2021. április 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy év után játszott ismét hivatalos mérkőzéseket a marosvásárhelyi férfi-kosárlabdacsapat, amely az idén az egyetemi sportklub égisze alatt vesz részt a bajnokságban. A Bukaresti Lumina Wolves és Știința elleni találkozókat George Trif edző elemezte a Népújság olvasóinak.

Nem volt egyszerű egy év után pályára lépni, és ez meg is látszott a mérkőzések elején, amikor a játékosai nehezebben vették fel a ritmust, mondta a szakember. Nemcsak technikailag, hanem azért is, mert nem igazán ismerték az ellenfelek képességeit, különösen a Științáét, amely szintén szeretne felsőbb bajnoki szinten szerepelni. Ezért lámpalázasan kezdett a csapat a marosvásárhelyi találkozókon, de szerencsére ezen sikerült nagyon gyorsan túllépni.

Szintén nagyon komoly hátrányt jelentett a csapat számára, hogy a Pongrácz Antal-csarnokban, ahol az edzéseiket tartják, a hárompontos vonal a régi szabályzat szerinti távolságra van, fél méterrel közelebb, mint a jelenleg érvényes táv. Emiatt a Ligetben játszott mérkőzéseken a távoli dobások hatékonysága sokkal alacsonyabb volt, mint amire számítani lehetett. Egyedül Martinićnak sikerült megfelelő módon bemérnie a célt, neki is csak a második meccs második felére, akkor azonban hétszer vette be távolról a Știința kosarát.

Tekintve, hogy ez az utóbbi bukaresti csapat volt a legfontosabb ellenfél ezen az első tornán, George Trif elsősorban erre a meccsre összpontosított. Elmondta, csapata komoly hátrányban volt a palánk alatt, és ez megmutatkozott az első negyed eredményén is. Ezért menet közben kellett taktikát módosítani, kihozták a játékot a félkörön kívülre, és végül ezzel tudták legyőzni az ellenfelet.

A sikerben nagy segítséget jelentett, hogy a marosvásárhelyi tapasztaltabb irányítók nem veszítették el a fejüket akkor sem, amikor a bukaresti védők megpróbálták csapdába zárni a labda birtokosát, és nagyon kevés labdát veszítettek. Elmondta, mivel tudták, hogy a Știința előszeretettel alkalmazza a csapdákat, az ezek elleni megoldásokat külön gyakorolták az edzéseken. A taktika részét képezte, hogy ne Martinić vezesse fel a támadást, hogy utóbbi maradjon viszonylag pihent a triplakísérletei során.

George Trif nem rejtette véka alá, hogy a védelemben még nagyon sok hiányosságot kell pontra tenni, hiszen elsősorban a fiatal játékosok néha helyezkedési hibákat követnek el. Ezért tűnt úgy néha, hogy túl könnyen törhettek be az ellenfél játékosai. Ugyanakkor úgy vélte, hogy gyorsan fejlődnek, hiszen Blaga csak 15 éves, míg Kiss Roland például alig 14 éves, két éve még minikosárlabdát játszott, de tavaly csak azért nem vethette be a felnőttek között, mert még nem töltötte be a minimális korhatárt.

A következő tornáról, amelyet március 12-14. között szerveznek, elmondta: elvileg esélyesebbek a két újabb fővárosi ellenfél, az Agronomia és a Rapid ellen, de nagy hiba lenne, ha nem vennék maximálisan komolyan a meccseket, hiszen két jó képességű csapatról van szó. Előtte mindenképpen elemzik a játékukat, és megpróbálják a leghatékonyabb taktikát alkalmazni.

A buboréktorna házigazdáját egy héttel korábban jelentik csak be, ám tekintve, hogy abban az időszakban a marosvásárhelyi sportcsarnokban országos ergométeres evezőbajnokságot szerveznek, kevésbé valószínű, hogy Marosvásárhely adna otthont a mérkőzéseknek.

 George Trif marosvásárhelyi vezetőedző (j) figyeli a játékot a Bukaresti Lumina Wolves elleni mérkőzésen 

Fotó: Viography