2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Politikai üggyé vált a hasmenésjárvány

  • 2011-06-08 07:56:12

  • MTI

Továbbra is nagy aggodalomra ad okot, hogy a betegek közül változatlanul több mint 600-an vannak életveszélyben.

Németországban az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek kedden tehetetlenséggel és késlekedéssel vádolták a kormányt, mindenekelőtt a mezőgazdasági és az egészségügyi minisztert. A két ellenzéki párt rendkívüli parlamenti tanácskozást követelt a több hete tartó, súlyos járvány elleni harc koordinálására.

Időközben az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés halálos áldozatainak száma 22-re emelkedett.

A hatóságok változatlanul nagy erőkkel nyomoznak a járványt terjesztő forrás után, eddig azonban semmilyen konkrét eredményre nem jutottak. Már hétfő este ismertté vált, hogy a „gyanúsnak” tartott növényi csíráról nem igazolódtak be az előzetes feltételezések, az eddigi laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták, hogy az egyik alsó-szászországi biokertészeti üzemből származó és számos helyre kiszállított csíra baktériummal fertőzött volna. Az illetékesek ennek ellenére nem zárták ki teljes mértékben, hogy az emberek által nyersen és más ételekbe keverve is szívesen fogyasztott, a különböző vetőmagokból nyert csírafajták a járvány terjedésének forrásai lehetnek. Ezért újabb laboratóriumi vizsgálatokat ígértek, általánosságban azonban elmondható: egyelőre teljes a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy miként terjed a különlegesen veszélyes és agresszív kólibaktérium.

Kedden nyilvánosságra hozott felmérések szerint a lakosság körében egyre nagyobb a bizonytalanság, az emberek mind jobban aggódnak. A nyers zöldségek – mindenekelőtt a paradicsom, az uborka és a saláta – fogyasztása mintegy 50 százalékkal esett vissza, a gazdák veszteségei óriásiak. Az adatok szerint nemcsak a paradicsom, az uborka és a saláta iránti kereslet csökkent minimálisra, de jóval kevesebbet vásárolnak a többi között a jelenleg éppen szezonális spárgából vagy eperből is.

Az újságok ugyancsak elmarasztalták a szövetségi és tartományi hatóságokat, felróva nekik a koordináció teljes hiányát, a hatáskörök tisztázatlanságát, valamint a helytelennek tartott információs politikát.

A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában csekély mértékben csökkent a fertőzés növekedésének üteme. Továbbra is nagy aggodalomra ad okot, hogy a betegek közül változatlanul több mint 600-an vannak életveszélyben.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató