Spiritus juniperi – Borókaszesz, borókabogyó alkoholos kivonata

A segesvári gyógyszertári múzeumban kiállított tárgyak tanúsága szerint már a 18. században jelen volt tájainkon is a helyi gyógyászatban.

A közönséges boróka fűszer és gyógynövény örökzöld fenyőfajta, latin neve Juniperus communis. Az északi féltekén, Európában, Ázsiában, Amerikában a legelterjedtebb ciprusféle. Gyakori előfordulása miatt a magyar nyelvterületeken több népies neve ismert: aprófenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskés fenyő, borókafenyő, pattanófenyő, gúzsfenyő, komkék.

Lassan, 3-5 méter magasra növő tűlevelű cserje. A szárazságot jól bíró, az átültetést rosszul tűrő kétlaki növény. Elfekvő egyedei nőivarúak, az inkább feltörekvők hímivarú példányok. Kérge bordás, rostos, szürkésbarna. Egy-két cm hosszú, szúrós levelei lapos tű alakúak, kellemes alma- és citromillatúak, színük ezüstös, fonákjuk zöld, ezért szürkészöldnek látszanak. A szennyezett levegőt – például a nagyvárosokban – rosszul tűri, gyorsan legyengül és elpusztul.

Bogyós gyümölcse, a fekete borsnál valamivel nagyobb tobozbogyó (borókabogyó) az első évben zöld marad, és csak a második, ritkábban a harmadik évben érik be, ugyanazon növényen gyakran érett és éretlen bogyók is láthatók. Az érett bogyó fényes, feketéskék, hamvas, viaszos. Tartalmaz illóolajat és viszonylag jelentős mennyiségben cukrot.

A borókabogyót az ókortól használják gyógyszerként, fűszernek, élelmiszernek, italízesítőnek. Olaját és a lepárlása után fennmaradó kátrányt az ókori Egyiptomban  balzsamozószerekben alkalmazták. A rómaiak füstölőkben használták fájával együtt.

Gyógyszerként illóolaját hasznosították és hasznosítják napjainkban is, amit a bogyóból vízzel desztillálnak le. Az elmúlt évszázadokban belsőleg köhögéscsillapítóként, görcsoldóként, vesefájdalmakban alkalmazták, külsőleg reumás fájdalmak ellen.

Európa legtöbb gyógyszerkönyvében hivatalos. Vizelethajtó, emésztést serkentő, vesekőoldó, epekőoldó készítmények alkotórésze. Reumatikus panaszokban, ízületi bántalmakban, köszvény és csúz ellen adják. Újabban cukorbetegség és asztma kezelésére is javallják. Rovarriasztó szerek és illatszerek alapanyaga. 

A Spiritus juniperit különböző gyógyszerkönyvek előírása szerint kétféleképpen készítik: illóolaj alkoholban való feloldásával (800 g híg szesz, 25 csepp illóolaj), vagy 200 gramm összezúzott bogyó egy liter alkoholban történő áztatásával (12 órán keresztül) és leszűrésével.

A borókabogyó fűszerként frissen vagy szárítva, egészben vagy őrölve saláták, pácok, mártások, főzelékek ízesítésére, húsok, vadhúsok füstöléséhez használható. Tálalás előtt rendszerint kiszedik az ételből. Bogyóival pálinkát is ízesítenek, például a Székelyföldön.

Mégis jó tudni, hogy a friss borókahajtások vagy -bogyók fogyasztása mérgezési tüneteket is okozhat, amelyek gyomor- és bélpanaszokkal, véres széklettel, vesegyulladással járhatnak. A növény olaja a bőrön hólyagokat és mélyre ható sebeket is eredményezhet.

Az eddig említett szeszes kivonatokon kívül a múzeumban láthatók még: Spiritus menthae, borsmentaszesz, amelyet epehajtó, szélhajtó, görcsoldó, légzéskönnyítő, gyulladáscsökkentő tulajdonsága miatt alkalmaztak, és a Spiritus anisi, az ánizs alkoholos kivonata, amely légúti betegségekben köptető, szélhajtó, ízjavító fűszer volt és maradt.

Utóbbi két készítményt a borókafenyő kivonatához hasonlóan állították elő.

Veress László