2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tehetetlenek a tanintézetek?

Március 12-i ülésén a marosvásárhelyi Papiu Ilarian Főgimnázium vezetőtanácsa határozatot hozott, miszerint öt napra kizárják az iskolából azt a nyolcadikos diákot, aki rendbontó módon viselkedett az osztályban, majd miután megjárta a rendőrséget, visszatért, és anyja jelenlétében súlyosan bántalmazta az osztályfőnöknőjét. 

Ugyanakkor fegyelmi eljárás indult a diák ellen az erőszak megelőzéséért és felszámolásáért felelős bizottság részéről is. A gimnázium szakképzett rendfenntartókat kért, hogy az iskola környékén megelőzzék az esetleges erőszakos cselekmények újbóli előfordulását. A megyei tanfelügyelőség, valamint a megyei rendőr-felügyelőség tovább folytatja az iskolában történtek kivizsgálását – nyilatkozta a sajtónak a tanfelügyelőség szóvivője. 

Mint az intézmény korábbi közleményéből kiderült, a Papiu Ilarian Főgimnáziumban a VIII. A osztályfőnöke az iskolaigazgatót hívatta egy diák miatt, aki durván, trágár módon válaszolt a pedagógus kérésére, hogy szálljon le a szekrényről, és vegyen részt az órán. A diák cigarettára gyújtott, és a II. emeleti osztályterem ablakpárkányára ült. Amikor a rendőrök megérkeztek, a diák nem akart engedelmeskedni a rendőrök kérésének, ezért megbilincselték, majd a rendőr-felügyelőségre vitték, és nyilatkozatot vettek fel a jelenlévőktől. Ezt követően a diák édesanyjával visszatért az iskolába, amelynek folyosóján halállal fenyegette meg az osztályfőnöknőt, és több ütéssel, rúgással bántalmazta. Hívásra újra kiszállt a rendőrség, és édesanyjával együtt elszállította a diákot, az osztályfőnököt pedig a rohammentő szolgálatra, majd a törvényszéki orvostani intézetbe vitték a tanfelügyelőség közleménye szerint. 

A történtek után a Papiu Ilarian Főgimnázium igazgatónője, Cristina-Ligia Someşan nyílt levélben fordult a szülőkhöz, és a probléma lényegét megmagyarázandó a bántalmazó fiút idézte, aki azt kiabálta, nem érdekli, hogy mi történt, mert sem az igazgató, sem a rendőrség nem tehet ellene semmit. Ami a diák válaszában elhangzott, az igazgatónő szerint az iskolai agresszió okának is tekinthető, ugyanis az érvényben lévő törvények miatt a tanintézetek tehetetlenné váltak az ilyen esetekben. 

A továbbiakban a diák agresszív viselkedésének okai között a rendezetlen családi körülményeket említette, és kifejtette, hogy a fiú az osztály- és iskolatársai  ismétlődő gúnyolódására és bántalmazására hasonló módon válaszolt. Közben rájött arra is, hogy az iskolai erőszakra vonatkozó törvényekben olyan eljárásbeli hiányosságok vannak, amelyek megkötik a hatóságok kezét. „Minden, amit a televízióban látunk: maszkot viselők, rendőrök, jelentések, ankétok, az mind csak meleg vizes pisztoly”, azaz szemfényvesztés, írja levelében.

A március 11-én történtekkel kapcsolatosan beszámol arról, hogy nem ez volt az első fegyelmi vétség, amit a szóban forgó diák elkövetett. Megszámlálhatatlanul sok volt az utóbbi két évben, amit büntetések követtek, viták és kibékülések, esküvel tett ígéretek. „Voltak pillanatok, amikor azt hittem, hogy jobb útra lehet téríteni, máskor dossziékat állítottunk össze a rendőrségnek, a megyei tanfelügyelőségnek, a gyermekvédelmi igazgatóságnak. Néha reménykedtem a javulásában, máskor hihetetlen büntetéseket írtam alá. A békés út nem vált be, és ami segített volna rendet tenni, a vonatkozó törvényekben lévő akadályok lehetetlenné tették, hogy egy határozott büntetést szabjunk ki, amit a diáknak a korábban idézett replikája is igazol.”

A történtek után nem fogadja el, hogy tovább várjon a megoldásra, amit az érvényben lévő jogszabályok akadályoznak, amelyek azért nem teszik lehetővé a határozottabb lépéseket, mert például a diákok jogállásáról szóló statútumot nem egyeztették a vonatkozó törvénnyel, amelynek előírásai megtiltanak bizonyos beavatkozásokat.

Ugyanakkor igazgatóként, tanárként, az iskola volt diákjaként nem engedheti meg magának, hogy ebből a kellemetlen és az iskola hírnevét csorbító helyzetből tehetetlen és megfélemlített áldozatként kerüljön ki. Ezekkel a szavakkal kér segítséget a szülőktől nyílt levelében a Papiu Ilarian Főgimnázium igazgatónője. 

A történtekkel kapcsolatosan Király Arthur marosvásárhelyi ügyvéd véleményét is megkérdeztük, aki a következőket válaszolta érdeklődésünkre. 

– Valóban nincsen eszköze az iskoláknak, hogy tanári bántalmazás miatt a diák a tett súlyossága alapján viselje a következményeket. Nem ismerem minden pontos részletében az ügyet, de sajtóértesüléseim alapján a következőket tudom mondani: két szálon folyik az ügy, az egyik az iskola által indított fegyelmi eljárás, amelyet az iskola vezetősége folytat a szülői vezetőtanáccsal, valamint a megyei tanfelügyelőség segítségével. Amennyi-ben megállapítják a diák vétkességét, különböző büntetésekkel sújthatják, a megrovástól kezdve a kizárásig.

– Ez lehet végleges vagy időleges? 

– A törvény előírja a felfüggesztés lehetőségét, mivel veszélybe sodorta diáktársait és az iskola személyzetét. Ez a felfüggesztés nem lehet több mint öt munkanap egy iskolai évben. 

A diákot ki lehet zárni a következő tanév kezdetéig is, akkor azonban vissza kell venni.

Másik szálon folyik a bűnügyi nyomozás. A bűnügyi törvénykönyv rendelkezései alapján a nyomozati szerv megállapítja, hogy bűnösnek találja-e, és megvádolja-e a diákot az elkövetett bűncselekménnyel, majd elhatározza, hogy felterjeszti a bíróságra, amely eldönti, hogy történt-e bűncselekmény vagy sem az iskolában. Egy 14–16 évesnek már van ítélőképessége, és el tudja dönteni, hogy amit elkövetett, az törvényellenes vagy sem. Ezért büntetőjogilag felelősségre lehet vonni. 

– Ha bűnösnek találják, az milyen következményekkel jár? 

– Két típusú büntetés lehetséges: a szabadságvesztéssel nem járó büntetés lehet az állandó felügyelet, ami alatt nem léphet át bizonyos földrajzi határokat, nem léphet kapcsolatba különböző személyekkel. Amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy szabadságvesztéssel sújtja a kiskorút, két típusú büntetés lehetséges: nevelőintézetbe küldheti vagy a kiskorúak börtönébe. Akkor lehet szabadságvesztéssel sújtani, ha már követett el bűncselekményeket, amelyekre már kapott büntetést, illetve amennyiben az elkövetett bűncselekményt a törvény több mint hét év börtönnel sújtja. A megtörtént esetben két bűncselekmény történt, a fenyegetés és az ütlegelés, amelyeknek meglátásom szerint lesznek jogi következményei. 

– Ha kiderült egy kiskorúról, hogy folyamatosan csúfolták, fenyegették, akkor az enyhíthet-e a lehetséges büntetésen? 

– Egyelőre még megilleti az ártatlanság vélelme, de ha bíróság elé került az ügy, az ellene és a mellette szóló bizonyítékokat mérlegelve hoznak döntést arról, hogy azok közrejátszottak-e vagy sem a tett elkövetésében. 

Addig még sok időnek kell eltelnie, és a szóban forgó diák, ha nyolcadik osztály végén átmegy minden tantárgyból, feltehetően az ötödik iskolában kezdi meg tanulmányait. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató