Segítség a rászorulóknak

Mélyszegénységben élő nagycsaládosokat, utcagyerekeket karolnak fel

Jótékonysági programok, intézmények sorát hozta létre az évek folyamán a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány. Az idősotthon és a Lidia gyermekotthon üzemeltetése mellett rendszeresen támogatnak mintegy másfél száz nehéz helyzetű nagycsaládot, a hármasfalusi Otthonteremtő programjuk révén olyan emberek feje fölé került fedél, akik életük adott szakaszában kilátástalan helyzetben voltak, netán huzamosabb ideig otthon nélkül, gyakran kiskorú gyermekeikkel együtt. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő utcagyerek-misszió részeként működő Pici Ház pedig kolduló kiskorúaknak jelent mentsvárat. 

A nagycsaládosokat több mint két évtizede segítik, jelenleg a megye különböző pontjain élő, mintegy 150 családnak biztosítanak rendszeresen élelem-, ruha-, alka-lomadtán pénzsegélyt. Teszik mindezt a külföldi, többek között holland, svájci jótevőiknek köszönhetően. 

– Nagyon sokan segítettek az évek során – teszi szóvá Fülöp Ilona tiszteletes asszony, a Lazarenum Alapítvány vezetője, miközben sorolja a külföldi jótevőket, akiknek köszönhetően ezek a programok létre tudtak jönni, meg tudtak maradni, és az alapítvány ott segít, ahol a legnagyobb szükség van rá. 

Otthon a rászorulóknak

Az Otthonteremtő program keretében Hármasfaluban hat parasztház megvásárlásával és felújításával lehetőséget teremtettek olyan családok elszállásolására, akik adósságaik, anyagi nehézségeik miatt hajléktalanokká váltak gyerekeikkel együtt. Ugyanakkor elindították a háttérgazdálkodást, fóliaházakkal. Érdeklődésemre, hogy hogyan született meg a hármasfalusi Otthonteremtő program ötlete, Fülöp Ilona elmondta, segítségért folyamodott hozzájuk egy férfi, aki a feleségével és kisfiával együtt a Nagyhegyszőlőben lakott. Kiderült, értelmes ember volt, elvégezte az építészeti technikumot, kiváló rajztehetséggel áldotta meg a Fennvaló, de pokoli szegénységben éltek az ital miatt. Feleségével alkoholisták voltak. Mire terápiával sikerült leszokniuk a káros szenvedélyről, mind egészségileg, mind anyagilag teljesen tönkrementek. A domboldalban vájtak maguknak egy ágy formájú vackot, és ott altatták a hatéves gyereket, ott húzták ki a telet. 

– Jártak nálunk segítséget kérni, a hollandokkal ki is mentünk hozzájuk, és megmutattam, hogy milyen körülmények között élnek. Ez egybeesett azzal, hogy egy vállalkozó megvásárolt a banktól hat, adósoktól elkobzott házat. Mi ettől a vállalkozótól vettük meg, a hollandok fizették ki a hat házat kertestül. Oda menekítettük be a családot a domboldalról, majd utólag más, nehéz helyzetben lévő családokat is – magyarázta a tiszteletes asszony. Ezt követően megkereste egy lelkész, és jelezte, hogy van egy vak férfi, az utakon hányódik, nem tudnának-e segíteni rajta. Egy másik, tompai család ki kellett költözzön az ingatlanból, ahol laktak, mivel azt visszakapta a tulajdonosa, így az ötgyerekes család is az egyik hármasfalusi házban talált menedéket. Szép lassan mindenik ház benépesült. Egyik nagyobb háznak kiépítették a tetőterét, fürdőszobákat alakítottak ki, így negyven férőhelyes szálláslehetőség adott a helyszínen. A többi házzal sok gond adódott az évek során, folyamatosan újítani, javítani kellett, amibe holland fiatalok is bekapcsolódtak. Jelenleg öt épület van, a hatodikat lebontották, mivel nagyon tönkrement.

Az alapítvány épített két fóliaházat, és nemrég újabb kettőre kaptak pénzt, a négy fóliaházban pedig sok mindent megtermelhetnek maguknak a házak lakói. Az alapítvány vezetője elismerte, az elképzelés az volt, hogy a házak körüli területen gazdálkodjanak a bennük lakó családok, viszont előfordult, hogy az egészségi állapotuk nem tette lehetővé, vagy pedig nem értettek hozzá. De vannak pozitív példák is, például az egyik házaspár épített egy disznóólat, állatot fognak tartani. – Igazából ez egy kapaszkodó számukra, hogy az életkedvüket ne veszítsék el, mert a szegénység megtöri az emberben a reményt, úgy érzi, nem érdemes felkelni, nincs kilátás arra, hogy holnap jobb lesz – jegyezte meg. 

