2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szankciók esküszegésre

Marius Paşcan PMP-s (Népi Mozgalom Pártja) képviselő felszólítja a külügyminisztériumot, a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, az államelnököt, hogy sürgősen foglaljanak állást  Tőkés László „elfogadhatatlan” tusványosi beszéde ellen.

Marius Paşcan PMP-s (Népi Mozgalom Pártja) képviselő felszólítja a külügyminisztériumot, a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, az államelnököt, hogy sürgősen foglaljanak állást  Tőkés László „elfogadhatatlan” tusványosi beszéde ellen.
Ugyanakkor vehemensen támadta Kelemen Hunort is, aki egy lapnak úgy nyilatkozott, hogy a magyarok nem fognak és nem is akarnak ünnepelni 2018-ban. A képviselő szerint  az RMDSZ elnöke többször is megszegte esküjét, amikor  – Románia miniszterelnök-helyetteseként, művelődési miniszterként vagy akár parlamenti képviselőként –  letette a hivatali esküt, hiszen azt mondta, hogy tiszteletben tartja az ország alkotmányát. Most pedig azt meri állítani, hogy december elseje a magyarok számára nem ünnep. Ezért törvénytervezetet kezdeményez, amely szankciókat ír elő az ilyen esetekre – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján. 
A labda elgurul, a szobor megmarad 
A képviselő határozattervezetet javasol a marosvásárhelyi önkormányzatnak és a helyi tanácsnak a jövő decemberi centenáriumra. Nem kevesebb, mint nyolc román személyiség mellszobrával venné körül Nicolae Bălcescu Győzelem téri szobrát. A képviselő szerint a város vezetői teljes közönyt mutatnak a nagy esemény iránt, ezért fel kellene rázni őket, ne csak a focit támogassák, mert „a labda elgurul, a szobrok megmaradnak”. Újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a kultúrának nincs nemzetisége, és meggyőződése, hogy az általa javasolt személyiségek – Serafim Duicu, Ion Fiscuteanu, Romulus Guga, Gabriela Moga Lazăr, Ovidiu Iuliu Moldovan, Vasile Netea, Mihai Sim,  Ion Vlasiu – egyaránt szolgálták a román és a magyar közösséget.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató