2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy ünnep volt a múlt szombaton a Kis-Küküllő menti országúttól félreeső Ravában: a szülőfalu hazavárt és fogadott mindenkit a világ minden sarkából. Hatalmas élmény, feltöltődés volt ez az alkalom a kis közösség minden tagja számára.

A ravaiak életében azért is jelentős ez a nap, mert utoljára huszonöt évvel ezelőtt volt falutalálkozó, így ők fogalmazták meg az ötletet, hogy ideje volna ismét találkozniuk az idegenbe szakadt falustársakkal, elszármazottakkal – tudtuk meg Varró Bodoczi Barnától, a nyolcvanlelkes unitárius gyülekezet beszolgáló lelkészétől. Hogy a felhívást miként fogadták a megszólított elszármazottak, arról a számadatok is beszélnek: a hetven évvel ezelőtt ezerlelkes, ma 550 fős faluban alig ötven magyar nemzetiségű él, de a templomban mintegy háromszázan foglaltak helyet, míg a résztvevők számát háromszázötvenre becsülte a lelkipásztor.

Az unitárius templomban tartott ünnepi istentisztelet keretében Nagy Norbert frissen végzett teológiai hallgató hirdette az igét, úrvacsorai ágendát mondott Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, brassói lelkész, záróimát pedig Kecskés Csaba marosvásárhelyi kövesdombi lelkész – mindhárman ravai származásúak az itt született édesapjuk révén.

Az ünnepi műsorban ravai születésű személyek szólaltak fel: a Bukarestben élő Demeter András nyugalmazott ezredes falutörténeti előadást tartott, Rosonczi Lajos  Rava című saját versét szavalta el, Mihály-Kedei Orsolya tanárnő Reményik Sándor Nem tudhatom című költeményét, Bíró Piroska Tordai Matyó Jertek haza című versét mondta el, Andrási Benedek és családja áldáskérő éneket adott elő, a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar pedig az ünnepi énekszolgálatról gondoskodott. Az ünneplőket köszöntötte Andrási Benedek főjegyző, Fazakas Lajos Levente, a marosi unitárius egyházkör esperese, Varga József, Gyulakuta község polgármestere, a helyiek nevében a vendégeket köszöntötte a beszolgáló lelkész.

Ezt követően az ünneplőket közös ebédre várták, majd Ábrám Tibor nótázásába sokan bekapcsolódtak, s estig folyt a jókedvű mulatás, együttlét.

Varró Bodoczi Barnától megtudtuk: a meghívók a világ minden sarkába eljutottak, többen is hazatértek az alkalomra Németországból, Olaszországból, Magyarországról, egy amerikai elszármazott is haza szeretett volna jönni, de végül nem érkezett meg, míg hazánkban Bukarest és Sepsiszentgyörgy volt a legtávolabbi pont, ahonnan ünnepelni érkeztek a ravai gyökerűek. A lelkész nagyra értékelte a helyi gyülekezet keblitanácsa és vezetősége munkáját, kiemelve Nagy Áron gondnok és Nagy Ibolya pénztáros hozzájárulását, hozzátéve azt is, hogy mindenki vállalta, amire felkérték, szívvel-lélekkel állt hozzá a találkozó megszervezéséhez. 

Ugyancsak a lelkésztől tudtuk meg: a falutalálkozó kapcsán megjelenik a Rava című falutörténeti kötet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Szinte minden felszólaló ravai származású volt 
 Fotó: Varga Anna Mária



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató