2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rockkoncertek a dzsesszklubban

Szeptember folyamán négy, igen hangulatosnak ígérkező estén is részt vehetnek a rockzene kedvelői Marosvásárhelyen, a Jazz&Blues Club nagytermében, illetve a klub fölött található Ursus sörházban. 
A Sörház utcai klubban tartandó koncertek szeptemberi sorozatának első estjére ma kerül sor: 20 órától a klasszikus hard rock muzsika kedvelői bulizhatnak az AC/DC Transylvanian Tribute nevű együttes koncertjén. Mint azt a neve is sugallja, a marosvásárhelyi banda a rocklegenda AC/DC dalait játssza. Mai koncertjük az ausztrál formáció legendás, Black in Black című albuma megjelenésének 35. évfordulója előtt tiszteleg: az 1980 júliusában megjelent hanganyag az AC/DC nyolcadik nagylemeze volt, az első, amely Bon Scott halála után Brian Johnson frontemberrel készült. Az akkori, kissé szkeptikus várakozások ellenére a lemez megérdemelten vált a rockzene mérföldkövévé. A Rolling Stone magazin által 2003-ban összeállított Minden idők legjobb 500 albumának a 73. helyére került és szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. Megjelenése óta huszonkétszeres platinalemez lett az USA-ban, tízszeres platina Kanadában, nyolcszoros platina Angliában, négyszeres platina Ausztráliában, és több más országban is platina-, ill. aranylemezek sorát kapta. Az eddig 49 millió példányban elkelt Back in Black minden idők legnagyobb számban elkelt hard rock albuma, és a harmadik legtöbb példányban eladott nagylemez a világon. A marosvásárhelyi koncerten előzenekarként a First Attempt és az Insulin együttesek lépnek fel. 
A sorrendben következő második koncertnek az Ursus sörház ad otthont. A péntek esti, immár hagyományos koncertsorozat e heti fellépője Demeter Ottó bácsi, aki este 8 órától örökzöld amerikai slágerekkel szórakoztatja majd a közönséget.
Szeptember 10-én, csütörtökön, a dzsesszklub nagytermében kerül sor a GBOB Romania 2015. Erdélyi elődöntő 2 nevű zenei eseményre. A Global Battle of the Bands (Együttesek Világversenye) a legnagyobb és legjelentősebb élőzenei világversenyként várja a zenekarokat az idei megmérettetésre. A versenyt több mint 30 országban és öt kontinensen szervezik, a feliratkozás www.gbob.com című weboldalon ingyenesen lehetséges. A GBOB bármilyen zenei stílust képviselő zenekaroknak szól, népszerűségüktől függetlenül. A verseny megkezdődött, a 2015-ös romániai döntőbe egyetlen csapat fog továbblépni. Az idei, marosvásárhelyi elődöntőbe feliratkozott csapatok a következők: 1st Attempt (Székelyudvarhely), Escape (Ma-rosvásárhely), FAN (Brassó), GiS (Beszterce), Indie Folker (Kolozsvár), Jam Station (Marosvásárhely), Paradigm (Marosvásárhely), The Pinwheels (Marosvásárhely). 
Szeptember 15-én, kedden, a Jazz&Blues Club és az Oli!Management közös szervezésében a magyar rockkultúra egyik legendás zenekara koncertezik Marosvásárhelyen. A Moby Dick nevű, thrash metal stílben utazó formációt bemutatni fölösleges. Az 1980-ban alakult zenekar első három albumával (Ugass kutya! 1990, Kegyetlen évek 1991, Körhinta 1992) teremtette meg máig tartó népszerűségét, Keresztes vitéz és Prometheus című dalaik a legismertebb magyar rockszerzemények közé tartoznak. A koncerten előzenekarként a Transylvania Rock Band lép fel 19:30 órától, a Moby Dick 20:30 órakor kezd. A jegyek elővételben is kaphatók a következő helyeken: Ursus sörház, Zebra zenebolt és Traffic Ház. A koncert létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 
A fenti eseményekre asztalfoglalás a 0724-400-322-es telefonszámon lehetséges. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató