Régi magyar szabad rajzú hímzés

Az úrihímzésnek nevezett régi magyar szabad rajzú hímzés történetéről és újraélesztéséről tartott előadást

az elmúlt héten a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében Kissné Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutató. Bemutatta a szakirodalomból hiányzó, általa felfedezett, érdekes, eddig nem ismert adatokat és összefüggéseket. Gazdag és átfogó tevékenységét régi ismerője, Demeter Irénke ajánlotta a termet megtöltő közönség figyelmébe. 

Az úrihímzés, amely csupán száz éve kapta mai nevét, egyedisége, magyaros jellege révén a magyar kultúrkincs olyan része, amely megérdemli, hogy a hungarikumok közé sorolják – hangsúlyozta az előadó. Úri jelzője miatt ez a kézimunka egy időben háttérbe szorult, de ma már virágkorát éli, és ebben nagy szerepe van a Portik Irén vezette gyergyószentmiklósi Gránátalma Egyesületnek, amelynek tagjai kitűnően művelik, és rendezvényeiken, táboraikban népszerűsítik. 

A több mint ezeréves gyökerekkel rendelkező hímzés történetének kutatása során a népi emlékezet mellett a néprajz, a kulturális antropológia, az írott történelem, valamint az ásatási jegyzőkönyvek teszik lehetővé a legrégebbi leletanyag megismerését is. Mára kiderült, hogy a női sírokban talált nemesfém szálak tekeréke, amit melldísznek véltek, az aranyfonallal hímzett elmállott ruhák maradéka. A népmesék ezüst-, arany-, gyémántszálat fonó királylányai megvillantják e hímzés nagyon mély múltját – hangzott el az előadásban. 

A néprajzkutatónak forrást jelentenek a Biblia azon részei, amelyek arról szólnak, amikor az Úristen Mózesnek azt is megparancsolta, hogy a szent templomban a papok milyen öltözetet viseljenek (kék, bíborpiros és karmazsinszínű sodrott lenből szőve, aranylapokból metélt aranyszálakkal díszítve). Portik Irén kiemelte, hogy ez a legrégebbi leírás arról tudósít, hogy a királyi, fejedelmi felsőbbrendűséget sugalló arany hogyan válik fonallá, hogy tűbe fűzhető és hímzésre alkalmas legyen. 

A hun korból Priskos rétor görög történész feljegyzéseiben olvasható, hogy az Attila hun királynál tett látogatás második napján Réka asszonynak vitt ajándékot, akinek a környezetében levő lányok színes fonalakkal lepleket hímeztek „a barbárok ruháinak a díszítésére”.

Az előadó által felsorolt korábbi emlékek mellett a legjelentősebb az 1031-ből származó magyar koronázási palást, amely a Nemzeti Múzeum féltett, értékes darabja. Bizánci műhelyben szőtt, mintás kék selyemre varrták Európa legrégebbről fennmaradt hímzésemlékét. A paláston látható a feltételezések szerint az egyetlen hitelesnek tekinthető kép az államalapító Szent István királyról, Gizelláról, a kolostorok patrónájáról és Szent Imre hercegről. Magyar feliratából kiderül, hogy misemondó ruhának készült, amit elvágtak, és koronázási palástnak dolgozták át. A koronázási palástra 61 alakot, 52 mellképet, 24 kisebb-nagyobb madarat és négylábú állatot hímeztek. Utoljára IV. Károly és Zita királyné koronázási ceremóniáján használták. A magyar nemesasszonyok, akik a királyné kedvében akartak járni, felajánlották, hogy koronázási díszruhát hímeznek számára, amit elfogadott, és azt kérte, hogy díszmagyar ruha legyen. Ötven hímző dolgozott rajta két héten át, 30 méter atlaszanyagot, béléséhez 30 méter taftot és ugyanannyi flanelt használtak fel, 18 kilónyi aranyszállal hímezték ki. 

Az előadó a magyar koronázási palástot a későbbi dán, francia koronázási palásthoz hasonlította, amelyeken sok a szabad mező, 

holott későbbi időből származnak. Portik Irén képet vetített arról, ahogyan Szent László király palástját beépítik egy miseruhába. Kiemelte a hímzési kultúra értékét, a hímzett alakok arcáról ugyanis érzelmet lehet leolvasni, a korona hímzése pedig térhatást eredményez. 

Bár ismerős a magyar koronázási palást eredetének esztendeje (1031), az európai szakirodalom az 1072-1082-ben készült a bayeux-i falikárpitot tartja a kontinens legrégebbi hímzésének. Bár mi, magyarok tudjuk, hogy nem az, ez semmit nem von le a 75 méter hosszú, 45 centi széles, harcászati jeleneteket bemutató falikárpit értékéből, ami csodának tekinthető. 626 emberi alak, 202 ló, 41 hajó, 55 kutya, 505 egyéb állat, 49 fa, 37 épület és még a Halley-üstökös is megjelenik rajta. Amikor először elemezni kezdték, a textil csodaművet szőttesnek tekintették, amit szakmai véleményként is megfogalmaztak – mondta bosszúsággal a hangjában az előadó, ugyanis egyértelmű, hogy a falikárpitot hímezték. Öltéstípusai a perzsa öltés és a bogárhátú öltés, ami az udavarhelyszéki varrottasok jellegzetes öltése.

Érdekességként említette, hogy  egy időben magyar nyelvterületen is a göncruszkai pálos kolostorban leírt oltár előtti kendőt (antependumot) tartották az első hímzésnek, amelyet 1370-ben Nagy Lajos király lánya, Mária ajándékozott a kolostornak, és a feltámadt Jézust ábrázolja. Egy másik felfogás szerint 1548-ból származik a legrégebbi magyar úrihímzés, amelyet Szász Anna készített a Miskolc melletti Ragály községben, és adományozott az egyháznak. Ez annyiban igaz, hogy az első protestáns templomban levő úrihímzésről van szó – pontosított Portik Irén. 

Az említett időszakban a ruhák uszálya, a kézelő, az ingek, hálóruhák, nappali ruhák, lábbelik, erszények hímzéssel telítettek voltak. Egy olyan világ emlékeit jelentik meg, amikor ezek a hímzések nem díszként szolgáltak, s bár mutatták a minőségbeli rangot, a viselők hiedelme szerint a rontást tartották távol. A magyar hímzés történetében van néhány markáns ruhadarab, mint például a Bebek Krisztina ruhája, Esterházy Miklós nádor köntöse, amelyek egy élet munkáját jelentik.

Portik Irén arról is beszámolt, hogy korábban a szárhegyi kastélyban működő kulturális és művészeti központnál dolgozó néprajzi referensként csalódást látott a látogatók arcán. Véleménye szerint, ha rendeződik a kastély helyzete, van rá lehetőség olyan miliőket teremteni, amelyek a kor hangulatát idézik, hisz sok adat hever parlagon. Sok úrihímzés van a levegő nedvességétől, fény hatásától elzárva, hogy megmaradjanak. Ezért született meg az ötlet, hogy az eredeti kézimunkákat újra kellene varrni. Egy szorgos csoport vállalta, hogy megteszi, s így jött létre a Gránát-alma Egyesület. A Lorántffy Zsuzsanna hímzőműhelyében 12 évig készült nagy abroszt 23 asszony összefogásával három és fél év alatt varrták ki. Egy polgári házban baldachinos ágyat vetettek fel, aminek érdekessége, hogy 1548-as kézimunkák alapján készült. Újravarrták az erdőszentgyörgyi református egyház úrasztali terítői közül azt az 1707-ből származó darabot is, amely Rhédey Klaudia ajándéka volt. 

Olyan dokumentumokban is találtak régi mintákat, mint pl. Havadon az egyik esperesi vizitáció alkalmával készült jegyzőkönyv, ahová a gondnok le is rajzolta a leltárba vett úrihímzéses terítő mintáját. Portik Irén beszélt a kamukáról, ami a paplanszín vagy damaszt mintájának a rávarrásos technikája. Arannyal, ezüsttel vagy színes fonalakkal erősítették meg az erezetet, a kontúrokat. Az úrihímzés koronázatlan királynője a tűfestés. Ez azt jelenti, hogy 12 tűbe egy színnek a 12 árnyalatát fűzték be, és használták, akár a festő az ecsetet és a különböző színárnyalatokat. 

Az úrihímzés hihetetlenül sokféle öltésből áll, csak lapos öltésből 117 féle különböztethető meg. Miközben hetedik éve a művészeti népiskolában igyekszik újratanítani, minden hallgatóban a ráismerés volt a döntő benyomás, úgy tűnt számukra, mintha örökké azt varrták volna – hangsúlyozta az előadó.