2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rajtammaradt télikabát

Cseh Tamás énekes-dalszerző emlékét idézi a Rajtammaradt télikabát című előadóest, mely március 21-én  19.30-kor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében kerül bemutatásra.

Cseh Tamás énekes-dalszerző emlékét idézi a Rajtammaradt télikabát című előadóest, mely március 21-én  19.30-kor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében kerül bemutatásra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeinek előadásában – tudatja velünk az intézmény közleménye.
„Nem te vagy a fontos, hanem a dal” – így biztatta Cseh Tamást minden fellépése előtt Bereményi Géza. Gajzágó Zsuzsa szeretné Cseh Tamás dalait minduntalan elővenni, újraértelmezni, szellemét életben tartani. Cseh Tamás, aki soha nem készült énekesnek, és Bereményi Géza, aki kezdetben csak az íróasztalfiókjának írta dalszövegeit, az egyik legnépszerűbb és legfontosabb szellemi páros 20. századi énekmondóink közül.
Gajzágó Zsuzsa, a Tamási Áron Színház színésznője Cseh Tamás megidézésére vállalkozott három zenész: Ráduly Zsófia (hegedű), Simó Lakatos Barna és Katona Dávid (gitár) közreműködésével. A vers és a színház műfaja között elhelyezkedő produkció Cseh Tamás munkásságának és életfilozófiájának az életben tartását tűzi ki célul, felmutatva az ő műfaji sokoldalúságát, érzékenységét. Az előadásra a Bernády György-mecénásbérletek érvényesek. Jegyek válthatók a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12-17.30 óra között, telefon: 0372-951-251) és a színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9-15 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365/806-865), valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy a Liviu Rebreanu Társulat művésznőjét, Elena Purea színésznőt a Pedro Almodóvar nyomán Răzvan Mazilu rendezésében színre vitt Nők az idegösszeomlás szélén/Femei în pragul unei crize de nervi című előadásban alakított Pepa szerepéért a România Cultural Rádió 2017-es Gálájának Díjára jelölték.
A România Cultural Rádió március 20-án, hétfőn (lapzártánk után – a szerk.) a bukaresti Odeon Színházban osztotta ki kilenc kategóriában a 2016-os esztendő legjelentősebb kulturális teljesítményeiért járó díjakat (vers, próza, színház, film, képzőművészet, tudomány, zene, oktatás, művelődési projektek). A România Cultural Rádió XVII. Díjátadó Gálájára a rádió és az Odeon Színház szervezésében került sor. 

Magánügy? 26 perccel korábban

Maros megyében 1 órával korábban

Sajtóközlemény 1 órával korábban

Techuniverzum 1 órával korábban

Foci-e a labdarúgás? 1 órával korábban

Én vagyok Ördög Nóra 1 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató