2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adománygyűjtés a Péter lakóotthonnak

Tíz fogyatékkal élő felnőtt lelt otthonra az Ügyes Kezek Alapítvány által létrehozott nagyernyei Péter lakóotthonban, ahol biztonságot nyújtó, állandó szakemberi felügyelet mellett családias körülmények között önálló életet élhetnek. A hét évvel ezelőtt átadott otthonban most kisebb-nagyobb javítási, felújítási munkát végeznek, erre gyűjtenek, az Együtt a Péter lakóotthonért! támogató és licitcsoport Facebook-oldalán felkínált tárgyak megvásárlásával is hozzá lehet járulni.

A nagyernyei Péter lakóotthont is működtető marosvásárhelyi Ügyes Kezek Alapítvány értelmi és mozgássérült felnőttek számára szervez nappali foglalkozásokat. A küldetésük az, hogy az értelmi és mozgássérült felnőtteknek – a sérültségükből fakadó korlátokat figyelembe véve – életminőségük javítását célzó szakszerű segítséget nyújtsanak.

Az alapítvány nappali központjában foglalkoztató és művészetterápiás (kerámia-, gyertyakészítés), valamint mozgásfejlesztő programokat (tánc- és zeneterápia, gyógytorna, cselgáncs, lovaglás) kínálnak a fogyatékkal élőknek. Így a sérült felnőttek aktív életet élhetnek, nem szigetelődnek el a világtól, hasznosnak érezhetik magukat.


Mi lesz a gyerekkel, amikor már nem tud gondoskodni róla a szülő?

Az egyik legfontosabb kérdés azonban, ami a sérültek szüleit foglalkoztatja, hogy mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek? Ebből az igényből született az ötlet, hogy az alapítvány lakóotthont épít. A szülők összeadták a pénzt, megvásárolták a telket, majd támogatásokból, adományokból felépült, és 2014-ben megnyitotta kapuit az otthon. Ennek a létrejötte nagy segítséget jelentett a családoknak, hiszen a sérültek valamelyest önállósodnak, leválnak a szülőktől, külön költözhetnek.



Egy nagy családként élnek 

A családi típusú otthonban legtöbb tízen lakhatnak, jelenleg is ennyi bentlakójuk van – tudtuk meg Katona Zsuzsánna gyógypedagógustól, a Péter lakóotthon vezetőjétől. Mint elmondta, a 33-54 év közötti bentlakók közepesen súlyos, illetve súlyos értelmi fogyatékkal élnek, jelenleg mozgássérült lakójuk nincs. Egyesek közülük tudnak írni-olvasni, és önállóbbak a mindennapokban is, el tudnak menni például egyedül a boltba, de akad olyan is, akinek segíteni kell a tisztálkodásban, a napi feladatok elvégzésében, a tájékozódásban. Az otthonban állandó jelleggel van személyzet, amely felügyel a lakókra, és segít nekik a mindennapi teendőkben. 

Bár az utóbbi évben a járványhelyzet miatt kevésbé tudtak részt venni rajta, normál helyzetben hétköznap délelőttönként az Ügyes Kezek Alapítvány nappali foglalkoztatójába járnak a bentlakók, ahol számos fejlesztő tevékenységet biztosítanak számukra, a gyógytornától a kineto-, valamint a művészetterápiáig igen széles a paletta. 

– Minden fejlesztő tevékenység az alapítványnál történik, az otthonban elsősorban az önálló életre nevelésre, házimunkára, a szabadidős tevékenységekre fektetjük a hangsúlyt, akárcsak egy átlagos családban. A képességei függvényében mindenkinek megvannak a napi és heti feladatai, mindennap vannak szolgálatosok, akik segítenek teríteni, majd étkezés után elpakolni, felseperni, van, aki megpakolja a mosogatógépet, virágot öntöz, lecseréli a törölközőket, felváltva porszívóznak, vagy felmosnak, ha kell. Szerencsére mindenik bentlakó olyan családi környezetből érkezett, ahol hangsúlyt fektettek arra, hogy a napi rutinteendőkbe őket is bevonják, így hozzá voltak szokva, hogy feladataik vannak – mutatott rá az otthon vezetője.

Egy kivételével mindenik lakónak él legalább egyik szülője, van családja, amellyel telefonon mindennap beszélget, néhányan pedig online tartják a kapcsolatot szeretteikkel.


Külföldi és helyi támogatók

Érdeklődésünkre Katona Zsuzsánna elmondta, adományokból és a szülők hozzájárulásából működtetik az otthont, az állami támogatás a havi állandó költségek mindössze kilenc-tíz százalékát fedezi. 

– Vannak állandó és időszakos támogatóink, az alapköltségeken kívül mindent, legyen szó felújításról, javításokról vagy éppen az elromlott kisbuszunk javításáról, kizárólag adományokból valósítunk meg. Helyi, környékbeli vállalkozók, cégek inkább időszakosan támogatnak, ha van egy adott projekt, amire éppen gyűjtünk, megszólítunk embereket, és segítenek. A külföldi támogatókra folyamatosan számíthatunk, a mezőpaniti Therezia tejfeldolgozó vállalat is állandó támogatónk, havi rendszerességgel tejtermékeket adományoz nekünk. Arra is volt már példa, hogy egy idős hölgy kétezer lejt adott éppen akkor, amikor szükségünk volt tűzifára – számolt be a gyógypedagógus.


Több kisebb projekt vár megvalósításra

A Péter lakóotthon lelkes csapata nemrég adománygyűjtést kezdeményezett, ugyanis az idei évre több olyan kisebb-nagyobb tervük van, amelyekkel a lakók életminőségét szeretnék javítani. Ezek közé tartozik a ház egyes részeinek a felújítása, a belső falak festése, az épület faburkolatának, a kerítésnek az újrafestése, a kert rendbetétele, kerti bútorok beszerzése, valamint családi kirándulások szervezése. A tervek megvalósításához szükséges anyagiakat kizárólag támogatásból tudják fedezni, hiszen a hozzájárulások az alapvető szükségletekre is szűkösen elegendők.

Az adománygyűjtés keretében létrehoztak egy Facebook-csoportot, az Együtt a Péter lakóotthonért! licit- és támogató csoportot, ahol elsősorban a bentlakók által készített tárgyakat, virágtartókat, kerámiákat tették közzé, és ezekre lehet licitálni. Emellett kézműveseket is megszólítottak, általuk készített tárgyakat lehet felajánlani erre a célra. Vannak, akik úgy támogatják az otthont, hogy tárgyakat ajánlottak fel, például háztartási eszközöket, játékokat. Az idénre tervezett projektek megvalósításához négy-ötezer euróra van szükség, eddig mintegy ezret sikerült összegyűjteni – tudtuk meg az otthon vezetőjétől. 


Egy újabb lakóotthon kellene

Az Ügyes Kezek Alapítvány régóta tervezi egy újabb lakóotthon építését. A nagyernyei helyszínen, ahol a Péter lakóotthon épült, két telek van, a jelenlegi szomszédságában fel lehetne húzni egy épületet. Ez egyelőre távlati terv, ugyanis nagy költségekkel jár az építkezés, az alapítvány önerőből nem tudja megvalósítani. Viszont nagy az igény rá, sokszor érdeklődnek telefonon szülők, hogy van-e szabad helyük. Az Ügyes Kezek Alapítvány nappali központjába mintegy ötven fiatal sérült jár be, közülük is kikerülne az újabb tíz lakó – jegyezte meg Katona Zsuzsánna.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató