2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igen veszélyesnek minősítik Jedd néhány mellékutcájának a megyei úttal való találkozását, ezért ezeken a pontokon szabályozni kellene a közúti forgalmat, hogy újabb haláleseteket előzzenek meg. A megoldás körvonalazódni látszik.

Nagy a forgalom és a sebesség a megyei úton, veszélyesek az útkereszteződések. Fotó: Gligor Róbert László


Igen veszélyesnek minősítik Jedd néhány mellékutcájának a megyei úttal való találkozását, ezért ezeken a pontokon szabályozni kellene a közúti forgalmat, hogy újabb haláleseteket előzzenek meg. A megoldás körvonalazódni látszik.
Bányai István polgármester szerint egyenesen életveszélyesnek számít az a néhány pont, ahol a mellékutcák találkoznak a falun áthaladó, Marosvásárhelyt és Nyárádszeredát összekötő 135-ös megyei úttal, ezért idén szorgalmazni kezdte a tárgyalásokat a megyei tanáccsal, hogy mihamarabb megoldást találjanak. Tavaly két halálos áldozatot  követelt az utcák és a „főút” találkozása, további néhány, nem halálos kimenetelű kerékpárbaleset is volt, ezért Jedden legalább a Gyümölcsös, Mikó László, Szentiványi utcák és a megyei út találkozásánál komolyabb szabályozásokat kell eszközölni, mivel a közlekedési jelzőtáblák elégtelennek bizonyultak.
Biztonságot nyújtani
A szakemberek javaslata szerint az útkereszteződéseknél a megyei utat szélesíteni kellene egy-egy méterrel, de nem az úttestet szélesítenék, hanem az út járófelületét a kétoldali padkák leaszfaltozásával. A  tárgyalásokon abban egyeztek meg, hogy mivel többlépcsős megoldásról van szó, idén a megyei költségvetésbe belefoglalják egy tanulmány finanszírozását. Ha ez elkészül, jövőben megtörténhet az útszélesítés, azután pedig a csomópontok rendezése is. A polgármester szerint a tervező dönti el, milyen megoldás alkalmazható, ő azt tartaná a legideálisabbnak, ha az illető pontokon letérő- és gyorsulósávot is ki lehetne alakítani, illetve kis szigetecskéket  az úttesten. Mindezek lelassítanák az utóbbi években megnövekedett és felgyorsult forgalmat, a helyeket pedig biztonságosabbá tennék. Elképzelése szerint négy év múlva ezek az útkereszteződések már más képet mutatnak, megfelelően kialakítva, éjszaka megvilágítva, jelzésekkel, gyalogátkelőkkel, sőt kiszélesített útfelülettel, ahol a kerékpárosok is biztonságosan  közlekedhetnek.
A legnagyobb kihívást viszont Kebelében jelenti a belső falurészből kivezető utca és a megyei út találkozásának biztonságossá tétele. Ugyanis aki Nyárádszereda irányából térne be, vagy kitérve Szereda felé indulna, annak jelenleg át kell mennie a megyei út túloldalán levő buszmegállóba, hogy megforduljon, hiszen az éles szögű úttalálkozás miatt nem lehet kanyarodni a kereszteződésben. Itt komolyabb tereprendezés is szükséges lesz – véli az elöljáró.
 
A korlátokat is kicserélnék
A megyei út mentén levő szalagkorlátokra is figyelni kell, a megrozsdásodott, megrongálódott darabokat ki kell cserélni, a hiányzókat pedig pótolni – mondta el Bányai, aki a meglepően nagyszámú incidenssel indokolja ebbéli kérését: nincs olyan hét, hogy egy-két jármű fel ne „mászna” a szalagkorlátra a Kebele Nyomát felőli végében levő kanyaroknál. Ez azt jelenti, hogy vagy a kanyarok nagyon veszélyesek, vagy a gépkocsivezetők figyelmetlenek. A községen áthaladó megyei út mentén a szalagkorlátokra senki sem figyelt igazán az utóbbi évtizedekben, ezért javításuk igencsak időszerű. El kell kezdeni a fémszalagok kicserélését, és ennek nincs különösebb akadálya, ugyanis a megyei tanács készlettárában van kellő mennyiségű darab – tette hozzá a községvezető.
 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató