2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mentor irányítja ezután

Lapunkban többször is hírt adtunk egy makfalvi fiatalember irodalmi szárnybontogatásáról. Kitartó munkája révén Dénes Csaba Antal egy hónapja bekerült a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA) programjába is.

Közel egy éve jelentkezett Dénes Csaba Antal a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány ösztöndíjfelhívására. Egy hónapja megtudta, hogy hosszas kiértékelési időszak után (amely vélhetőleg a sok pályamunkának tulajdonítható) bekerült az alapítvány programjába, amely tehetséges fiataloknak nyújt támogatást a szakmai fejlődésre. Elsősorban egy mentor szakembert rendelnek mellé, és programokon, rendezvényeken kap tanulási, fejlődési, kapcsolatépítési lehetőségeket, ennek a programnak akár anyagi vonzata is lehet – tudtuk meg elöljáróban a fiatalembertől. 

Dénes Csaba Antal az irodalmi sikereire ugyanolyan büszke, mint a robotikában elért eredményeire

Fotó: Gligor Róbert László/archív


Makfalvától Torontóig és a robotokig

Dénes Csaba Antalra már a makfalvi iskolai évek alatt felfigyeltek a pedagógusok, majd a szovátai középiskolai évek során kezdett kibontakozni íráskészsége. A sok munka és a kitartás beérett: tizenkettedikes korában aratta az első nemzetközi sikereket, anyaországi és torontói elismeréseket, majd 2018-ban Álomjárók címmel megjelent első önálló verseskötete Budapesten, továbbá hat, nyomtatásban is megjelent antológiában is olvashatók versei, különböző folyóiratok is közölték költeményei mellett novelláit is, és munkáival több pályázaton is kimagasló eredményeket ért el. Ennek ellenére nem irodalmi, hanem műszaki téren folytatta tanulmányait a középiskola után, jelenleg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul, harmadéves az automatizálás és alkalmazott informatika szakon. Számos robotikai és programozói versenyen vett részt, tudományos diákköri konferenciák résztvevője (többek között Budapesten is). Kérdésünkre, hogy melyik területen elért eredményei nyomhattak a latban, amikor a KMTA a jelentkezését elbírálta, Csaba habozás nélkül válaszolta: szerinte az irodalmi és mérnöki próbálkozások együttesen hozták meg ezt a lehetőséget számára. 

A fiatalember az egyetemen főleg a robotikának szentel sok időt. Lenyűgözte az, hogy „a kis gép miként kel életre, végzi a feladatát, miként lép ki a program a digitális világból, s lesz kézzel fogható valósággá”. Ennek ellenére a tanulás és versenyek mellett az irodalmi terület sem szorul háttérbe nála. Néhány hete a kanadai Torontói Magyar Hírlap közölt róla cikket, és lehozta egyik versét is, nemrég a Budapesten megjelent A magyar fájdalom és összetartozás versei – Trianon 100 című kötetben is ott olvashatjuk egyik költeményét.


Akit az álmok tüze fűt és hajt rendületlenül

Csabát – vallomása szerint – egész életében hajtotta a megismerés olthatatlan szomjúsága, a vágy, hogy megértse a világ működését, átlássa a nagy összefüggéseket, az írott és íratlan törvényszerűségeket. Ezen az úton mindig két szenvedély vezette, amelyek sokak szerint ellentétben állnak, szerinte viszont kiegészítik egymást: az irodalom és a tudomány. S hogy e két különböző terület miként fér össze? Erre egy mondatban ad választ: „Amit az író megálmodott, azt a mérnök létrehozza.”

Folyamatosan fejleszti magát minden tekintetben, az egyetemi tanulmányok és versenyek mellett önállóan tanulja a 3D tervezést mérnöki és animációs szoftvereken, valamint a számítógépes grafikát is. Mindemellett versei is szépen gyűlnek, egy második önálló kötet kiadását is tervezi, miközben egy ifjúsági fantasy regényen is dolgozik, amelynek címe Sorsok mezején: A mágus hagyatéka. Nemrégiben elindított egy csoportot is A Köd Úttörői: Alkotói Közösség néven, ennek célja, hogy a fiatal pályakezdő írókhoz eljuttassa a megannyi adódó lehetőséget, hogy segíthessen nekik az álmaik megvalósításában. Mert „az író legfőbb ösztönzője, hogy jobb világot teremtsen, mint amiben él” – vallja a fiatalember.


Ahol a tudás érték

A KMTA hisz abban, hogy a tehetséges fiatalok támogatása a kulcsa az értékalapú jövő biztosításának. Fontosnak tartja, hogy az általa támogatott, kiemelkedően tehetséges ösztöndíjasok határok nélkül, maximálisan kibontakoztathassák tudásukat.

Az alapítvány a Kárpát-medencében élő 16-30 éves tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, fejlődési lehetőségük biztosítását tartja kiemelkedő céljának, továbbá a tehetséges fiatalok közös szellemi és történelmi örökségének támogatását, az anyaországi és nemzetközi tudományos élettel való együttműködés kialakítását. „Fontosnak tartjuk, hogy a tehetséges fiatalok az élet minden területén megállják a helyüket, ezért a tehetséges diákok számára a mentoráláson túl pénzügyi ismereteket is biztosítunk. A kiválasztott tehetségek részére az üzleti és a tudományos élet megbecsült tagjait kérjük fel mentor szerepre” – olvasható az alapítvány bemutatkozójában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató