2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Óriási mennyiségű adomány gyűlt össze

Leszek én a karácsonyod címmel hirdetett adománygyűjtést a Maros Megyei Magyar Diáktanács (MDT) és a Proactiv Transilvania. A gyűjtés keretében iskolákba várták az adományokat, amelyeket karácsonykor eljuttattak árva vagy hátrányos helyzetben élő gyermekeknek. Óriási mennyiségű adományt tudtak összegyűjteni, ami bizonyítja, hogy a Maros megyei diákok szívesen segítik a szegényebb körülmények között élő társaikat. Akár azt is mondhatnánk, hogy az esemény az összefogás jegyében zajlott.

Szabó Szabolcs, az MDT elnöke számolt be az adománygyűjtés eredményeiről.

– Mire számítottatok, amikor elkezdtétek a karácsonyi adományok gyűjtését?

– Első perctől nagyon reménykedtünk abban, hogy a Maros megyei diákok fontosnak tartják, hogy segítsék azokat a társaikat, akik hátrányos helyzetben élnek. Azonban be kell vallanom, hogy egyáltalán nem számítottunk ekkora lelkesedésre és ilyen nagy mennyiségű adományra.

Az adományok kiosztása

Forrás: MDT-Facebook-oldal


– Mennyi adományt sikerült összegyűjteni?

– Több mint 200 cipősdoboznyit, és emellett még ruhákat, illetve cipőket. Háromszáz diáknak tudtuk szebbé varázsolni a karácsonyát azáltal, hogy ajándék várta őket a fa alatt.

– Honnan gyűjtöttétek az adományokat, és hol gyűlt össze a legtöbb?

– Igazából mindenhol nagyon sok gyűlt össze. Az iskolákban kijelöltünk helyeket, ahová be lehetett vinni az adományokat. A csomagokat le lehetett adni Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Gheorghe Şincai Technológiai Líceumban, a Liviu Rebreanu Általános Iskolában, a Művészeti Szaklíceumban, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban és a Református Kollégiumban, továbbá Segesváron a Mircea Eliade Főgimnáziumban és Szovátán a Domokos Kázmér Szakközépiskolában. 

– Hogyan zajlott az adományok kiosztása?

– A kiosztásnál azt tartottuk szem előtt, hogy minél több gyermeknek tudjuk szebbé tenni a karácsonyát. Árva gyerekeknek osztottuk ki a csomagokat Nyárádszereda és Szováta környékén, továbbá olyan házakhoz is eljuttattunk csomagokat, ahol tudtuk, hogy nehéz körülmények között élő diákok laknak, akiknek egy csomag már óriási ajándék. Mindemellett a ruhák egy részét Csíkfalván a református egyházközséghez adtuk le. Hozzá kell tennem, hogy figyeltünk arra, hogy arányosan legyenek elosztva a csomagok, vagyis például, ahol 30 gyermek volt, oda maximum 35 csomagot vittünk. Hiszen az volt a cél, hogy minél több gyermek kapjon ajándékot és így jobban is tudják értékelni.

– Mit tartasz a legfontosabbnak ebből a kezdeményezésből?

– Amit kiemelnék, az az összefogás. Nagy boldogsággal tölt el az, hogy Maros megyében ennyire aktívak a diákok, és szeretnének tenni a közösségükért. Karácsonykor a legszebb dolog az összefogás és a szeretet, és a Maros megyei diákok most bebizonyították, hogy mennyire szeretnek adni, nem csak kapni.

Az adományoknak örvendő gyermekek

Forrás: MDT-Facebook-oldal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató