2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénteken kezdődnek a Kolozsvári Magyar Napok

  • 2015-08-13 16:20:02

Kiállítás-megnyitókkal kezdődik szombaton Erdély legnagyobb magyar kulturális fesztiválja, a Kolozsvári Magyar Napok. 

 
Kiállítás-megnyitókkal kezdődik szombaton Erdély legnagyobb magyar kulturális fesztiválja, a Kolozsvári Magyar Napok. Amint a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, augusztus 23-ig több mint ötszáz programmal várják a kolozsvári magyarokat, a városból elszármazottakat, és mindenkit, aki érdeklődik a magyar kultúra és a kínálatban szereplő programok iránt.
A Minden(t) rendben! mottóval, hatodik alkalommal megrendezett magyar napok az ifjúságot és Kárpátalját állítja a rendezvények középpontjába. Kolozsvár ugyanis idén Európa ifjúsági fővárosa, és a rendezvényekkel empátiát szeretnének ébreszteni az ukrajnai háború miatt nehéz helyzetbe jutott kárpátaljai népek iránt.
Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta, hogy az augusztustól októberig működő 8843-as adományvonalra küldött SMS-sel két euróval lehet támogatni a kárpátaljai iskolás gyermekeket, de a rendezvénysorozat egész ideje alatt más módon is gyűjtik az adományokat.
A figyelemfelkeltést hivatott szolgálni az is, hogy a hétfői nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsorát mutatják be, mely a kárpátaljai népek tánchagyományaiból építkezik.
A Kolozsvár főterén, a Mátyás-szoborcsoport közelében felállítandó nagyszínpadon idén olyan együttesek, előadók lépnek fel, mint a Nightloosers, a Magna Cum Laude, az Ossian, a Republic, Lajkó Félix és zenekara, a Budapest Klezmer Band, Fenyő Miklós, a Magashegyi Underground, a Bikini, a Kaláka és Koncz Zsuzsa.
A rendezvénysorozat keretében idén is lehetőséget teremtettek szinte valamennyi kolozsvári magyar intézménynek, szervezetnek, hogy programokat ajánljanak fel. Olyan kolozsvári román intézményeket is sikerült bevonni, mint a Történeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen hétfőn az MTI fotóiból válogatott Magyar szemmel a Kárpát-medencében című kiállítást nyitnak meg.
A magyar napok keretében adják át vasárnap a teljes egészében felújított Farkas utcai gótikus református templomot, amely a rendezvénysorozat minden napján orgonahangversenynek ad otthont. A Kolozsvári Magyar Opera színpadán, az intézmény zenekara kíséretével lépnek fel a Virtuózok tehetségkutatójának a nyertesei. A Kolozsvárra látogatók idén is tematikus városnéző sétákon vehetnek részt, magyar, román vagy angol idegenvezetést is választhatnak.
A magyar napok idején filmeket, színházi előadásokat is látogathat a közönség, és az érdeklődők közéleti témákról folytatott pódiumbeszélgetéseket hallgathatnak meg. Szó esik nemzetpolitikáról és arról is, hogy miért lenne hasznos a kolozsváriak számára is Székelyföld területi autonómiája. Gergely Balázs főszervező büszkén jelentette ki, hogy a Kolozsvári Magyar Napok olyan rendezvény, amely évente összegyűjti és egymás mellé ülteti a különböző nézeteket valló erdélyi magyar pártok vezetőit.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a tavalyi 130 ezer lej után idén 300 ezer lejjel támogatta a város a szervező Kincses Kolozsvár Egyesületet, így a város már nem csak szimbolikus támogatója a rendezvénynek. Gergely Balázs hozzátette, a jelentős támogatás lehetővé teszi, hogy az év végére is szervezzenek kisebb szabású rendezvénysorozatot Kolozsváron.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató