2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hiánycikk az élménypiacon

Varga István lassan nyolc éve működő kundi sajtmanufaktúrájában minden látogatásunkkor találunk újdonságot. Múlt szerdán a vállalkozó egy sajtiskola megnyitásáról számolt be. A régóta dédelgetett álom a hétvégén valóra is vált, szombaton népes társaság vett részt az első, jó hangulatú, kóstolással fűszerezett oktatáson.

A sajtiskola első résztvevői    

– Tapasztalataim szerint sok mindenkit érdekel, hogyan készülnek a sajtjaink, erre tehát van kereslet az élménypiacon. Két-három éve született meg bennem a sajtiskola ötlete a Németországban látottak alapján. Ez gyakorlatilag úgy működik, hogy valamennyi résztvevő kap egy üstöt, alatta kis melegítővel, hőmérőt, tejoltót, formákat. Így mindenki el tudja készíteni a friss gomolyát, amit természetesen haza is vihet. Tíz- vagy akár húszfős csoportokat is tudunk fogadni – tette hozzá Varga István, majd azt is elárulta, hogy három nap múlva (március 16-án) az első 23 vendéggel elindul a program.

– Ezt a kezdeményezést nem szabad összetéveszteni az olyan igazi sajtkurzusokkal, amilyenek Gyergyóban vannak. Mi is sok tudnivalót átadunk az embereknek, csak nem annyira magas szinten. De egy ilyen tanfolyamon is gondolkozom – mondta a vállalkozó. Varga Istvántól azt is megtudtuk, hogy a pár órás program alatt sajttörténeti előadást is tart a gyakorlati rész előtt, illetve elmagyarázza a sajtkészítés alatt végbemenő fizikai-kémiai folyamatokat. A későbbiekben félnapos kurzusokra lehet majd jelentkezni, amelyek reggel sajtkóstolóval kezdődnek, a vendégeket frissen sült házi kenyérrel is megkínálják, a tervek szerint svédasztal is lesz, és bográcsozással ér véget az együttlét. A sajtiskolát legalább tízfős csoportoknak – nagycsaládoknak vagy egyedi csapatépítő programra vágyó baráti társaságoknak, munkaközösségeknek – szervezik. Varga István további tervei között egy állatsimogató is szerepel, ahol a kisgyermekes családok legfiatalabb tagjai az édesapákkal elszórakozhatnak, amíg az anyukák elsajátítják a sajtkészítés fortélyait. Hasonló alternatív program lenne még a szekerezés vagy egy traktoros körút a faluban.

– A sajtkurzusokat a régi evangélikus parókián tartjuk. A kihasználatlanul álló épületet egy német befektető vette meg és újította fel. Még nincs teljesen befejezve a munka, nyolc szoba lesz majd az ingatlanban, amelynek egy csodálatos, legalább 20 méter hosszú, két helyiségre tagolódó pincéje is van. Mivel én gondozom az épületet, a tulajdonos megengedte, hogy itt működtessem a sajtiskolát, amíg nem lesz más rendeltetése a helynek. Ez a stabil hőmérsékletű tér ideális erre a célra. Egy tízfős csoportnak a pince kisebbik helyiségében tartjuk majd a kurzust, a kóstoló pedig a nagyobbik teremben lesz. 

Sörös sajt „születik”

Varga Istvánt a kundi műhelyben készülő sajtújdonságokról is megkérdeztük. 

– A tavaly márciusban piacra dobott penészes sajtokkal leálltunk, mert nem volt igazán kifizetődő az előállításuk. Ez egy kényes termék, rövid, alig három-négy hét a szavatossági ideje, ugyanakkor a vásárlók nincsenek hozzászokva a nyers tejből készült sajtféle kemény ízéhez, inkább csak az ínyencek vevők rá. A Camembert piaca a nagyvárosokban van, Bukarestben, Kolozsváron, semmiképpen egy kicsi faluban – szögezte le a sajtkészítő, aki szívügyének érzi a helyi közösség kiszolgálását és a régi piaci hangulat felélesztését, a friss tojást és zöldséget kínáló helybéliekkel közösen.

Látogatásunk végén a kundi sajtműhely vadonatúj „alkotásáról”, a sörös sajtról is tudomást szereztünk, amit a vállalkozó a Noah sör gyártójával együttműködve állít elő. Az első adag január 19-én kezdett érlelődni, ottjártunkkor még hat napja volt hátra – tudtuk meg Varga Istvántól –, tehát éppen március 19-én (vendégoldalunk megjelenése napján) „születik meg” a kundi sörös sajt. 

A sörös sajt, az új termékkülönlegesség

   Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató