RMDSZ-prioritások, kisebbségi dilemmák

Az egyre nehezebb létkörülmények miatt mind nagyobb elégedetlenség, a rendszerváltást megelőző napokat idéző országos felzúdulás nem igazán kedvez a politikai alakulatok számára, főleg választási évben. A kialakult állapot érinti a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét is. Az RMDSZ prioritásairól, az erdélyi magyar-magyar összefogás kilátásairól, a szövetség kormányzati szerepvállalásának értelméről, az általános politikai helyzetről beszélgettünk Borbély László környezetvédelmi miniszterrel, az RMDSZ politikai alelnökével.

Az egyre nehezebb létkörülmények miatt mind nagyobb elégedetlenség, a rendszerváltást megelőző napokat idéző országos felzúdulás nem igazán kedvez a politikai alakulatok számára, főleg választási évben. A kialakult állapot érinti a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét is. Az RMDSZ prioritásairól, az erdélyi magyar-magyar összefogás kilátásairól, a szövetség kormányzati szerepvállalásának értelméről, az általános politikai helyzetről beszélgettünk Borbély László környezetvédelmi miniszterrel, az RMDSZ politikai alelnökével.

– Melyek az RMDSZ prioritásai az idei évre?

– Választási év van. De ez nem azt jelenti, hogy más pártokhoz hasonlóan fűt-fát kezdünk ígérgetni, amit majd nem tartunk be. Azt is tudni kell, hogy nekünk a kormányzásban hét százalékunk van. Még ha koalícióban vagyunk is, a legkisebb partner vagyunk, tehát csodákra mi sem vagyunk képesek.

Az egyik meghirdetett prioritás a család és a demográfiai kérdések. A népszámlálás azt jelzi, hogy csökkent a lakosság száma, bár pozitívum, hogy Székelyföldön a magyarság százalékaránya nem kevesebb. Ilyen körülmények között nagyon fontos, hogy pozitív üzenetet fogalmazzunk meg, főleg a fiatalok számára, hiszen a család a társadalmi berendezkedés lényege.

A második a kisebbségi kérdés, a nemzetiségi, a kisebbségi jogok. Idestova hat és fél éve kínlódunk a kisebbségi törvénnyel. Itt is át kell törni egy falat, ugyanúgy, ahogy évekig harcolnunk kellett a kétnyelvű feliratokért. Azóta a román pártok egy része rájött, hogy nem dől össze a világ, ha megjelenik egy magyar felirat vagy ha használják az anyanyelvüket a magyarok. Most is át kell törni egy falat, ez az autonómia kérdésköre, ami ma még tabunak számít egyesek fejében. A 18 nemzeti kisebbség egyként, keményen lép fel ezért a törvényért. Egyértelmű, hogy ugyanaz az álláspontunk.

– Nem éppen egyértelmű, hiszen a többi kisebbség a kulturális autonómia nélkül is sürgeti a törvény elfogadását. Számukra az a fontos, hogy minél előbb megszavazzák.

– A többi nemzeti kisebbség képviselői valóban belemennének olyan kompromisszumokba, amelyekbe mi nem tudunk belemenni. Például a kulturális autonómiatanács esetében nem egyezhetünk bele abba, hogy megváltoztassák az értelmét, s nem érthetünk egyet a jogkörök megnyirbálásával sem. Számukra persze sürgős, mert meglenne a „játékszerük”, hogy bizonyos dolgokat elintézzenek. Azonban mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy a törvényt kiürítsék. Itt valóban van nézetbeli különbség, de a törvényt mindenki kéri. Ez számunkra egyértelműen továbbra is prioritás.

Azonkívül persze fontosak számunkra a gazdasági intézkedések. Ne feledjük, mit tett az RMDSZ egyrészt, hogy meggátoljon, másrészt, hogy javasoljon dolgokat. Mi akadályoztuk meg, hogy megadózzák a kisnyugdíjakat, s ha közvetett módon is, de az általunk jelölt alkotmánybíró szavazatával dőlt el a híres-hírhedt átalányadó sorsa, amely tönkretett több tízezer céget. Mi mondtuk ki, hogy meg kell szüntetni. Bár erről keveset beszélnek, beindult a Kogălniceanu-kártya-program, amely máris több ezer kis- és középvállalkozót segített meg kedvezményes hitellel. Ezt tovább akarjuk folytatni.

Miközben Európa-szerte euróválság-ról, nagy államadósságokról beszélünk, az RMDSZ számára fontos, hogy bizonyos gazdasági és politikai stabilitást nyújtsunk az embereknek. Ezt csak kormányban lehet, persze nem bármi áron.

És prioritás az is, hogy meggyőzzük a magyar közösséget, össze kell fogni. Továbbra is be kell juttassuk a magyarság képviselőit az önkormányzatokba, a parlamentbe, ez az az erő, amelyet nem szabad kiengednünk a kezünkből.

– A koalíciós partnernek viszont egészen mások a prioritásai. Például azt mondták, január közepéig meg kell ejteni a kormányátalakítást még akkor is, ha a miniszterek jól dolgoznak, sürgetik a régiós felosztást és az alkotmánymódosítást, amivel az RMDSZ, ha jól tudom, nem ért egyet.

– Egy koalícióban vannak kérdések, amelyekben egyet tudunk érteni és vannak, amelyekben nem. Furcsállom ezeket a partneri prioritásokat, hiszen mi a tavaly kezdeményeztünk egy protokollumot, amely ez év végéig megfogalmazta a prioritásokat. Ebben szó sincs a területi átrendezésről, csak a gazdasági régiókról, egy szó nincs benne az egészségügy reformjáról, vagy egy új egészségügyi törvényről. Nyilván meglehetnek a prioritásai minden politikai pártnak a választások előtt. Ezek véleményem szerint erőltetett dolgok. Nem látjuk célszerűnek, bár értjük, miért csinálja az elnök. Azért, mert úgy gondolja, ebben az időszakban kell az állampolgárnak valami, amin rágódjon. A területi átszervezésnek azonban nem futunk neki kampányévben, mert ez felborítja az egész adminisztrációt, másodsorban meg elő kell készíteni. Van nyolc-tíz törvény, amelyeket meg kell alkotni, közvitára kell bocsátani stb. Be lehet dobni a közvélemény elé, hogy csámcsogjon rajta, de ennyi. Ugyanez a helyzet az egészségügyi kerettörvénnyel is. Nincsenek meg azok a másodlagos törvények, amelyek biztosítanák a rendszer működését. Lehet beszélni erről is, de csak akkor, ha már a minisztérium, a politikai pártok, a közvélemény, a szakmai szervezetek közös álláspontot alakítottak ki. Példa erre az Arafat-eset. Raed Arafatnak senki nem tudja megkérdőjelezni a hitelességét, hiszen ő a „semmiből egy világot teremtett”. A marosvásárhelyiek tudják a legjobban, hogy ő ‘90 óta hogyan hozta létre a SMURD-ot lépésről lépésre, anélkül, hogy az állam és a kormány támogatta volna, sőt évekig bojkottálták a tevékenységét. Gyakorlatilag amikor már felfutott 2007-ben, akkor vállalta fel a koalíció, nevezték ki államtitkár-helyettesnek, s anyagilag is támogatta az állam. A lényeg tehát: ahelyett, hogy leült volna az elnök és a bizottság Arafattal tárgyalni, bedobott bizonyos témákat a közvéleménynek, hadd rágják a csontot.

Ami pedig a közigazgatási átszervezést illeti, egyértelműen szembementünk a koalíciós partner akaratával.

– Az RMDSZ politizálását az is nehezíti, hogy a kormányban való részvétel, illetve a megszorító intézkedések rombolják a szövetség imázsát. Egyre gyakrabban teszik fel az olvasók is a kérdést: érdemes-e a kormányban maradni? Annál is inkább, mert az utóbbi időben elhangzott vélemények szerint maga a PD-L is szívesen megválna az RMDSZ-től.

– Ezt a kérdést szinte naponta feltesszük mi is magunknak. Mindig mérlegre kell tenni, mit tudunk elérni a magyarság és az ország számára, ha nem vagyunk ott a döntéshozatalban, és mit, ha ott vagyunk. Illetve meddig mehetünk el a kompromisszumokkal. Ilyen szempontból más egy kisebbségi szervezet álláspontja akár kormányban, akár kormányon kívül, mint egy párté, mert egy közösséget véd. Mindig mérlegelnie kell, hogy „dobja-e be a törülközőt” – s ezzel esetleg olyan intézkedéssorozatnak tegye ki a közösséget, amelybe már nincs beleszólása, és amelyben összefoghatnak a román pártok a kisebbség ellen –, vagy maradjon. Most nagyon súlyos dolgot mondok: szerencsére a Nagy-Románia Párt nincs már a parlamentben, de a többi román pártról is azt mondhatjuk: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, ami a kisebbségi jogokat illeti. Csak akkor lépnek valamit, amikor az érdekeik úgy kívánják. Eltűrik, elnézik, hogy ott van egy kisebbség a kormányban, és bizonyos dolgokat úgymond kénytelenek lenyelni, de az elmúlt 15 évben nagyon kevés olyan periódus volt, amikor úgy éreztem, őszinte jóindulattal viszonyulnak egy kisebbségi jog megadásához.

Látjuk, mi van az Európai Unió szintjén is. Tőkés László mind siránkozhat, hogy Európa semmit nem tud tenni. Kérdem én, ki tegyen, ha nem Európa? Bár tett most a kettős állampolgárság megadásával, látjuk, hogy Magyarország sem tud érdemben segíteni, amikor Romániában ezekről a kérdésekről van szó. Ki tud tehát segíteni? Az érdekvédelmi szövetség, ha ott van a döntéshozatalban. Ami nem jelenti azt, hogy mindenáron. Folyton felvetődik, hogy felvállaljuk-e a nagyon fájdalmas intézkedéseket, de ha Románia az utóbbi két évben nem teszi meg ezeket a vitatható intézkedéseket, ott lenne, ahol Törökország vagy Magyarország. Magyarországon akkora az államadósság, akkora a bizalmatlanság Magyarország felé, nemcsak az Európai Unió részéről, hanem az Amerikai Egyesült Államok részéről is, hogy a kormány is rájött, nem zárkózhat el mereven a Nemzetközi Valutaalaptól. Ilyen esetben kihez forduljon a romániai magyarság? Hát nem az érdekvédelmi szövetséghez? Lehet nyílt levelet írni Băsescunak vagy akárkinek, azzal maradunk.

– Alelnök úr, említette, meg akarják győzni a magyar közösséget, hogy ismét fogjon össze. Hogyan képzeli ezt megvalósíthatónak, amikor immár három magyar pártalakulat illetve szervezet is van?

– Nehéz lesz, mert aki pártot alapít, nem azért hozza létre, hogy az egyezkedést erőltesse. Az összefogásról szóló hangzatos nyilatkozatok kamuk: megalakítottuk az Erdélyi Egyeztető Fórumot, abban a keretben meg lehetett volna egyezni. Az EMNT egyértelműen versenypártnak hozta létre a pártot, hogy az RMDSZ esélyeit csökkentse a választásokon. Persze demokrácia van, bárki alakíthat pártot, de erkölcsi szempontból vitatható. Hozzátenném: egyértelműen kiderül az összes közvélemény-kutatásból, hogy a romániai magyarság sem ért egyet az újabb és újabb pártok létrejöttével, azt akarja, hogy valamilyen módon fogjunk össze. Viszont egyeseket zavar, hogy '90 óta azért erős a magyarság, mert van egy erős érdekvédelmi szervezete. Ez egy kis csoda itt, a Kárpát-medencében. Ha körbetekintünk, húsz év során nem létezett olyan kisebbségi szervezet az utódállamokban, amely, ha két-három szervezetre bomlott, ne hozta volna nehéz helyzetbe az ottani magyarságot. Ebben a pillanatban tehát arra koncentrálunk, hogy meggyőzzük a választókat, érdemes még egyszer felmutatni az egységet.

– Hogyan kommentálja az ellenzéki pártok kijelentését, amely szerint eljött az ideje, hogy az RMDSZ ellenzékben is politizáljon?

– Ez politika. Egyértelmű, kampányban vannak. Egy ideig azt remélték, hogy az RMDSZ közeledik hozzájuk, s kilép a kormányból. Mi tárgyaltunk is velük nemegyszer, tehát szó sincs arról, hogy elvágtuk volna a szálakat. Viszont úgy láttuk az utóbbi három-négy hónapban, hogy egyrészt RMDSZ-ellenes megnyilvánulásaik voltak, másrészt olyan dolgokról beszéltek, amelyekkel nemhogy nem nyújtottak alternatívát, de egyszerűen sehova nem vezettek. Azzal, hogy szidják az elnököt, szidnak minket, szidják a PDL-t, nem lehet választásokat nyerni.

– Az utóbbi napok tiltakozáshulláma új helyzetet teremtet. Az elnök visszavonta az egészségügyi törvényt, az eredetileg Raed Arafat melletti szimpátiatüntetések pedig országszerte az államfő és a kormány menesztését követelő demonstrációkká alakultak.

– Ez valóban új helyzet, ami bizonyítja, igaza volt az RMDSZ-nek, amikor azt mondta, hogy a törvény túl korai, sokkal körültekintőbben kell szakmai szervezetekkel tárgyalni. Az RMDSZ-es miniszter a most érvényben levő törvény alapján folytatja a múlt héten megkezdett konzultációkat. Utána a minisztérium, a koalíció eldönti, melyek a prioritások, mit kell módosítani, mit nem, melyek a sürgősségi döntések. Ilyen szempontból tehát egyértelmű, hogy a mi álláspontunk helyes volt, nem beszélve Raed Arafatról, hiszen mi végig azt mondtuk, nem kellene eltávolítani a rendszerből.

Ami a különböző megmozdulásokat illeti, az a baj, hogy elfajultak. És főleg ami Bukarestben történt, azzal nem tudunk egyetérteni. Nagyon keményen fel kell lépni, hiszen az állampolgárok biztonságáról van szó. Egyértelműen kértük a belügyminisztériumtól, hogy a törvénynek megfelelően határozottan lépjen fel, és mindenki határolódjon el ezektől a közrendet megbontó emberektől, akiknek szerintem semmi közük a békés tüntetéshez. Remélem, a napokban minden ilyen típusú vandalizmus megszűnik.