2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Spectrum Színház februári előadásairól

A marosvásárhelyi Spectrum Színház társulata közzétette februári műsorrendjét.

A marosvásárhelyi Spectrum Színház társulata közzétette februári műsorrendjét. Mint azt a Rózsák tere 13. szám alatt székelő magánszínház sajtóosztálya tudatja, a társulat a soron következő időszakban az alábbi előadásokat játssza:
Február 5-én, pénteken 19 órától a Matei Vişniec kortárs román szerző által írt Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című produkció van műsoron. A Török Viola által rendezett, 1 óra 50 percnyi időtartamú előadás Csehov Sirályának továbbgondolása, amely saját jelenbeli létezésünket érintő kérdéseket is megfogalmaz. Vişniec a Sirályban megismert Nyina és a két hozzá tartozó férfi szerelmének szálát bonyolítja tovább, abból indul ki, hogy Trepljov második öngyilkossági kísérlete (ezzel végződik a Csehov-darab) sem sikerül. Tizenöt évvel később megjelenik Nyina, és próbálják átbeszélni az életüket, érzéseiket. Időközben felbukkan Nyina másik szerelme, Trigorin is, és így már hárman tárgyalják a múltat, a jelent és a lehetséges jövőt. 
Február 9-én, kedden 17 órától Molière A nők iskolája című vígjátékát láthatják az érdeklődők Török Viola rendezésében, Heltai Jenő fordítása alapján. – Molière vígjátékaival egyszerre tanít és nevettet. Az emberi jellemábrázolás mélysége A nők iskoláját (1662) a tragédia színvonalára emelte. A komikus hős emberi gyarlósággal teli igyekezetével és elővigyázatosságaival sem képes felépíteni saját ideális világát. A „Sors” elleni harcban alulmarad, tragikomikus bukása és önmagát nevetségessé tevő cselekedetei a gúnyos nevetéstől az együttérző megrendülésig az érzelem széles skáláját pendíti meg a nézőben, aki a saját „ritka kert”-építő törekvéseit és annak elvesztése feletti félelmeit véli felfedezni – olvashatjuk az 1 óra 25 percnyi időtartamú előadás ismertetőjében.
Február 18-án, csütörtökön 16 órától Harold Pinter A gondnok című drámája van műsoron. Az emberi kapcsolatok ambivalenciájáról, a vonzásról és taszításról, a befogadásról és elutasításról szól az alkotás, amelyet 1960-as ősbemutatója után azonnal mesterműként értékelt a konzervativizmusáról elhíresült angol szakmai közvélemény. A darab teljes fegyverzetében vonultatja fel a Pinter-féle drámai művészet legjellegzetesebb vonásait. Színhelye górcső alá helyezett mikrovilág, a társadalom perifériáin élők tartalmatlanná, kapcsolatszegénnyé sivárodó, érzelmektől kiürült, örömtelen, magányos élete, melyet zárt térben néhány ember viszonyrendszerébe sűrítve ábrázol. A peremeken élők otthon- és társéhségének vágya süt a darab szereplőiből, akik mégis képtelenek egy fedél alatt élni olyasvalakivel, aki más, mint ők. A két felvonásra osztott, Kovács Levente által színpadra vitt előadás időtartama két óra. 
Február 23-án, kedden 19 órától a N. V. Gogol által szerzett Egy őrült naplója című színjátékot láthatják. Az orosz klasszikus művében az irodai hivatalnok, Popriscsin sorsán keresztül szembesülhetünk azzal, hogy milyen, amikor az emberi elme megbomlik. Gogol az orosz irodalom klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja. Az Egy őrült naplója egy kishivatalnok tudathasadásos állapotának mesteri ábrázolása. Hőse, Popriscsin a „normális” világból kilépve a betegségbe, a téveszmék fantázia szülte birodalmába menekül, ahol összekeveredik képzelt és való. Gogol szövegét Makai Imre fordításában monodrámaként viszi színre B. Fülöp Erzsébet, aki egykori diákjával dolgozik újra együtt: a megbomlott elméjű Propriscsin szerepét Kovács Károly, a színház fiatal színésze játssza. Az előadás időtartama 1 óra 15 perc. 
Február 26-án, pénteken délután 5 órától ismét Matei Vişniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját viszi színre a Spectrum Színház társulata, míg február 27-én, szombaton délután 5 órától és este 7 órától vendégelőadás következik: a csíkszeredai csapat zenés estje Orpheum címen a ’40-es és ’50-es évek kávéházi hangulatát idézi. Előadják: Ráduj Gábor, Kosztándi Zsolt és Szilágyi Nóra. Február 28-án, vasárnap délután 5 órától pedig Harold Pinter A gondnok című drámáját láthatja az érdeklődő közönség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató