2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új épületektől a kisvasút-terepasztalig

Nyárádremetén jártunk a legutóbb, ahol egy folyamatosan fejlődő, új épületekben, megvalósításokban és hamarosan megvalósuló tervekben sem szűkölködő község képe bontakozott ki előttünk. Nyárádremete földrajzilag is szerencsés helyen van, hiszen közel fekszik mind Szovátához, mind Marosvásárhelyhez vagy Szászrégenhez, és hozzá tartozik az utóbbi években, illetve évtizedekben a turisztikai térképre is felkerült, kulturális fesztiválokban egyre gazdagabb Mikháza és az üdülőfalu Vármező. A Felső-Nyárádmente legnagyobb településének polgármesterével, a harmadik alkalommal is újraválasztott Magyari Péterrel beszélgettünk.


Magyari Péter polgármester Fotó: Nagy Tibor 



Új és felújított középületek, nagy összegű pályázatok

– Az eddigi legfontosabb megvalósításaink közé tartozik a napközi látványos, szép és új épülete, a községben véghezvitt aszfaltozási munkálatok sorozata, a Vármezőn kívül az összes faluban kivitelezett csatornahálózat, a község ülepítőállomásának felépítése, utóbbi engedélyeztetése most zajlik a vízügynél. Vármezőn rengeteg nyaraló van, a telekviszonyok nem mindenhol tisztázottak, most mérettük fel az utcákat, és amint lehetőség nyílik rá, ott is elkezdjük a csatornahálózat kiépítését. Az ivóvizet még 2007-ben, a Maros Megyei Tanács programján keresztül vezettük be, a rendszert azóta bővítettük. A községbeli aszfaltozást uniós támogatásból finanszíroztuk, hét és fél kilométer aszfaltot fektettünk le Mikházán, Köszvényesen és Nyárádremetén, és nemrég adtunk le két újabb tanulmányt, fejenként több mint 4 millió lej értékben. Remélem, hogy legalább az egyiket, amely a csatornázás miatt elmaradt főbb utcákat fedi, jóváhagyják.


A felújított orvosi rendelő



Sok projektünk jelenleg is zajlik. Most zárul le például a helyi iskola teljes felújításához szükséges kivitelezési munkálatok versenytárgyalása, az épületre 4,5 millió lejt (plusz héa) szánunk, a megvásárolandó felszerelésekkel ez eléri majd a 6,3 millió lejt. Ezt uniós támogatásból finanszírozzuk. Egymillió eurós projektekre pályáztunk: a csatornázás és az aszfaltozás esetében – utóbbinál az önrészünk 200.000 eurót tett ki –, a napközi otthon esetében 500.000 euróra. A csatornázási és kanalizálási munkafolyamat második része 12 millió lejbe kerül, ezt állami támogatásból álljuk. Nyílt egy új pályázási lehetőség, az Anghel Saligny-program, ide is leadtunk két tervet: a LED-lámpás közvilágítási projektünk nyert, a napokban pedig benyújtottuk az ennek bővítésére szánt pályázatunkat. Leadtunk továbbá három tervet a vármezői iskola és óvoda, a köszvényesi és mikházi óvoda teljes felújítására. A köszvényesi iskolát visszakapta az egyház, azt magyar állami támogatásból újították fel. Szeretnénk építeni egy új kultúrotthont Mikházán, és egy 1500 négyzetméteres, napelemekkel kiegészített, padlófűtéses új tornatermet Vármezőn. Erre már elkészült az előtanulmány: nem a szokásos, szendvicsszerkezetű teremről van szó, hanem egy, a faluképbe illő, cseréppel fedett, fából készült elemeket is tartalmazó épületről. Igényli mindenki, mert a fiatalok a téli időszakban Szovátára, Nyárádszeredába járnak focizni, teniszezni. Van műfüves pályánk Vármezőben, de az csak nyáron használható. A felújított orvosi rendelőnk pedig a tavaly készült el több mint 500.000 lej plusz héa értékben.


Dolgoznak a köhéri úton



Monarchiabeli mintájú állomásépület, modellvasút és terepasztal

– Az egyik legérdekesebb közös projektünk jelenleg is zajlik. A LEADER-program keretében pályáztunk egy turisztikai beruházás finanszírozására. Ez a több száz ezer lejes projekt a Nyárádmente nagy részét is magába foglalja, a Nyárádmenti Kistérségi Társulás állította össze. Ennek keretében például kijelölünk turistaútvonalakat többek között a Bekecs felé és a Mária-úthoz – ehhez tizenhárom nyárádmenti önkormányzat létesít turistajelzéseket, pihenőket, filagóriákat. A terv egyik leglátványosabb és legfontosabb része az a ház, amelyet a vármezői vonatállomás helyére, az Osztrák-Magyar Monarchia korának stílusában építettünk fel. Ebben helyet kap egy nagy méretű, interaktív terepasztal és modellvasút, amely a vidék és a különböző települések látványosságait mutatja be Marosvásárhelytől Szovátáig. Az épületet az idén befejezzük, a terepasztal már készül Marosvásárhelyen, körülbelül jövő májusban lesz kész, 49.000 euróba kerül. Ugyanezen projekt keretében a mikházi templomban kialakítunk egy kis múzeumot is.


Fotó: Nagy Tibor



A medvét üldöző néni

– Két nagyobb gondunk van, az egyik a telekelések helyzete. A község területét 8300 hektár képezi, a felmérés és parcellázás meg fog történni, mert bekerültünk az országos, a telekhelyzetet megoldani kívánó programba, ám ez idáig nem jött senki elvállalni ezt a munkát. A másik problémát a vadkárok jelentik: 10-14 iratcsomó, rengeteg panaszlevél tartalmazza ezeket. Vármezőn több helyre is bement a medve, tönkretette a kerteket, a medencéket, elvitt több malacot és tyúkot. Egy esetben egy idős asszony nem is látta, hogy mi jár hátul, és a kaput rányitotta a medvére, futott utána és üvöltött, gondolom, azt hitte, betörő jár a kertben. Láttuk a kamerán. A medve ráadásul egy nagy boccsal volt, de az is elfutott, szerencsére nem került a néni mögé. 


Az ülepítő csak az engedélyekre vár



Zöld zóna, hanyatló kulturális élet, de fiatalodó község

– Kulturális élet terén sajnos nagyon gyengén állunk, az iskolásokat a Bekecs néptáncegyüttes tanítja táncolni, és van moderntánc-csoportunk, több helyen is fellépnek. De amúgy pangás van, a vírushelyzet mindent befagyasztott. Igaz, nálunk nincsen gond, még mindig a zöld zónában vagyunk, a négyezres lélekszámú községben három betegünk volt, de az embereknek így is elment a kedve a közös tevékenységektől. A mikházi fesztiválok hírnevet szereztek ugyan a községnek, anyagilag természetesen ennek egyelőre nincsen hozadéka. A hőlégballon-fesztivál továbbra is hatalmas népszerűségnek örvend, rengetegen eljöttek a legutóbbira is, le szeretnénk hozni Köszvényes és Deményháza közé, mert a parkoló autóktól alig lehetett közlekedni. 

A községben közel 600 gyerek tanul ( óvodától nyolcadik osztályig), nyolcadikig Nyárádremetén és Köszvényesen van tanítás. A gyereklétszám nő, az utóbbi tíz évben rengeteg fiatal itthon maradt, itt fogott neki gazdálkodni vagy vállalkozni, itt születtek gyerekeik, sok esetben kettő-három. Az iskolában, óvodában két csoport indul már évek óta. Nem vagyunk elöregedő község, van munkaerő is, de sokan más településekre járnak dolgozni. Vannak a községben vendéglők, van fakitermelő, Mikházán ott az intézet – több munkaerőre lenne szükség.

Új székhely az önkéntes tűzoltóságnak

– Számos helyre hívják az önkéntes tűzoltóinkat. Hozzánk tartozik például Köhér, de Szovátára is hívnak, ha gond van. Két autónk van, és több mint húsz önkéntessel rendelkezünk. Ha megszólal a riasztó, mindenki azonnal megkapja az sms-t, hogy öt percen belül indulás, tűz van. Április 25-től öt riasztásunk volt, a legutóbbi október kilencedikén, Szovátára. A tűzoltóegységet egy alapítvány működteti, amelyet az önkormányzat is támogat, és nagyon szeretném, ha megvalósulna az egyik újabb tervünk, egy új tűzoltósági székhely felépítése. Az épület terve elkészült, az említett tornateremhez hasonlatos, a faluképbe illeszkedő székhelyet szeretnénk felépíteni, amely mindennel rendelkezik az önkéntes tűzoltóság megfelelő működéséhez, működtetéséhez.


Az  új tűzoltóépület tervrajza

A tűzoltóság autói



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató