Sok van, mi csodálatos…

Gyakran kiállítás pendíti meg bennem a szophoklészi mondást, legtöbbször a folytatással is kiegészítve, miszerint az embernél nincs semmi csodálatosabb. A marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában még megtekinthető 11. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon is eszembe juttatta az Antigoné-monológot. Tudtak valamit ezek a klasszikusok. De a rendkívüli látványok mai megörökítői is érdemesek a figyelemre. Mindent, ami szép, értékes, rendkívüli vagy éppen tipikus ezen a világon, igyekeznek kameráikkal rögzíteni. Persze azt is, ami cáfolja a görög gondolkodó szentenciájának második felét, de hát az is hozzánk tartozik, ami ember mivoltunk árnyoldalait jelenti. De hagyjuk a lamentálást máskorra, azt bármikor megtehetjük, van bajunk, hiányosságunk elég, maradjunk a lelkendezésnél, amit a Marx József Fotóklub kiállítása sok nézőből joggal kiváltott. Vagy a szóválasztás fokmérőjét méricskélve, inkább a dicséretnél, nem szerencsés, ha okkal, ok nélkül, mindenkor a maximalista szókészlethez fordulunk. Dicsérni viszont nyugodtan dicsérhetjük a szóban forgó Szalon felhozatalát. Volt miből válogatni, a vásárhelyi fotós alakulat régóta elérte, hogy megtisztelő a részvétel a rendezvényein, az itt kapott díj és elismerés pedig mintha még rangosabb lenne a másfelé szerzetteknél. Az idei kitüntetésekre 43 országból 172 fotográfus pályázott, a közel 1300 képből 163 pályázó 300 felvételét fogadta el az igényes zsűri. Ezekből 61 színes, illetve fekete-fehér fotót díjaztak, és ezek azok, amelyekkel a kiállításon találkozhat a közönség.

A szervezők ezúttal nem szabtak meg kötelező tematikát, mindenki arról küldött képet, amit a szíve, elméje sugallt, ebből adódóan is lett annyira változatos és érdekes a tárlat, hogy tényleg ámulhatunk rajta. Szinte minden világtáj megjelenik a falakon valamiképpen, van bőven egzotikum és honi, helyi sajátosság, kivételes szépségű táj és különleges épített örökség, közös életöröm és emberpróbáló helyzetek, tradíció és civilizációs vívmány, metaforikus szituáció és elképzelhető embermesék meg sok-sok más látnivaló, ami élményidézőn kiben-kiben más-más vagy éppen azonos gondolatokat gerjeszt. A sport dinamizmusa, a női test szépsége, kifejező ereje, a természet véletlenszerű képrajza, színképe, az építmények, struktúrák képezte furcsaságok, különös geometriák, állati létpillanatok ragadták meg a fotósokat, indították őket látványvadászatra. Hogy aztán végül mégiscsak az legyen a legérdekesebb számukra, ami látszólag más és mégis emberi. Úgy hiszem, a nézők is erre a következtetésre jutottak, akár európai, akár ázsiai fotósok késztették őket hangtalan dialógusra. Nyilván élményszerűbb, ha a patinás várfalak közt nézzük ezt a díjazott képegyüttest, de a fotóklub, legjobb hagyományaihoz híven, most is lehetővé tette, hogy elegáns, szép katalógusban is hozzájuthassunk, és amikor csak akarjuk, tetszés szerint élvezettel szemléljük a válogatást. Gratulálunk a létrehozóinak.