2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Emil Boc lett újra a Demokrata Liberális Párt (PD-L) elnöke, miután a kormánypárt tisztújító kongresszusán ő kapta a legtöbb szavazatot.


Emil Boc lett újra a Demokrata Liberális Párt (PD-L) elnöke, miután a kormánypárt tisztújító kongresszusán ő kapta a legtöbb szavazatot.

Emil Boc miniszterelnöknek egyetlen igazi riválisa volt ebben a küzdelemben, mégpedig Vasile Blaga főtitkár, volt belügyminiszter. A harmadik jelölt, Theodor Paleologu volt kulturális miniszternek eleve nem volt sok esélye, indulásának pusztán az volt a célja, hogy „színesítse a palettát”.

Boc és Blaga versenye több volt egyszerű személyi vetélkedésnél, mindketten a párt egy-egy „arcát” képviselték. Boc a rendkívül nagy befolyással bíró Traian Băsescu államfő támogatását élvezte.

Ilyen értelemben tehát Boc a „Băsescu-párti szárnyat”, Blaga pedig az államfő akaratával dacoló „kemény magot” képviselte, legalábbis folyamatosan ezt a képet festette róluk a média. Boc számára a kormányzás eddigi eredményei jelentették a „muníciót” ezen a kongresszuson, Blaga mögött viszont a területi szervezetek nagy része sorakozott fel.

A megfigyelők már délelőtt eldöntöttnek látták a végeredményt, miután Băsescu megjelent a kongresszuson (jelenléte ugyanis korántsem volt biztos). Hetekkel korábban az államfő nyilvánosan jelentette be, hogy a miniszterelnököt támogatja, de az utána következő időszakban már óvatosan fogalmazott, igyekezve kerülni azt a látszatot, hogy a Cotroceni-palotából akarna beleszólni a nagyobbik kormánypárt belügyeibe.

Ehhez képest az államelnök e fórumon beszédet is mondott, amelyből egyértelműen arra következtetett mindenki, hogy a miniszterelnök mellett tette le a garast, befolyásolva ezzel az 1 400 küldött nagyobbik részét. Lényegében dicsérte a kormány eddigi szigorú gazdaságpolitikáját, szükségesnek nevezve a bevezetett megszorító intézkedéseket, arra buzdítva az ország vezetését, hogy meg ne álljon félúton.

Emlékeztette a jelenlevőket, hogy hat évvel ezelőtt, amikor a pártelnöki széket Emil Bocnak adta át, a PD-L 13 százalékos támogatottsággal rendelkezett, idővel azonban nagy párttá nőtte ki magát, hiszen 35-36 százalékos támogatottságot is fel tudott már mutatni. Igaz, a párt népszerűsége az utóbbi időszakban éppen a megszorítások miatt csökkent.

Emil Boc a küldöttek előtt elmondta, hogy három célra fog koncentrálni, ha újabb mandátumot nyer: folytatni szeretné az ország modernizálását, tovább akarja kormányozni az országot, és magát a pártot is korszerűsíteni kívánja.

Vasile Blaga a párt megújulására helyezte a hangsúlyt, szerinte „új kezdetre” van szükség, hogy a jövő évben esedékes parlamenti választásokig a PD-L-nek sikerüljön kormányon maradnia, majd megnyernie a választásokat.

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató