárót és lőréseket is kiképeztek. A falak közti területet szűk járat kötötte össze az elővárral. A torony aljában árkádíves átjáró vezetett a vár belsejébe, ezt függőlegesen felvonható fakapu védte, fölötte szuroköntővel és lőrésekkel. A vár közepén téglalap alakú, északkelet–délnyugat tájolású épület maradványai találhatóak. A kutatások szerint  valamikor a 17. században épülhetett. Úgy vélik, hogy kápolna lehetett, de ez nem bizonyított. Udvarán egy mély kút van, ahonnan vízzel látták el a vár védőit. Azt is állítják, hogy létezik egy alagút, amely a települést összeköti a várral. Sem alaprajz, sem dokumentum nem maradt fenn róla, egyetlen korabeli írott forrás említi, egy 1470-ben kelt oklevél, melyben az erdélyi vajda meghagyja, hogy háború esetén a szászkézdiek fele otthon maradhat a vár védelmére. Ásatásokat 1999–2000-ben végeztek. Az önkormányzatnak szándékában áll konzerválni és turisztikai forgalomba helyezni az egykori várat.