2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A próba-képességvizsga eredményére még várni kell

Február első napjaiban (5–7-én) tartották országszerte a VIII. osztályt lezáró képességvizsga próbáját románból, matematikából és a nemzetiségek nyelvén tanuló diákoknak anyanyelvből. 

Mivel vannak fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országok Európában, ahol a nyolcadik osztály végén nem kell vizsgázniuk a diákoknak, sokan feltették az idén is a kérdését, hogy mire való ez a vizsga. Nos, mint ismeretes, ennek alapján választhatnak elméleti vagy szakközépiskolát az általános iskolát végzett tanulók. 

– Maros megyében 4773 diák iratkozott be a próbavizsgára, 3105-en a román, 1588-an a magyar és 80-an a német tagozatról, de több mint 10 százalékuk nem vett részt a két, illetve három írásbeliből álló megmérettetésen – közölte érdeklődésünkre Niţă Fănică főtanfelügyelő-helyettes, aki a próbavizsgák megszervezéséért felel. 

Részletesen is elmondta, hogy a február 5-én tartott románvizsgára 4318-an iratkoztak fel, akik közül 455-en (azaz 10,53 százalékuk) nem vettek részt. A matematikavizsgára feliratkozott 4273 diák közül 500-an (11,70 százalék) nem írták meg a dolgozatot. Anyanyelvből volt a diákok számához képest a legnagyobb méretű a távolmaradás, az 1460 magyar és német szakon tanuló nyolcadikosból 207-en, azaz 14,17 százalékuk nem írta meg a dolgozatot anyanyelvből. Sajnos ezeknek a diákoknak a többsége az elmúlt évek tapasztalata alapján a valódi vizsgán sem lesz jelen. 

Az idei megmérettetés újdonsága, hogy a dolgozatokat digitálisan javítják. A diák jelenlétében töltik fel, és villámpostán jut el az országos platformra, onnan pedig az ország különböző pontjaira a javító tanárokhoz. Minden megye dolgozatait más megyében javítják, egy javító tanárra átlagosan 50-60 dolgozat jut, aki a jelszó ismeretében az iskolájából vagy akár otthonról is dolgozhat. 

A szervezést illetően a pedagógusok véleménye összességben kedvező, ahogy a tanfelügyelőségeké is, egyrészt a pártatlanság miatt, másrészt nem kell egyik megyéből a másikba utaztatni a dolgozatokat, ami idő- és pénzmegtakarítást jelent. Megyénkben a Gh. Marinescu líceumban működik javítóközpont.

Érdeklődésemre a romándolgozatok javítását illetően a főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy a tanult anyag alapján különbözőek voltak a tételek, és ennek megfelelően történik a javítás is. A nemzetiségi diákok dolgozatát a sajátos tanterv szerint oktató romántanárok javítják. 

A tételeket közepesen nehéznek tartja, mindenik tantárgynál voltak könnyebb és nehezebb kérdések is. Az elért eredmények alapján lehet majd eldönteni, hogy a nyolcadik osztályt végzett diákok milyen szakon fogják megállni a helyüket a középiskolában. 

Az eredmények kódolva jelennek meg, és február 23-án közlik a szaktanárok az osztályban, ahol megbeszélik meg a diákok teljesítményét, és számba veszik a gyengébb pontokat, hogy mit és hol kell javítani a valódi vizsgáig. 

A dolgozatra kapott jegyet a diák és a szülők beleegyezésével írják be az osztálynaplóba. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató