Mindig is tudtuk, hogy csavaros a regáti szakik észjárása, de az már az elmebajjal határos fantáziára vall, ha régóta holt adófizetőktől várnak vaskos summákat mindenféle osztogatásaik céljára. Márpedig ezt komolyan gondolják.
Mindig is tudtuk, hogy csavaros a regáti szakik észjárása, de az már az elmebajjal határos fantáziára vall, ha régóta holt adófizetőktől várnak vaskos summákat mindenféle osztogatásaik céljára. Márpedig ezt komolyan gondolják.
A napokban elkészült ugyanis a pénzügyminisztérium hetek óta beharangozott feketelistája azokról a bankokról, amelyek az utóbbi öt évben nem fizettek nyereségadót. És ezt a listát a miniszter aláírásával be is mutatták a szenátus gazdasági szakbizottságában. Nem tudni, hányan szenvedtek ott maradandó egészségkárosodást nevetőgörcs folytán, amikor végigolvasták a listát, mely olyan bankok nevét is tartalmazza, melyeket nem öt, hanem jóval több éve felszámolt a csődbiztos, így már régóta nemhogy nyereség-, de semmilyen adót nem fizetnek, mert megszűntek. Vannak frissebben bedőltek is a listán, no meg olyanok, melyek az itt szereplő néven már nem viszik az üzletet, mert időközben felvásárolták őket nagyobb pénzintézetek. Biztos a poén kedvéért szerepel a jegyzéken egy olyan cég, amely a neve szerint ugyan bank, de a gyakorlatban csak egy autóvásárlási kölcsönöket folyósító hiteltársaság. De ugye, a házi macska is rokona az oroszlánnak, mégsem illik nagyragadozónak hívni. És persze olyan bank is van ezen a listán, amelyik egy nappal azután, hogy az információ egy mérvadó hírportálon nyilvánosságra került, cáfolt, bemutatva, hogy volt ám nyereségük az utóbbi években.
Azt eddig is tudtuk, hogy a pénzügyi tárca jelenlegi gazdáját nem a lángelméje röptette a bársonyszékig, de ez a lista bizonyítja, hogy az utóbbi szűk három évtized kormánytagjainak észranglétráján kirobbanó eséllyel pályázik a sereghajtó helyre. Amúgy ha a bankok profit-adójának elmaradásáért akarna valakit ledorongolni, arra elég lenne egy tükör is, mert emberünk a minisztériumba kerüléséig, azaz idén tavaszig a nagy adófizetők ügyosztályát vezette évekig az adóhatóságnál. Már onnan kellett volna legyen egy hasonló listája, de nem becsődölt cégekkel, hanem valódi adósokkal, netán az ezek tartozásainak behajtását célzó ötletekkel is. De hogy várjunk ilyesmit valakitől, aki a nevét adja egy ilyen firkálmányhoz? Mert ennek a listának a készítői képtelenek különbséget tenni megszűnt és működő cégek, bankok és más szabályrendszer szerint működő pénzintézetek között is. A reálgazdaságban ilyen szintű szakikra egy vegyesbolt kasszagépének kezelését rábízni is életveszélyes lenne az illető kereskedés számára. De a mostani kormánytöbbség szerint a pénzügyminisztérium emberei az államkassza és az adófizetők sorsának intézésére alkalmasak. A lista láttán meg a bankok – a tisztességestől az adókerülőig – röhöghetnek a markukba, mert ilyen hozzáértő kormányzat mellett tényleg azt csinálhatnak, amit úri kedvük diktál.
