2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Roma negyed épül Nagybányán

  • 2012-01-16 17:42:43

A roma közösségnek szán a nagybányai önkormányzat egy új városnegyedet, a befektetés értéke közel 60 millió euró. A polgármesteri hivatal szakemberei már három városrészt javasoltak, amelyek alkalmasak lakások megépítésére.

A roma közösségnek szán a nagybányai önkormányzat egy új városnegyedet, a befektetés értéke közel 60 millió euró. A polgármesteri hivatal szakemberei már három városrészt javasoltak, amelyek alkalmasak lakások megépítésére. Az Európai Unió és a Soros Alapítvány képviselői azt kértek, hogy vidéken is térképezzenek fel egy megfelelő zónát, így az igénylőknek több választási lehetőségük lesz majd. Eddig összesen 3000, szociális lakások iránti kérvényt regisztráltak, az önkormányzat pedig a három említett helyszínen mintegy 1000 otthont tud majd biztosítani – mondta az illetékes. A projekt a lakóhelyeken iskolák, óvodák, sportpályák, illetve kereskedelmi egységek megépítését is magában foglalja.

Hogy vinné el a fekete mentő! 10 órával korábban

Erről jut eszembe 10 órával korábban

Rollernagyi 10 órával korábban

Közönségszolgálat 10 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 10 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 10 órával korábban

Hírek, rendezvények 10 órával korábban

4keréken 10 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató