PSALMUS
Psalmus – ősidők óta zengő szent ének, amiben megtartó erőt keresett és talált a hívő lélek. Szavakban el nem mondható örömként csendül fel a Vörös-tenger csodájánál, amikor a fáraó lovasai odavesznek a visszahúzódó vízbe, s a száraz lábbal túlsó partra érkező Mózes hálaénekbe kezd.
Psalmus – ősidők óta zengő szent ének, amiben megtartó erőt keresett és talált a hívő lélek. Szavakban el nem mondható örömként csendül fel a Vörös-tenger csodájánál, amikor a fáraó lovasai odavesznek a visszahúzódó vízbe, s a száraz lábbal túlsó partra érkező Mózes hálaénekbe kezd. A bibliai Mózes hálaénekébe – a 90. zsoltárba – kapaszkodott a magára maradt erdélyi magyar református nép, és énekelte templomban vagy temetőben: Tebenned bíztunk eleitől fogva. A magyar himnusztól eltiltott időben a mezőségi magyarság zsoltárt – psalmust – énekelt behunyt szemmel, vigyázzállásban kihúzta magát, s a zsoltárhajlításba beleénekelte fájdalmát és reményét.
Psalmus – a vártemplomi református egyházközség negyedszázados vegyes karának neve. Akkor alakult meg, amikor az itt maradók valami kapaszkodót kerestek, hogy együtt lehessenek, és szép legyen az együttlét. Így szépült meg a bátortalan kezdet, a kiteljesedő szolgálat, és gazdag beérkezésével erdélyi magyar zenetörténetet írt. Két tenni akaró marosvásárhelyi személyiség találkozott 1986 őszén: Birtalan Judit karnagy és Fülöp G. Dénes református lelkipásztor; ízig-vérig erdélyiek, akik tudták, hogy itt az álmok csak félig valósulnak meg, ezért nagyon nagyot álmodtak együtt. Megálmodtak egy gyülekezeti énekkart, amely huszonöt év múlva is él, énekel és szolgál énekkel. Valahol a negyedszázados útnak a felezővonalánál szerencsés váltás történt: a Magyarországra kitelepedett Birtalan Judit helyébe Kovács András állt a karmesteri dobogóra, s töretlenül szól a zsoltár, zeng a dal, zúg az ének ma is.
Psalmus – egy ünneplő kórus, amely elvitte a marosvásárhelyiek jó hírnevét a vajdasági magyarok közé, nem akármilyen szinten énekelt a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia színpadán vagy a debreceni Nagytemplomban. Igazi erdélyi énekkar, hiszen első díjjal tért haza a bukaresti Laude Domini fesztiválról, fellépett majdnem mindenik erdélyi nagyvárosban (Temesvár, Kolozsvár, Nagyenyed), s alig múlik el olyan év, amikor ne lenne magyarországi meghívása. Egyházi énekkar, mert állandó otthona a Vártemplom, próbaterme a gótikus terem, és műsorában számtalan szép vallásos ének szólal meg. Marosvásárhely egyik sajátos színfoltja, mert minden január 1-jén Petőfi-nótákat énekelnek a költő szobra mellett, hazafias énekeket március 15-én a Székely vértanúk emlékművénél, és színvonalas négyszólamú dallammal töltik meg a Kultúrpalotát.
A vártemplomi vegyes kar negyedszázados élete egyházi, nemzeti, kulturális misszió volt a végeken, ahova elvitték a dalt, a tömbmagyarságban, ahol kórustalálkozókon énekeltek, Magyarországon, amikor Erdély jó hírét öregbítették, Olaszországban, ahol európai mértékkel mérve is helytálltak. Legyen ez az írás köszönet a szolgálatért, köszöntő a hazaérkező Birtalan Judit karnagynak, elismerés Kovács András zenetanárnak, biztatás a hetente két nap próbáló kórustagoknak és buzdítás az együtt éneklő énekkari tagoknak.
Ötvös József vártemplomi lelkipásztor
