A társadalom léte mindenkoron bizonyos szabályok által válhat élhetővé, a többség által elfogadottá, még akkor is, ha a szabályok figyelmen kívül hagyása néha nagyon kellemetlen következményekkel jár.
A társadalom léte mindenkoron bizonyos szabályok által válhat élhetővé, a többség által elfogadottá, még akkor is, ha a szabályok figyelmen kívül hagyása néha nagyon kellemetlen következményekkel jár. Amennyiben ugyanis a szabályok (törvények, írott és íratlan, de társadalmilag nagy többséggel elfogadott „korlátok”) csak arra jók, hogy egyesek gond nélkül áthághassák, akkor a teljes káosz kezd eluralkodni bármely országban.
Itt, Budapesten azt tapasztalom, hogy a rendcsinálásnak ez a módja, amellyel a jelenlegi kormányzás kísérletezik, sokaknál teljes felháborodást vált ki, az indulatok pedig néha olyan cselekedetekre ragadtatják a nem elég higgadtan gondolkodó emberek egy részét, amelyeket alapos elemzéssel és felvilágosítással meg lehetne előzni.
Kétségtelen, hogy húsba vágó döntéseket hozott az elmúlt hetekben-hónapokban a kormányon levő két párt. Személy szerint elég gyakran írtam arról, hogy nem tudok egyetérteni számos döntésük minden részletével (médiatörvény, alkotmányozás, hogy csak a legáltalánosabban ismert témákról szóljak), azt viszont csak támogatni tudom, hogy a mindennapi élet sok vonatkozásában fel kell számolni évtizedes beidegződéseket, le kell tudni mondani sok-sok illúzióról, hogy valamelyest közeledni lehessen a társadalmi igazságossághoz.
Elsősorban említem a munka alapú egzisztenciateremtés hangsúlyozását. Bár a hivatalos közlemények nyelvezetével, általában a kommunikációval, az előkészítés szakmai hiányosságaival nehezen tudnék azonosulni, azt látni kell, hogy vissza kell adni a munka, a hasznos munka, az értékteremtés becsületét, a fizikai és szellemi érték képzésének elismerését.
Mint mindig, az ördög itt is a részletekben rejlik: egyrészt visszamenőleges hatállyal jog szerint nem lehet megszüntetni szerzett jogokat, másrészt pedig a közmunkaprogramnak nevezett tervek alapos előkészítés, tervezés és vezetés nélkül önmaguk paródiájába fulladhatnak. A rossz történelmi emlékek terhéről most nem is szólva (munkaszolgálat, kényszermunka rendőri ellenőrzéssel stb.). Kíváncsian figyelem, hogy amennyiben továbbra is ilyen éles elutasítással viszonyulnak jelentős tömegek az ilyenszerű foglalkoztatásnöveléshez, mennyi ideig tud a kormány kitartani saját elképzeléseinek megvalósításában.
Ugyancsak a szerzett jogok felülvizsgálata az, amely figyelmet érdemel. Romániában évek óta zajlik az egykori pártállam haszonélvezőinek nyugdíját-jövedelmét firtató társadalmi vita, de Magyarország még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy visszamenőleges hatállyal ezeket az egykori kiváltságokat megszünteti. Amint tette azt a „pofátlanul magas” végkielégítések ügyében, igaz, csupán arra a nyolc évre visszamenőleg, amíg az előző kormánykoalíció működött… Félreértések elkerülése végett jegyzem meg: magam is úgy ítélem meg, hogy az egykori kommunista rendszer kiszolgálóinak jövedelme vagy a hihetetlenül nagyszámú leszázalékolt személy szociális juttatása igenis felülvizsgálatra és rendezésre szorul, de jogállamban ezt sem lehet visszamenőlegesen hatályba léptetni. Hiszen a címben is emlegetett szabályok ezt nem engedik meg anélkül, hogy éppen a káosz irányába, a kiszámíthatatlan lépések irányába ne csússzanak el a mégoly helyeselendő intézkedések is.
Július elsejével nagyon szigorodtak a közlekedésrendészeti bírságok is. Az annyiszor emlegetett zéró tolerancia a szabálysértőkkel szemben sokszorosan indokolt, romániai autóvezetők szinte heti rendszerességgel elszenvedett vagy általuk okozott balesetei csak megerősítik a véleményt, miszerint Romániában még nagyon is van mit tenni ezen a téren is. Hiszen aki útra kel, tapasztalhatja, hogy a közlekedésben résztvevők néha teljesen felelőtlenül viselkednek, ami nemcsak saját, de számtalan ártatlan, szabályosan közlekedő tragédiájához is vezet. Sajnos mindaddig, amíg a rend őrei inkább lesből figyelik ki a büntetésjelölteket, utána pedig piaci alkudozásban egyezkednek a szabálysértővel, nem sok jót várhatunk. Arról már nem is szólva, hogy „felvilágosult” kormányaink olyan közúthálózat fenntartását állandósítják, amely közveszélyes és méregdrága egyúttal, hiszen képtelenség a folyamatos haladás, ami miatt megugrik az üzemanyag-fogyasztás, sérül a környezet és még rovignettát is fizetni kell ezért a pocsék hálózatért.
Zárásként hagytam azt, amivel semmilyen módon nem tudok egyetérteni. Nevezetesen azzal a beavatkozással, amelyet a kormányt alkotó politikai pártok engednek meg maguknak a határon túli magyarok mindennapi döntései ügyében. És nem elég az, hogy ezeket folyton minősítik, diplomáciai bonyodalmaktól sem riadnak vissza, ráadásnak még pártalapításra is adták a fejüket. Hihetetlen politikai rövidlátásról tanúskodó tett, és azt hiszem, a megfizetendő „árat” fel sem tudjuk mérni egyelőre. Miközben pedig folytonosan ilyen behatások érik a határon túli magyart, néhányan azt képzelik, hogy egy tusványosi nagy szerepléssel majd „megoldják” a romániai magyarok sorsát, Székelyföld autonómiájával, kisebbségi törvénnyel együtt.
No, ezért sem várom nagy lelkesedéssel a július második felében hagyományosan sorra kerülő tábor eseményeit. És akkor még finoman fogalmaztam!