Ha kell, élelmet adnak, ha kell, a gyógyszert vásárolják meg

A nagycsaládosokat felkaroló programjuk kapcsán Fülöp Ilona elmondta, 150 család szerepel a jegyzékükön, amelyeknek rendszeresen juttatnak elsősorban élelmiszer-, de ruhasegélyt is, illetve ha különlegesebb kiadásaik vannak, abban is próbálnak – a lehetőségek függvényében – segíteni. Egy holland alapítvány évente támogatja őket egy bizonyos összeggel, azt osztják-szorozzák úgy, hogy élelmet biztosítsanak nekik, ha bajban vannak, vagy éppen nem tudják kifizetni a villanyszámlát, vagy nincsen pénz gyógyszerre, akkor besegít az alapítvány. De arra is volt példa, hogy sokgyerekes családnak tehenet vásároltak, hogy biztosítva legyen a tej a gyerekeknek. 

A lelkipásztorok ismerik az alapítvány segítő tevékenységét, és jelzik, ha a településen, ahol szolgálnak, tudomásuk van olyan családról, amely mélyszegénységben él. 

És ilyenből sajnos akad bőven, Fülöp Ilona szerint megdöbbentő, hogy milyen nyomorban él sok magyar család, például a Mezőségen. De nemcsak ott, a megye minden szegletében akadnak olyanok, akik a társadalom peremére szorulva egyik napról a másikra tengetik életüket. 

A támogatottjaik között volt tizenegy gyermekes család Nyárádmagyaróson, egy tizenkét gyermekes Udvarfalván. Szabédon szintén egy nagy család került rendkívül nehéz helyzetbe; a Samarita fiatalok segítségével felújították, bővítették a házukat, mert egy szobában laktak a hat gyerekkel. Körtvélyfáján egy édesanya otthagyta a családot, az apa nem tudott róluk gondoskodni, így hat gyereket behoztak a marosvásárhelyi Lidia otthonba. Fülöp Ilona megjegyezte, megdöbbentő volt számára, amikor egy alkalommal, a családnál tett látogatáskor, a tízéves kislány a legkisebbik testvérével a karján kavargatta az ételt a tűzhelyen, emellett takarított, udvart sepert. Már gyermekként óriási teher és felelősség nehezedett rá. 

Utcagyerek-misszió 

Mostoha sorsú gyerekeknek jelent ideig-óráig mentsvárat immár 23 éve a marosvásárhelyi Rákóczi lépcső szomszédságában lévő Pici Ház, amelyet Fülöp Ilona működtet külföldi jótevők támogatásával. Ide olyan kiskorúak járnak, akik a kukákban kotorásznak ételmaradékért, egy-egy használhatóbb ruhadarabért, pillepalackokat gyűjtenek, vagy éppen kéregetnek. 1996-ban vásárolták meg az ingatlant svájci és hollandiai szervezetek segítségével, és indították el az utcagyerekmissziós szolgálatot. 

– A kilencvenes évek elején szinte minden útkereszteződésben gyerekek kéregettek. Behívtuk egy szendvicsre, teára őket, imádkoztunk velük, és felajánlottuk, hogy segítünk rajtuk, ha jönnek. Kezdetben előfordult, hogy a szülők elutasításába ütköztünk, mivel az a szemlélet uralkodott, hogy a gyerek pénzt kell keressen, azonnal el is vették tőlük az összekoldult pénzt. Viszont idővel változott a helyzet, utólag már sokan kérték, hogy jöhessenek – emlékezett a kezdetekre Fülöp Ilona. 

Mint mondta, kapcsolatban állnak a tanítónőkkel, és ők javasolnak gyerekeket, olyanokat, akik tényleg segítségre szorulnak. Habár volt időszak, amikor húsz fölött volt a Pici Házba járó kiskorúak száma, jelenleg kilenccel foglalkozik egy pedagógus. Iskola után bemennek, ebédet kapnak, és tanul velük a szakember, segít a házi feladat megoldásában. A gyerekek a város különböző iskoláiba járnak, és nagyon sok pozitív visszajelzés érkezik a tanintézetektől velük kapcsolatosan, hiszen a Pici Házban néhány órára feledésbe merül az otthoni nyomor, a káromkodás helyett Isten szava, a környezetükben mindennapinak számító durvaság helyett törődés, odafigyelés és a egy tányér meleg étel várja őket iskola után. 

Amikor nincs mit megteríteni…

Míg a legtöbb gyereknek a nyári vakáció tengerparti üdülésről, különféle táborokról szól, a Lazarenum Alapítvány által felkarolt családokban nevelkedő kiskorúak álmodni sem mernek erről. Hogy előttük is valamelyest kinyíljon a világ, és élményekkel gazdagodhassanak, az alapítvány táborokat szervez számukra. A tábori programba városlátogatást is beleszőnek, amikor megismertetik a gyerekekkel a marosvásárhelyi köztéri szobrok történetét, elviszik őket színházba, strandra, ami óriási élmény számukra, hiszen a településükön átfolyó patakon kívül máshol nem volt alkalmuk fürdőzni. 

Emellett a táborban próbálják megtanítani őket az alapvető higiéniai, illemtani szabályokra, háztartási teendőkre – például hogyan kell asztalt teríteni, helyesen étkezni –, amit otthon nincsen lehetőségük elsajátítani. 

– Biztattam őket, hogy majd otthon is úgy járjanak el, ahogy itt tanulták, mire sokan vallották be, hogy otthon nincs asztal, sem abrosz, sem tányér, a fazékból esznek – tette hozzá a tiszteletes asszony.