Segélyszervezet a sebesültek ápolására

Május 8-a a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold világnapja. Azé a szervezeté, amely jelenleg 80 országban 12.000 személlyel van jelen, hogy az emberiség nagy katasztrófáiban, háborúk, éhínség, szomjúság, természeti csapások idején segítséget nyújtson sok-sok önkéntes munkája révén. Ma is talány számomra, hogy a Vöröskereszt-mozgalom, az önkéntesség miért nem tudott gyökeret verni Romániában, és a rendszerváltást követően köztiszteletben álló szervezetként folyamatosan, észrevehető módon működni, ahogy az Európai Unió és a világ sok más országában.

A Vöröskereszt-mozgalom kezdeteiről, történetéről sokszor beszámoltunk. Az 1859-es solferinói csatával kezdődött. A véres csata után több mint 40 ezer sebesült vagy halott katona maradt a csatamezőn. Az arra járó Jean Henri Dunant svájci üzletember annyira elborzadt a látványtól, hogy útját megszakítva, a helybeliekkel próbált meg segítséget nyújtani a csatatéren heverő sebesülteknek. Az átéltek hatására született meg az ötlete, hogy minden országban kellene egy segélyszervezet működjön, amelynek önkéntesei háború idején ápolják a sebesülteket, továbbá nemzetközi egyezményt kellene kötni a harcmezőn maradt sebesültek, valamint ápolóik védelméről. 

1863-ban alakult meg az Ötök Bizottsága, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának az előde Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság néven. Jelképe a vörös kereszt lett, ami a vörös mezőben fehér keresztet ábrázoló svájci zászló fordítottja. A genfi egyezményt, amelyben 16 ország vett részt, 1864. augusztus 22-én írták alá; azért jött létre, hogy a harctéren megsebesült katonák körülményeit javítsák. A mostani 4. Genfi Egyezmény a nemzetközi humanitárius jog alapjait képezi. A szervezet jelenlegi elnöke 2012 óta egy volt ENSZ-diplomata, Henry Maurer. A nemzetközi szervezet székhelye Genf nemzetközi negyedében van.

Visszaemlékszem, hogy 1994-ben, amikor egy pályázat révén eljutottam a svájci városba, milyen nagy élmény volt a találkozás a Vöröskereszt akkori kedves, beszédes olasz elnökével, Cornelio Sommaraguával, aki a kastélyszerű székház dísztermében fogadta a svájci demokráciával ismerkedő romániai küldöttséget. A fogadás után látogattuk meg a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Múzeumát, ami a mai napig a legmegrázóbb múzeumi élményem marad, és a világnap környékén gyakran felidéződnek bennem a genfi emlékek. 

 

Múzeum a föld alatt

Valószínűleg hely hiányában a székház alatt, a föld mélyében alakították ki az emberi szörnyűségek múzeumát betonból, fémből, üvegből, márványból és kőből. A bejárat fölött kifeszített két zászló, a vörös kereszt és a vörös félhold alatt Carl Bucher szobra, a Kővé meredtek arctalan, szürke csuhás kőfigurái állnak, a fájdalomnak és szenvedésnek kiszolgáltatott, védtelen embereket szimbolizálva. A múzeum bejáratánál, amely a Vöröskereszt történetét és működését mutatja be, Dosztojevszkij-idézet fogadja a belépőt: „felelősek vagyunk mindenkiért, mindenki előtt”. Itt nem keresik a vétkeseket, csak bemutatják a történelem összes háborúját, természeti katasztrófáit, utánozhatatlan svájci egyszerűséggel és eleganciával, aminek döbbenetes hatása van a látogatóra. Az ember által a másik ember ellen elkövetett borzalmakon túl azonban hitet adhat, hogy az emberiség egy másik része az ember vagy a természet által elkövetett borzalmak enyhítésén munkálkodik. 

A 2013-ban átalakított múzeumban három nagy téma köré csoportosították a látnivalókat: megvédeni az emberi méltóságot, újraépíteni a családi kapcsolatokat, csökkenteni a természeti katasztrófák következményeit. Az élet és az egyén egészségének védelme állandó készenlétet jelent, mert az emberiségnek új meg új kihívásokkal kell szembenéznie. A második nagy témát bemutató helyiségekbe láncesőn át jut be a látogató. Véget nem érő polcokon az első világháború hétmillió foglyul ejtett katonájának neve olvasható, a kartotékrendszer kétmillió foglyul ejtett és elveszettnek hitt személy azonosítását tette lehetővé évek múltán is. 

A földtekére taposó óriási láb képe az emberi méltóság elleni merényleteket jelképezi. A kiállítás bemutatja, hogy az emberiséget sújtó természeti katasztrófák következményeinek csökkentésén milyen sokan dolgoznak a Nemzetközi Vöröskereszt önkéntesei közül. A legnagyobb humanitárius szervezet történetéről és munkájáról, egy óriási földgömböt körülvevő, kilenc, érintéssel működő képernyő segítségével lehet tájékozódni.

És még nem szóltunk a részletekről, amelyek az emberi gonoszságról mesélnek, ami a ma dúló háborúk esetében is nagyon aktuális. Ahogy az a munka is, amit a 150 éves Vöröskereszt tett és tesz mindenütt a földkerekségen, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre.

 

Betegápolói szervezet a szabadságharc idején 

A Nemzetközi Vöröskereszt történetét olvasgatva talán nem fölösleges megemlíteni, hogy a működését megelőző időszakban, a szabadságharc idején magyar földön is működött orvosi segítséget nyújtó betegápolói szervezet. A Honvédápolói Egylet tagjai orvosok, ápolóként működő nők, 

fegyvertelen férfiak és diákok voltak. A 32 tábori mozgókórház mellett zárdákban, magánépületekben, alkalmi kórházakban működtek országszerte. Az egyletet Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos legfiatalabb húga az összes tábori kórházak főápolónőjeként támogatta. Felhívása, miszerint tépésre, pólyára, sebkötésre és műtőszerekre van szükség, sokakat mozgósított. Az asszonyok, a leányiskolák tanulói sebkötő anyagokat szőttek, varrtak. A honvédek mellett a megsebesült ellenséges katonákat is ápolták. A világosi fegyverletétel után az önkéntes ápolók közül sokat letar-

tóztatott az osztrák rendőrség, figyelmen kívül hagyva, hogy ellenséges katonákat is ápoltak, már a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulása előtt, a későbbi szervezet által meghirdetett elvek szerint.