2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Gyulafehérvári Caritas megalakulásának harmincadik évfordulóját október 3-ra tervezte a szeretetszolgálat. A gyulafehérvári székesegyházban ünnepeltek volna együtt a szervezet munkatársai, gondozottjai és támogatói, ám a világjárvány miatt csak szűkebb körben lehetett hálát adni a harminc évért. A Caritas udvarán a dél-erdélyi kollégákkal és meghívottakkal került sor október 2-án, pénteken az eseményre.

Fotó: Gegő Imre, Sárkány Noémi 


Márton András igazgató elmondta, kellenek a megállások, az ünnepségek az életben ahhoz, hogy a nyolc boldogság jegyében tudjunk tovább cselekedni. A nyolc boldogságot szimbolizáló huszonnégy kiállított kép kollégákról és ellátottakról szól, így jelenítve meg őket is ezen a helyen. Itt mutatta be az igazgató a Van emberem! Szeretetszolgálat Erdélyben című riportkötetet is, és Kovács Gergely érsek által aláírt példányt adott át a kollégáknak. 

A kötetet a Verbum Kiadó gondozásában Balázs Katalin írta, szerkesztette, a grafikai arculatát Sárkány Noémi készítette. Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója a szeretetszolgálatról mint az apostolok által kezdeményezett tevékenységről beszélt, jelezve: ez a mozgalom nem embertől való, az Isten ügyén dolgozunk. Az egybegyűlteket Kerekes László püspök áldotta meg, és klasszikusgitár-koncertet adott a gyulafehérvári Trio Alla Breve.

A tervek szerint a további ünnepségekre régiónként került volna sor, de munkatársaink, hozzátartozóik és nem utolsósorban ellátottjaink védelmében, szolgáltatásaink folyamatos működtetésnek biztosítása érdekében ezeket a találkozásokat lemondtuk. Bízzunk abban, hogy idővel a helyzet változni fog, és sor kerülhet a személyes találkozásra, ünneplésre is.

(caritas-ab.ro)

Balázs Katalin



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató