2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendőrségi hírek

Gyújtogatót tartóztattak le

A dicsőszentmártoni rendőrök október 30-án, szerdán őrizetbe vettek, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek egy nyárádtői férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy október 28-án felgyújtott egy házat a Mikefalva községhez tartozó Somostelkén. 

A ház teljesen megsemmisült, de a tűz nem terjedt át más épületekre vagy melléképületekre a környéken, és emberi áldozat sem volt. Az ügyben végzett vizsgálatok eredményeként megállapították, hogy a tüzet szándékosan okozták, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított pedig egy 48 éves nyárádtői férfi. Október 30-án a gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, ezt követően bíróság elé állították, amely elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását. Ebben az ügyben a nyomozás a Dicsőszentmártoni Ügyészség felügyelete alatt folytatódik.


Villanyoszlopnak ütközött egy jármű

Október 31-én, csütörtökön 20 óra körül közúti balesethez irányították a nyárádszeredai tűzoltókat. Nyárádszereda Rigmány felőli kijáratánál egy jármű villanyoszlopnak csapódott, amely kitört, és elzárta az utat. Az áramszolgáltató egy csapata a helyszínre érkezett, hogy helyreállítsa az áramellátást. 


Bejegyzetlen járművel közúton

A Maros Megyei Rendőrség Közúti Szolgálatának munkatársai október 30-án 12 óra körül megállítottak egy személygépkocsit, amely Marosvásárhelyen a Sziget utcán a Harcsa utca felé haladt 78 km/h sebességgel. Az ellenőrzések során kiderült, hogy az autó nem volt forgalomba bejegyezve. A jármű vezetője, egy 25 éves nyárádtői lakos ellen büntetőeljárást indítottak be nem jegyzett jármű közúton történő vezetése miatt. 


Előzetesben a lövöldöző betörő

Október 21-én egy 41 éves férfi értesítette a szászrégeni rendőrséget arról, hogy október 20-ról 21-re virradó éjszaka egy ismeretlen férfi behatolt a lakásába, ahol pénzt követelt és a megszerzése érdekében egy légpisztollyal megfenyegette, majd rálőtt, és sérüléseket okozott a karján és a hasán. A bűnügyi vizsgálatok eredményeként a rendőrök egy 26 éves szászrégeni férfit azonosítottak. Október 30-án a rendőrség által szolgáltatott bizonyítékok alapján a gyanúsítottat 24 órára előzetes letartóztatásba helyezték a marosvásárhelyi fogdában. A nyomozás és a teljes bűncselekmény kivizsgálása a Szászrégeni Ügyészség felügyeletével folytatódik – tájékoztatott Sabău Aurica, a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóképviselője. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató