2021. szeptember 28., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nehezen tudja felvenni az új idény ritmusát a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. ligában. A Chindia Târgovişte elleni mérkőzésén hiába látszott, hogy a jobb csapat, hiányzott a lelkesedés Leo Grozavu játékosaiból, és ahogy az előző idényben is ki tudja hányszor, most sem tudta megőrizni a vezetését. Éppen azért, mert meg akarta őrizni – ahelyett, hogy növelni akarta volna az előnyét…

A Chindia az első percekben megpróbálta lerohanni a már az első perctől passzolgatni akaró OSK-t, és a 2. percben szinte meglepte a szentgyörgyi védelmet, majd a 12. percben Căpuşă öt méterről piszkált bele egy beadásba, de a labda Niczuly ölében kötött ki. Ezt követően azonban az OSK kaparintotta meg a labdát, és véget nem érő passzolgatással próbálta felőrölni a hazai védelmet. A kaput viszont csak a 44. percben tudta megközelíteni, amikor azonban Damaşcan csúnyán mellélőtt. Ebben szerepet játszott az is, hogy a szentgyörgyiek valamiért nagyon nehezen tudták megszelídíteni a labdát, talán a pálya talajának a rossz minősége, a túlságosan felfújt labda miatt, ám soha még ennyi technikai pontatlanságot nem láttunk tőlük.

Az OSK mezőnyfölénye végül az 52. percben ért góllá. Mitrea hosszú labdájával Askovszkinak sikerült kibújnia Pakszevanosz és Rrumbullaku között, és 11 méterről a jobb alsó sarokba gurított. A csapat azonban nem tudta kihasználni a lélektani előnyt, noha Dimitrov kapáslövését a 60. percben Moldovan nehezen tolta fölé a léc alól. Inkább megpróbálta sok hátrapasszal altatni a játékot, ezzel pedig magára húzta a Chindiát, amely több csatárt cserélt be az egyenlítés reményében. A 66. percben háromszor egymás után nem tudtak felszabadítani a szentgyörgyi védők, és Şerban a kapufát találta el, a 68. percben pedig Niczuly ütötte ki Florea szabadrúgását. (Hogy a labdával nem lehetett minden rendben, az abból is játszott, hogy a máskor annyira labdabiztos Niczuly sok esetben nem merte megfogni, hanem üggyel-bajjal öklözte ki a játékszert.) Az örökös visszafelé játéknak pedig a 87. percben lett meg a büntetése. Ismét képtelen volt a védelem felszabadítani, Hugo Sousa pedig egyenesen a tizenegyesponton, amúgy leshelyzetben álló Cherchezhez fejelt. Ellenféltől érkező labdánál azonban nincs les, és a Chindia játékosa góllal köszönte meg az ajándékot. Ennél rosszabb is lehetett volna, de Niczuly bravúrral védett a 90. percben Florea perdítésénél.

Mondjuk el a meccs kapcsán azt is, hogy Mitrea négy nap alatt a második ingyen sárga lapját kapta a szentgyörgyieknek a lapokat amúgy is az ellenfélnél bőkezűebben osztogató Chivulete játékvezetőtől.

A Sepsi OSK csütörtökön az Európa-konferencialigában a Spartak Nagyszombatot fogadja, a következő bajnoki mérkőzésére pedig augusztus 2-án, hétfőn 18.30 órai kezdettel kerül sor, amikor a Dacia Mioveni csapata ellen játszik hazai pályán.


Jegyzőkönyv

Labdarúgó 1. liga, 2. forduló: Chindia Târgovişte – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-1 (0-0)

Buzăui Gloria stadion, néző. Vezették: Andrei Chivulete – Radu Ghinguleac, Andrei Constantinescu. Tartalék: Mihai Antonie (mind Bukarest). Ellenőr: Augustus Constantin (Rm.-Vâlcea).

Gól: Cherchez (87.), illetve Askovszki (52.).

Sárga lapok: Popadiuc (68.), Corbu (90+3.), illetve Păun (11.), Eder (29.), Niczuly (67.), Dimitrov (77.), Mitrea (89.).

Chindia: Moldovan – Căpuşă, Celea, Pakszevanosz, Rrumbullaku (72. Corbu), A. Şerban (82. Matiş), Suciu (82. Cherchez), Iacob, Popadiuc (71. D. Popa), Neguţ, Florea (90+1. Kočić).

Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Hugo Sousa, Mitrea, Ştefănescu (46. Aganović), Păun (46. Rep), Vaşvari (79. Fofana), Ispas, Askovszki, Damaşcan (88. Bojić), Eder (72. Tincu).


A labdarúgó 1. liga 2. fordulójának eredményei

FC Argeş Piteşti – Aradi UTA 0-1, Dacia Mioveni – Bukaresti Rapid 0-2, FC Voluntari – FC Botoşani 0-1, Academica Clinceni – Kolozsvári CFR 1-2, Konstancai Farul – Medgyesi Gaz Metan 2-0, FCSB – CSU Craiova 4-1, Chindia Târgovişte – Sepsi OSK 1-1, U 1948 Craiova–Dinamo 1-0.