2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Ferencváros bebiztosította címvédését a magyar labdarúgó-bajnokságban, miután a 30. forduló keddi játéknapján otthon 3-0-ra legyőzte az Újpestet. Az FTC története során 32. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, és sorozatban harmadszor végez az élen, erre 14 éve nem volt példa az NB I-ben. Legutóbb a Debrecen tudott triplázni. A Ferencváros tavaly a selejtezőből indulva a főtáblán szerepelhetett a Bajnokok Ligájában, újabb elsőségének köszönhetően a következő idényben is indulhat a sorozat kvalifikációjában.

Az első félidőben szervezetten védekező, mezőnyben sokat dolgozó Újpest többnyire megálljt tudott parancsolni a labdabiztos és gyors játékot bemutató Ferencvárosnak. A hazaiak azonban így is kidolgoztak öt helyzetet, amiből kettőt gólra váltottak: a 13. percben Uzuni, a 30. percben Nguen volt eredményes. A vendégek – akiknél a kezdőben kizárólag légiósok kaptak szerepet mezőnyben – eközben semmi veszélyt nem jelentettek Bogdán kapujára. A hazaiak nyáron szerződtetett kapusa – a szombati bemutatkozását követően – másodszor jutott játéklehetőséghez a zöld-fehéreknél.

Paprikás jelenetekkel vette kezdetét a második félidő, Civic és Tallo kakaskodását – amelybe a sárga lapot begyűjtő főszereplőkön kívül rögvest bekapcsolódtak a társak is – követően fél perccel az újpesti center egy másik eset kapcsán az oldalvonalnál még Szerhij Rebrovval, a hazai edzővel is heves szóváltásba keveredett.

Az Újpest bátrabban támadott, a kapuk azonban sokáig nem forogtak veszélyben, a 70. perc tájékán viszont a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, majd a 77. percben büntetőhöz is jutottak, amit Uzuni értékesített. A hajrá nem tartogatott újabb izgalmakat, az eredmény nem változott.

A Ferencváros sorozatban hetedszer győzte le az Újpestet – ötödször pályaválasztóként –, ezek közül a legutóbbi hat fellépésén kapott gól nélkül végzett. A lila-fehérek immár 591 perce gólképtelenek a zöld-fehérek ellen. Az Újpest több mint két éve nem szerzett pontot a Ferencváros ellen, vendégként négy és fél éve.

A bajnok Ferencváros játékosai ünnepelnek a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Újpest FC mérkőzés végén a Groupama Arénában 2021. április 20-án  

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Jegyzőkönyv

Labdarúgó NB I, 30. forduló: Ferencvárosi TC – Újpest FC 3-0 (2-0)

Budapest, Groupama Aréna, zárt kapus, vezette: Solymosi.

Gólszerzők: Uzuni (13., 77 – a másodikat 11-esből), Nguen (30.).

Sárga lap: Lovrencsics (22.), Laidouni (39.), Civic (53.), illetve Pauljevic (7.), Onovo (17.), Boli (53.).

Ferencváros: Bogdán – Lovrencsics (46. Botka), Blazic, Mmaee, Civic – Sigér, Laidouni – Uzuni, Nguen, Zubkov – Boli (71. Somália).

Újpest: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Ristevski – Pauljevic (61. Simon), Mitrovic, Onovo, Croizet (61. Csongvai), Antonov – Tallo (61. Perosevic), Beridze.


Eredményjelző

* NB I, 30. forduló: Zalaegerszeg – Budafoki MTE 5-0, Ferencvárosi TC –Újpest FC 3-0.

* 1. liga, alsóházi rájátszás, 2. forduló: Nagyszebeni Hermannstadt – Gyurgyevói Astra 1-3, Konstancai Viitorul – Medgyesi Gaz Metan 1-0, Bukaresti Dinamo – Aradi UTA 0-1.


A Kisvárda és a Honvéd egyelőre nem kapott licencet

A labdarúgó NB I jelenlegi mezőnyének tagjai közül a Kisvárda Master Good FC és a Budapest Honvéd FC nem kapta meg a következő idényre szóló indulási jogot a magyar szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottságától. Az MLSZ honlapja szerint azoknak a kluboknak, amelyeknek a licenckérelmét most nem hagyták jóvá, jövő péntekig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat, és bizonyíthatják, hogy megfelelnek a klublicenc szabályzatának. A döntés az elsőfokú li-cencadó bizottság következő ülésén, várhatóan május 6-án születik meg. Aznap lezárul az elsőfokú eljárás, és a kluboknak nem lesz lehetőségük hiánypótlás keretében további dokumentumokat benyújtani.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató