2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sok ezer ausztriai töröknek lehet törvénysértő kettős állampolgársága

  • 2017-07-18 14:42:20

  • MTI

Feltehetőleg mintegy 28 ezer Ausztriában élő birtokol illegálisan osztrák és török állampolgárságot egyszerre, ezért az osztrák hatóságok megkezdték a gyanús esetek vizsgálatát.

Feltehetőleg mintegy 28 ezer Ausztriában élő birtokol illegálisan osztrák és török állampolgárságot egyszerre, ezért az osztrák hatóságok megkezdték a gyanús esetek vizsgálatát – közölte kedden a Kurier című osztrák lap.
Az Ausztriában élő törökök mintegy harmadának esetében vizsgálják meg, hogy legális-e a kettős állampolgárságuk, s amennyiben valakiről megállapítják, hogy nem törvényesen járt el, automatikusan elveszíti az osztrák útlevelét. A török alkotmány módosításáról szóló, április közepén tartott népszavazáson több mint százezer Ausztriában élő török szavazhatott. A Die Presse című osztrák lap májusban azt közölte: a referendumnál derült ki, hogy több török származású osztrák rendelkezik egyidejűleg török állampolgársággal is. Az írás kitért arra is, hogy a török hatóságok együttműködésének hiánya miatt igen nehéz a helyzet átfogó felderítése.
Az osztrák politikusok egy átfogó rendszer létrehozását szorgalmazzák, hogy kiszűrhetők legyenek a törvénysértők. A legutóbbi javaslatok szerint átmeneti időt biztosítanának az érintetteknek, hogy egyik állampolgárságukról lemondjanak, valamint eltekintenének a szankcióktól a hatóságoknál önként jelentkező illegális kettős állampolgárok esetében. Egyelőre azonban nem született konszenzusos politikai megoldás.
A tartományok külön vizsgálódásba kezdtek: az osztrák belügyminisztérium Karintia rendelkezésére bocsátotta a török választáson részt vevők tartományi listáját. A karintiai illetékesekhez egy névtelen feladótól adathordozón érkezett információk alapján az illegális kettős állampolgárságú személyek után kutatnak, és ezt a listát összevetik a belügyi tárca által megküldött választói jegyzékkel.
Az egyik salzburgi lap egy névtelen informátorra hivatkozva azt írta, hogy a referendum óta többen keresik fel a török konzulátust, hogy lemondjanak török állampolgárságukról.
A legtöbb gyanús eset Bécsben fordul elő, ahol nagyjából 18 500 embert ellenőriznek. A bécsi bevándorlási osztály emiatt augusztustól megemeli munkatársainak létszámát.
Alsó-Ausztriában négyezer, Tirolban mintegy háromezer, Salzburgban 1900 és Burgenlandban nagyjából kétszáz esetet vizsgálnak. Vorarlberg tartományban eddig 16 embert szólítottak fel, hogy igazolja kettős állampolgárságának jogosságát. A lap becslése szerint Felső-Ausztriában és Stájerországban összesen hatezer emberről lehet szó, de hivatalos adatok ebből a két tartományból még nem érkeztek.
Az osztrák jogban alapvetően kizárt a kettős állampolgárság lehetősége: aki osztrák állampolgárságot kap, annak le kell mondania eredeti állampolgárságáról, és fordítva. A kettős állampolgárság csak kivételes esetben megengedett, például ha valakinek állampolgárságot adományoznak. A tilalom betartását azonban eddig nem nagyon ellenőrizték, és a kettős állampolgársággal rendelkezők kiszűrésére nincsen országosan érvényes szabályozás. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató