Két hete jelentette be az egészségbiztosítási pénztár új vezetője, hogy elkezdte az általa vezetett intézmény reformját. Ami nem baj, hiszen az újítás már régóta ráférne e lomha rendszerre. Andrei Baciu alig egy hónappal kinevezését követően közölte, elvi szinten kell először meghozniuk a megfelelő döntéseket, ugyanakkor a reform alapját a transzparencia képezi. A pénztár vezetője a 25 évvel ezelőtt létesített intézmény megújítási szándékát politikai döntésnek nevezte, „ami márpedig meg fog történni”, hiszen „a betegek huszonöt évvel ezelőtti igényei eltérnek a maiaktól”. „Azt kell figyelembe venni, hogy melyek a rendelkezésre álló források, illetve mik a szükségletek. A reform mögött komoly elemzések kell álljanak” – tette hozzá. A nyilatkozatok után alig pár nappal máris úgy tűnik, az elemzés megtörténhetett, hiszen a reform első lépését az egészségbiztosítási járulék megnövelése jelenti. Az intézményvezető szerint ugyanis csak így érhető el, hogy több pénz legyen a rendszerben és az emberek bármikor hozzáférhessenek olyan (leginkább labor-) vizsgálatokhoz, amelyekre biztosítottként jogosultak lennének, ám a szűkös pénzkeret miatt ki kell fizetniük. Akinek erre nincs pénze, annak marad a várakozás, az előjegyzésért való telefonálgatás, sorban állás például egy hónap bizonyos napján. Tény, hogy a rendszerben kevés a pénz, bár a sajtóhírek arról szólnak, hogy az elmúlt 5 évben megkétszereződött az egészségbiztosítási pénztár költségvetése, évi 10 milliárd euró áll rendelkezésre, de attól ez mégiscsak egy szép demagóg kijelentés. Azt mondani, hogy az egészségbiztosítási járulék növeléséből származó pluszjövedelem a nagy feneketlen zsákba kerülve onnan éppen a laborokhoz jut, megmosolyogtató. A kedélyek lecsillapítására szánt kijelentéseknek nincs alapjuk. Valójában azt kellene elemezni, hogy ez a tízmilliárd eurós tétel mire elég, avagy nem elég. Bérekre? Kórházfelújításra? Csúcstechnika beszerzésére? Laborvizsgálatok fedezésére? Gyógyszerekre? A háziorvosi ellátás, a járóbeteg-ellátás minőségének javítására? Lehetne még sorolni. Hol szivárog el a pénz a rendszerből, hogyan lehetne jobban ellenőrizni a felhasználását? Miért nem kezdik például a közbeszerzés megreformálásával, természetesen a transzparencia jegyében? Vagy az informatikai rendszer megreformálásával, szintén a transzparencia jegyében, hiszen az egységesített informatikai rendszer hetente bedől. A megyei pénztárak megszüntetését cáfoló vezető szerint jelenleg kétezer alkalmazott dolgozik ezeknél az intézményeknél, de kétszer ennyire lenne szükség. Egy jól digitalizált rendszerben lehet, hogy mégsem létszámnövelésre van szükség.
Volna tehát mit elemezni, tenni a pénztár háza táján, alapjaiban nyúlni a rendszerhez, de, mint mindig, ezúttal is a legkönnyebb utat választják: egy tollvonással pár százalékot még rátenni a 6,2 millió biztosított által befizetett 10 százalékra. Természetesen értjük: kell a pénz az államkasszába. Csak az álságos beszéd fölösleges.
